Mennyi egy vitorlás projekt ökológiai lábnyoma?
2023. December 1.
Ellentétben a "Mennyi egy töketlen fecske repülési sebessége?" kérdéssel, erre a felvetésre most már meglehetősen egzakt választ lehet adni.
...Tudjuk, hogy mindjárt kezdetét veszi a „Kékszalag-világbajnokság”. Tudjuk, hogy a visszaszámlálás már megkezdődött. Tudtuk már 1 évvel ezelőtt, hogy egy év múlva lesz és egy hónappal ezelőtt is, hogy egy hónap múlva lesz.
A Circolo Vela Gargnano elnöke, Lorenzo Tonini küldött friss híreket a járvány utáni olasz vitorlázás helyzetéről - többek közt a 70. Centomiglia megrendezésének lehetőségeiről.
Ezt lehetett olvasni szinte minden túraverseny kiírásában. Szigorú, kizáró, rosszhangulatú kitétel. Nyilván nem azt jelenti, hogy a Kalóz egy nemzetietlen osztály, csupán azt, hogy ilyen hajóval senki ne merészeljen a nagyok közelébe keveredni.
Februárban annyi minden történt, mintha legalábbis nyár lett volna egy kis jéggel. Például a Majthényi-Domokos páros megszerezte 13. VB aranyérmét. Érdi Mári és a Gyapjas testvérek 2 nagy külföldi versenyen is elindultak, de itthon is volt Farsangi Regatta azoknak, akiket a félig befagyott Balaton sem riaszt el, a többiek pedig megnézhették Magyarország legnagyobb szárazföldi hajókiállítását, a Budapest Boat Show-t.
Ha a világ tökéletes volna, mindenkinek lenne két hajója, egy túrázáshoz, egy meg versenyzéshez. De a világ messze nem tökéletes, így egy hajóval kell mindent megoldani! Ebben segít David Flynn, a Quantum Sails szakembere.
Az idei OD Trophy sorozat harmadik állomása a földvári, a F. W. Raiffeisen Private Banking Kupa, melyre július 7-8-án kerül sor.
A vitorlázás egy nagyon élvezetes sport, de természetéből adódóan tud veszélyes is lenni. Adunk pár tippet, hogy mit tehetünk azért, hogy biztonságban tudhassuk magunkat, csapatunkat és hajónkat is.
A vitorláshajók esetében egyre fontosabb szempont a kettős funkció. Ha túrázásra és versenyzésre keresel hajót, van egy tippünk! A világ legjelentősebb hajókiállításán, a boot Düsseldorfon négy hajóját mutatta be a Dehler Yachts: a 34, 38, 42 és 46 lábas modelleket. A Budapest Boat Show-ra a márka egyik legsikeresebb modellje, a Dehler 38-as egy extra felszereltségű típusa érkezik majd, ami 2014-ben elnyerte az év hajója címet is.