“Volt minden, ez egy mindenes év volt” - röviden így értékelte 2018-at Berecz Zsombor a hunsail.hu-nak. Valóban, akár a szélsőségek évének is lehet nevezni 2018-at Berecz Zsombor számára, hiszen az elején épp felépült egy műtétből (orrsövény), épp kezdett felpörögni az edzésmunka, amikor beütött a szerencsétlen bicajos baleset, aminek nyomán kábé három és fél hónapot ki kellett hagynia, ugrott a felkészülésében fontos verseny, az Európa-bajnokság is - később kiderült, ennek különösebb jelentősége nem volt. Így mindenesetre kalandosan indult és úgy is folytatódott 2018 Berecz számára.

Visszatérése után nem egészen egy hónappal azonban a magyar vitorlázásban soha nem látott sikert ért el: világbajnok lett finn dinghyben - és ezzel első magyarként olimpiai kvótát szerzett Tokióra.

Berecz Zsombor tavalyi versenyévadját négy tényező befolyásolta alapvetően: az év eleji kéztörés, az így keletkezett “holtidő” ki- és eltöltése, az emiatt rohamtempóssá vált felkészülés a világbajnokságra, valamint az ottani versenyzés.

Várakozások, célkitűzések

“Nagyon vártam ezt az évet, tavaly ilyenkor ugyanis úgy nézett ki, hogy megegyeztünk a horvát Kljakovic-Gaspiccal, hogy ő lesz az edzőm.” Gaspic korábban finnezett, nyert három Eb-t, vébé ezüstérmes is és a riói olimpia után - ahol ötödikként végzett - abbahagyta. Amikor Berecz felépült az orrsövény műtétből, Cádizban - a tavalyi Eb helyszínén - együtt dolgoztak, ugyan csak 5 napot a kéztörés miatt, de ez az 5 nap nagyon hasznos volt és bíztatónak tűnt a folytatás.

Ám ez aztán kicsit többet váratott magára, mert az ujjtörés komolyabb volt, mint azt elsőre gondolták és így 3,5 hónap kiesett, ami alatt Kljakovic-Gaspiccal a kapcsolat szép lassan megszűnt. “Az már az elején tisztán látszott, hogy nem lesz könnyű beillesztenie az életébe az edzősködést, de elvállalta, mert ő is érezte, hogy ebből valami nagyon jó dolog is kisülhet. Elvállalta, de a végén meg nem bírta kimondani a nemet. Végül én mondtam ki a nemet akkor, amikor azt kellett volna eldönteni, hogy megvegyük-e neki a dániai repülőjegyet a világbajnokságra, de erre sem tudott válaszolni napokig" - magyarázza a világbajnok, hogyan lett vége ennek a projektnek.

Olimpiai kvalifikációs év lévén, nem is lehetett más a fő cél, mint a tokiói indulás jogának megszerzése Aarhusban az összevont világbajnokságon. “A vébére 1-6. helyezést lőttem be, majd az ujjtörés után 1-10. lett belőle, ami nagy eséllyel elég lesz a kvótára, legalábbis akkor azt gondoltam.” Aztán így is lett, pont 8 nemzet volt az első tízben (Arhusban a vébén nyolc tokiói hely et lehetett szerezni).

Sikerek, kudarcok

Nem tűnik nehéznek kiválasztani a tavalyi szezon legnagyobb sikerét, hiszen történelmi győzelmet aratott Berecz Aarhusban, elnyerte a Gold Cupot, olyan magasságokba jutott, ahol magyar vitorlázó eddig soha nem járt. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Berecz az év elején számára sem ismert mélységekben járt a kéztörése miatt, a kiesett felkészülési idő pedig alapjaiban borította fel minden előzetes tervet. Ebből a szemszögből pedig hatalmas siker, hogy a balesetből sikerült viszonylag hamar felépülni, összeállt a versenyzése, az egész folyamat eredményét pedig mindenki ismeri.

Kudarcokat elszenvedni kis túlzással esélye sem volt 2018-ban Berecz Zsombornak, hiszen alig versenyzett. Kimaradt az Európa-bajnokság, a teljes Világkupa-sorozat, a világbajnokságon kívül egyedül a Kieler Wochén állt rajthoz. “Ott az első tíz volt a cél, futamot nyertem, 11. lettem, sokkal nem lőttem mellé, az nem bukta.” Az év egyetlen kudarca az horvát edzőjelölttel történt fiaskó volt, igaz, “az komoly volt, elég nagy csalódás”.

Krízishelyzetek azért volt bőven, amikor begipszelték a kezét, két holtponton is át kellett küzdenie magát. Az egyik, amikor realizálódott, hogy itthon ragadt és nem tud vitorlázni. “Akkor volt másfél hetem, ami elég necces volt, de hál' istennek akkor ötlöttük ki, hogy mivel is töltsem ezt az időt.” A másik pedig, miután levették a gipszet, mert bár korábban az orvosok mondták, hogy két hónap a gipsz és onnan legalább még egy, amíg “feláll”, de amikor megszabadult a gipsztől és kivették a csavarokat, világossá vált, hogy “itt azért van baj, meg lesz munka a kezemmel, mert továbbra is használhatatlan volt, alig tudtam megmozdítani az ujjamat”. Rá kellett azonban jönnie, hogy nem nagyon van más választása, mint minél gyorsabban és hasznosabban eltölteni ezt az időszakot, és komolyan rá kell feküdni a rehabilitációra, így “szinte rekordidő alatt sikerült 80 százalékra hozni az ujjamat”.

Tanulságok

Na, ebből azért sok van, mert a korai sérülést követő 3,5 hónapban gyakorlatilag végig ezen dolgoztak a pszichológus szakemberrel, s ez a folyamat nagyon sok, addig nem vagy alig ismert tényezőt hozott a felszínre. “Megismertem magamat, a gyengeségeimet és szerencsére kaptam hozzájuk útmutatót is, hogy hogyan tudom megerősíteni magamat és a saját javamra fordítani ezeket a dolgokat.” Új megvilágításba került például a futamok előtti közvetlen mentális felkészülés, s ennek révén a korábban hátráltatónak, vagy stresszesnek vélt jelenségeket előnyére tudta fordítani. Ez a fordulat szabad szemmel is jól látható fejlődést hozott Zsombor versenyzésében, a leginkább szembetűnő változás talán a kockázat-megítélésben és -kezelésben jelentkezett - már a világbajnokságon is.

“Elég jól meg tudtam állapítani a vébén, hogy melyek azok a futamok, lehetőségek, helyzetek, amikor érdemes kockázatot vállalni, és mikor olyanok a szituációk, amikor egyáltalán nem.” Sikerült jól mérlegelni a kockázat és az azzal nyerhető előny egyensúlyát, “és ennek nyomán egy-eg futamban annak ellenére, hogy ki tudtam volna menni a szélre és talán előrébb végezni, tudatosan törekedtem arra, hogy ne én legyek a legszélső hajó a pályán, hanem felhasználva a meglévő jó sebességemet, általában a mezőnnyel maradtam".

Bizonyos széltartományban tovább javult a sebessége és meglepő módon a kihagyás ellenére hátszélben gyorsult. “Sokkal kevesebb hibával teljesítettem a hátszeleket, nem voltak elvesztegetett hullámok, elpazarolt pumpálás, kevesebb volt a hiba a menetben és ez összeadódott, kevesebb energiát égettem el, de az jobban hasznosult.”

Mi lesz 2019-ben?

“Rengeteg dolog van, amit fejleszteni kell a vitorlázásomban.” Úgy fest, erre az évre sikerült megállapodni egy új edzővel, az angol Paul Hobsonnal -ő  forgalmazza a North-nál a finn vitorlákat -, akinek már a vébé-győzelemben is része volt, a verseny előtt egy hetet foglalkozott vele és lecserélte az árbócát és mindkét vitorláját a világbajnokságra. Idén javarészt vele csinálja az évet, 120 napra terveznek. “Biztosan fog olyan dolgokat látni a vitorlázásomban, amiken kell javítanom, például optimalizálni a krajc-hátszél sebesség arányát.” Az év első három hónapja erről fog szólni. Az első verseny április elején a Trofeo Princessa Sofia lesz Palmán, utána jön az év talán legkeményebb versenye, az Európa-bajnokság, mert az a következő kvótaosztó hely. Berecz Zsombor számára a fő verseny azonban az előolimpia, illetve az év végén a világbajnokság lesz.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség