Hazamentem és közöltem az asszonnyal, hogy fel kéne ébresztenünk téli álmát alvó társunkat, a lassan már 40 éves Kalózunkat. Nem idézném szöveghűen a reakcióját, de Ő aki már az összes szalagversenyt végigkalózozta, az éves manchaft-ranglista élmezőnyének illusztrisa - úgy mondott nemet, hogy közben az elmeállapotomra is utalt. Mit is mondjak? Nagyon csalódott voltam. Szomorúságomban elmentem autót mosatni, ahol kivel találkozom? Kajári Gabival a Kalóz manchaft-szakszervezet vezetőjével. Elsírom a bánatomat abban bízva, hogy talán majd Ő rábeszéli Ildikót az indulásra, de nem! A jó szakszervezetis maga ajánlkozik, hogy ő bizony eljönne, ha nem találok társat. Persze nem vettem komolyan, miért is vettem volna, hiszen normális ember szilveszterkor nem vitorlázik. Vagy esetleg csak nagyon kevesen, de nem jolléban. Már kezdtem elengedni a projektet amikor 30-án reggel megcsörren a telóm: Gabi az. 

– Na mi van, megyünk? 

– Adj 5 percet, beszélek az asszonnyal! 

Leteszem. Látom a mellettem álló társam szemének lesújtó pillantását. 

– Elmennél nélkülem? 

– Csak ha elengedsz. 

– Menj!

Fél óra múlva már szereljük a hajót, még elérjük a déli kompot, délután kettőkor ott áll a hajó Lellén harcra készen.

Másnap az első komppal már úton vagyunk, rajtunk kívül még egy autó jön, az is a versenyre igyekszik. Gíber Valival már az Adrián is találkoztunk, jó látni, hogy a kompot lóbáló hideg szél sem szegi kedvét. Fúj rendesen, a délnyugati szél hosszú mély hullámokat gerjeszt, talán még átgondoljuk: akarunk-e valóban elindulni.

Lellén még semmi szél. Nincs kérdés, nevezünk, indulunk. A terv az, hogy a szauna mellett, a jégpálya tövében letoljuk a hajót és kievezünk addig amíg a kormányt is be tudjuk tenni.

Ez volt a terv. Betoljuk a hajót, de az alig 30 centis vízben a sólyakocsiról nem lehet lelökni, így elindulok vonszolva a sólyakocsit a homokos fövenyen. Szerencsére engem véd a zoknis trocken, így nincs más bajom, mint a váratlan fizikai megpróbáltatás. Húzom vagy 80 métert, mire valahogy lerángathatom a hajót. Leengedem a svertet, hogy a hajó ne sodródjon el és visszaviszem a kocsit a partra. Visszasétálok a hajóhoz, beteszem a kormányt, de újabb homokpad, kormány ki, gyalog a móló végénél is túl, ahol végre beszállhatok. Fokkal ki a bevezető csatorna külső végéig, ide hozza Gabit egy motoros, beül ő is és elkezdünk vitorlázni. Még soha nem mentünk együtt, így nem csak a hajóval, de egymás szokásaival is ismerkedünk. Gáboron van egy vékony 3mm-es, hosszú ujjas neoprén, rajta alul farmer, felül valami vékony kereknyakú pamut. Lábán az utcai cipője, a fejére alig bírtam felrimánkodni egy Hidegenlégiós egyensapkát. Állítólag a zsákjában volt még egy vízhatlan felső, meg egy sál is, de szerintem csak engem akart megnyugtatni. A saját öltözékem nem volt ilyen visszafogott. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy fázzak, mert amíg a trocken rajtam van, addig nem tudok pisilni. A ruha le és felvételéhez idő és segítő szükségeltetik. Alul 3 réteg polár felül vagy öt. A sapka alatt szerényen megbújik egy sízős maszk, másnéven szopóálarc, ja és dupla sízokni! A mentőmellény már nem is ér át rendesen, csak a pántok tartják össze.

A taktikánk arra épül, hogy gyorsabb hajó nem mehet el felettünk, ezért nagyon figyelünk a pontos jól pozícionált rajtra. Léből teljes sebességgel lövünk ki, fordulunk balcsapásra és látjuk, hogy a mezőny csúnyán beragad. Hiába a nagyobb hajók sebességelőnye, senkitől nem zavartatva érjük el a bóját. harmadiknak fordulunk alig lemaradva az elsőktől. Egyáltalán nem játszunk alárendelt szerepet, ha a spít is felhúzhatnánk, talán még bőszélben is kiegyenlítettebb lenne a hatalmas topgénuákkal, reacherekkel suhanó ellenfelekkel a küzdelem. A Kalóz egy billentett fordulóval nem veszít sebességet, míg a nagyhajók látványosan lefagynak. Egy egy fordulót követően legalább 50 méter előnyt szereztünk, vagy dolgoztunk le hátrányunkból a nagyhajókhoz képest. A második futamban igazítottak a rendezők, így a pálya is kiegyensúlyozottabb lett, de a rajtnál ismét ki tudtuk használni a Kalóz jó gyorsulását és fordulékonyságát, így itt is zavartalanul értük el a pályajeleket.

Mivel mindkét futamban igen közel sikerült befutnunk az elsőkhöz képest, várható volt, hogy a yardstick számítás alapján tisztes eredmény születik. Arra azonban nem számítottunk, hogy mindkét futamot megnyerve az abszolút első helyet is egy KALÓZ szerezheti meg.

Büszkék vagyunk a győzelmünkre, de a legfontosabb üzenete az eredményünknek az lehetne, ha az osztály értékeit a szakvezetés is elismerné, és nem kellene azért küzdenünk, hogy a Kalózt ne zárják ki a túraversenyek résztvevői közül.

Többen is kérdezték, hogy vajon mennyire éreztük a hideget, mennyire gátolt bennünket a tó 3 fokos vize? Egyáltalán nem fáztunk! Nem azért mert jól fel voltunk öltözve, hiszen Gáboron semmivel sem volt több ruha mint egy hűvös nyári napon. Egyszerűen a jollés vitorlázás mozgásigénye nem enged lankadni. A nagyhajókon álldogáló, üldögélő népek sokkal jobban ki vannak téve a hidegnek, mint mi.

Volt, aki azt tette szóvá, hogy a Kalóz osztályhajó és semmi keresnivalója nincs egy előnyszámos versenyen. A NAU370 RUN is osztályhajó, de van YS száma, ahogy a Kalóznak is. Lehet, hogy belekavartunk a megszokott erősorrendbe, de ha nem rajtolunk mindkét futamban kimagaslóan és beszorulunk valamelyik nagyhajó alá, akkor nem sikerült volna nyernünk. Nem változott a véleményem: többre tartom a one-design versenyek sportértékét, de egy előnyszámos versenyen Dávidként legyőzni Góliátot igen jó mulatság.

Kéne valami látványos kalózos csínytevés 2020-ban is!

Barcolana?

Fotó: Gerő Ildikó és Tóth Balázs