World Cup Series Miami

A világkupa sorozat Miami állomásán Érdi Mári és a Gyapjas testvérek képviselték Magyarországot.

Érdi Márinak sajnos nem indult szerencsésen a verseny, ezért is tudott aztán 1 nap alatt 28 pozíciót előrelépni. A nehéz körülmények ellenére is a 15. helyen volt az utolsó nap előtt, de hiába sikerült egy 4. és egy 6. helyet mennie, pont lemaradt az éremfutamról, így 70 hajóból a 11. helyen végzett.

Végig az első tízben tartózkodva pompás eredményt ért el Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a floridai Miamiban a 2019-es Világkupa sorozat második állomásán: futamot nyerve, az éremfutamban a 9. helyen végezve az összetett listán az ötödik helyen zártak. Egyszer estek a 9. helyre, ettől eltekintve az egész hét során a 4-6. helyen álltak a napok végén. Nagyon kiegyensúlyozottan versenyeztek, nekik volt a második legkisebb szórásuk nem csak medal race résztvevői között, de a teljes mezőnyben. A kieső futamon kívül az 1-13. tartományban közlekedtek, ennél szűkebb intervallumban csak a verseny győztese, a spanyol Xammar-Rodriguez kettős ment - egyetlen hellyel voltak jobbak, ők 1-12. helyeket futottak a kieső futamon kívül. http://hunsail.hu/hirek/gyapjasek-az-5-helyen-zartak-a-miami-vilagkupa-versenyt


Budapest Boat Show

A tavalyinál lényegesen többen, 35 ezren látogattak ki az Utazás kiállításra és a vele egy időben rendezett Budapest Boat Show-ra. (Ez a szám a két kiállítás tavalyi összlátogató-számánál is 25 százalékkal magasabb). A Hungexpo legmodernebb (G) pavilonja gyakorlatilag megtelt a 83 kiállító több mint 110 hajójával, melyek egy része, így már az F pavilonban kapott helyet a kapcsolódó szolgáltatásokkal és felszerelésekkel, amelyeket ezúttal is több ezren kerestek fel. Érdekesség, hogy elektromos meghajtású hajóból még soha nem gyűlt össze ennyi egy helyen, Kelet-Közép Európában.

Nagy sikert arattak a Budapest Boat Show Újdonság Pályázatának győztesei – köztük a világ első sorozatgyártásra fejlesztett electrojetje és egy mesterséges intelligenciával működő vitorlás műszercsalád. Az Újdonság Pályázat győzteseit itt találják.

A kiállítás nagy hangsúlyt fektetett a hazai vizek bemutatására. Ezért idén ismét volt belföldi díszvendég, ezúttal a Fertő tó és környéke. A régió a színpadi programok mellett saját standdal mutatta be újdonságait az érdeklődőknek.

A Porthole tudósítója, Merlin is kinn volt a kiállításon, az ő véleménye ITT olvasható.

Ezen a linken pedig rengeteg a Boat Show-n készült képet lehet nézegetni.

Repülő Hollandi VB

Nehezen indult az új-zélandi túra a magyaroknak, hajóikat csak késve kapták meg, így elmaradt az előversenyen való indulás és a helyszíni edzés. A VB első napján a 10 csomós szél hamar 20 csomó fölé erősödött, sok volt a borulás, a havária. Egy futam után a rendezőség a partra küldte a mezőnyt. Majthényiék ebben a futamban másodikok lettek. Másnap két első és egy második hellyel biztosan német és holland konkurrenseik elé kerültek az összetettben. A 10-16 csomós szél, a nagy hullámok különösen a bőszeles szakaszokon kedveztek a technikás párosnak. A harmadik napon a körülmények hasonlóak voltak, csak kisebb hullámokkal, itt Olcsi és Domi egy első és egy második hellyel növelte az előnyt. A pihenőnap után, a negyedik versenynapon a felhős ég miatt gyengébb, 8-10 csomós seabreeze-ben tartották meg a hetedik és a nyolcadik futamot, mindkettőt megnyerte a magyar favorit páros leiskolázva a mezőnyt. 

Az utolsó napi 2. helyezéssel Olcsiél elhozták az ezüst sombrero-t is, 3. helyen futott be a Ziegler-Ceizel páros megszerezve az összetett 6. helyet, Süliék ejtőt mentek, de az összetett 9. helyet megtartották. Az első 10-ben 3 magyar egység volt!

III. Farsangi Regatta Vitorlásverseny

Eleinte nem volt biztos, hogy idén a tervezett időpontban sikerül megtartani a Farsangi Regattát, de végül a kis jég ellenére ebéd után rajtoltak el a hajók, és kellemes nyugati szélben 2 órán át versenyeztek. “Hatalmas élmény volt a jégtáblák között hajózni, és mivel jól felöltöztünk, a hideg sem okozott kellemetlenséget.” mondta el Draskóczi Katalin versenyző.

A one design kategóriát végül az EL Lányok nyerték Sabján Annamária kormányzásával, az open kategóriában Soponyai Géza és csapata bizonyult a legjobbnak.
Egész beszámoló: https://porthole.hu/cikk/12176-a-jeg-sem-tudta-megakadalyozni-az-ev-elso-balatoni-vitorlasversenyenek-megrendezeset

29er EuroCup 2019



Az év első Eurocup versenyén az első két napon ugyan gyenge-közepes szélben 4-4 futamot sikerült megrendezni, azonban az utolsó két nap egyáltalán nem fújt a szél. Így összesen 8 futam alapján hirdettek eredményt. A Jeney Máté - De Jonghe Arthur páros a legjobb magyar egységként a 10. helyen végzett a 79 hajós mezőnyben. Az edzéseken tapasztalt változatos szél- és hullámzás biztosította, hogy foglalkozzunk a különböző hajóvezetési technikákkal. A verseny fő célja az volt, hogy felmérjük csapatonként kinek miben kell fejlődni a következő időszakban. Erre ez a két nap verseny épp elegendő volt.

A verseny eredménye itt látható: http://cnelbalis.sailti.com/es/default/races/race-resultsall/text/medsailing-eurocup-1-es-3-es

 

Golden Globe

Az elmúlt hónap nagyon nehéz volt a Golden Globe még vízen lévő versenyzőinek. Eleinte Kopár István még komolyan versenyben volt a harmadik helyért az észt Uku Randmaa-val, de aztán megint eltört a kormánya és az Azori High nevű magasnyomású rendszer rettenetesen lelassította, miközben sajnos az egészsége sincs a legnagyobb rendben. Közben az észt versenyző begyűjtött egy majd 3 napos büntetést, melyet csak befutás után kap meg, mivel a hajón lévő élelme annyira megfogyatkozott, hogy nem biztos, hogy kibírná Les Sables d’Olonne-ig. Uku Randmaa akár már szombaton is befuthat, míg Kopár Istvánnak még vagy 1400 tengeri mérföld van hátra.

Sail GP

Februárban kezdődött a Sail GP, egy új nemzetközi versenysorozat, melynek célja elsődlegesen az, hogy igazán látványos technikai sportot varázsoljon a nézők elé, miközben megszólítja a vitorlázók fiatalabb generációját is. A versenyeket csupa ikonikus helyen rendezik, az első a Sydney kikötőben volt, 6 ország csapata vett részt rajta, a versenyzők között világ és olimpiai bajnokok. Az izgalmas és fordulatos küzdelmeket a hihetetlenül gyors F50-es foiling katamaránokon vívják.

Rövid hírek:

DN Junior VB

Idén Magyarország rendezhette a DN jégvitorlás junior VB-t, megfelelő jég hiányában a lengyel Siemianowka tavon. Hamrák Mihály, az egyetlen magyar résztvevő a 18. helyen végzett.
http://hunsail.hu/hirek/lengyel-jegen-a-magyar-rendezesu-dn-junior-vebe

Érdi Mári Portugáliában

Vilamoura-ban versenyzett Érdi Mári februárban. A portugáliai helyszínen 9 nemzet 36 versenyzője küzdött meg egymással. Mári a kezdeti vezetés után végul a második helyen fejezte be a versenyt.

http://hunsail.hu/hirek/erdi-mari-a-masodik-helyen-zart-portugaliaban


Gyapjasék San Remo-ban

Közepesen indult a 470 páros versenye a Carnival Race-en, de kitűnő versenyzéssel és nagy akarással minden nap egyre jobbak lettek, a végén a 11. helyen fejezték be.

http://hunsail.hu/hirek/gyapjasek-a-vegjatekban-is-fogtak-egy-helyet

RORC Caribbean 600

Februárban került megrendezásre a tizenegyedik RORC Caribbean 600, mely mint neve is mutatja, egy 600 mérföld hosszú verseny 11 karibi sziget körül. Bár a Karib-szigetekről mindenkinek a strandolás jut az eszébe, a versenyen résztvevő több, mint 70 hajónak a széllel is meg kellett közdenie. A győztes a Wizard névre hallgató Volvo 70. 

Forrás: hunsail.hu, spartacus.hu, porthole.hu