Címke: aarhus

BERECZ ZSOMBOR: “EZ VALAMI NAGYON ELCSESZETT ÉV VOLT, KÖZBEN MEG VARÁZSLATOS"

Kéztöréssel kezdődött, történelemírás lett a vége. Berecz Zsombor a tavalyi évéről.

AARHUSI ÉLMÉNYEK ÉS KIHÍVÁSOK - BÖRÖCZ BENCE ELŐADÁSA

Versenybírói döntéshelyzetek című előadásával nyitotta meg Böröcz Bence nemzetközi versenybíró a Magyar Vitorlás Szövetség 2019. évi téli szakmai programsorozatát. Az érdeklődőket az aarhusi olimpiai kvalifikációs világbajnokság versenybírói kulisszatitkaiba avatta be, néhány megtörtént esetben pedig ők maguk hozhattak döntéseket.

Röpülj, hajóm, Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse

Ady csodás verssorai kattannak be valahányszor foileres katamaránt látok akcióban. A holnap hőseit azonban eddig hiába kerestem, a repülő szerkezeteket profi, sokat próbált versenyzők uralják.

Sporttörténelem Aarhusban

Magyar napot tartottak Aarhusban, illetve a magyar vitorlázók rendeztek magyar napot. Berecz Zsombor megnyerte a sportág első világbajnoki címét aktív olimpiai osztályban – és ezzel természetesen kvótát is szerzett Tokióra, de az már szerdán zsebben volt. Érdi Mári szintén bekerült az éremfutamba, miután kiderült, hogy az előzetes hírekkel ellentétben nem adtak be ellene óvást, ezzel persze ő is kvótát szerzett.

Berecz Zsombor olimpiai kvótát szerzett

Megvan az első magyar kvóta vitorlázásban. Szerzője, a finnes Berecz Zsombor mindkét szerdai futamon kitűnően versenyzett és ezüstérmes pozícióban szállhat vízre a holnapi éremfutamban.

Berecz Zsombor összetettben már 7.

Ma minden osztálynak sikerült futamokat rendezni, a magyar versenyzők vegyes eredményeket futottak. Volt két ötön belüli futam, de volt 45-ön kívüli is.

Gyapjasék 3.helyet mentek

A Finn és a 470-es osztályokban lezárultak a selejtezők, Gyapjasék az ötödik futamban a 3. helyen értek célbe, Berecz Zsombor pedig a hatodikban az 5. helyen. Természetesen mindkét egység az arany csoportban folytatja.