„A tíz versenyből a legjobb három eredmény számít. Nagyon kevesen vannak, akik ötnél több versenyre elmennek. Mi nem tartozunk közéjük – kezdte a beszámolót a tréner. – Lokálisan osztják be a versenyeket, a skandinávok például inkább a skandináv állomásokra mennek. Mi is a közelebbi helyszíneket célozzuk meg. A december végi, horvátországi verseny az utolsó minden évben. Bende eredménye azért nagyon értékes, mert ő megnyerte az első két versenyt és azok a legnagyobbaknak számítanak, mert a tíz verseny azért nem egyforma erősségű. Minden évben van kiemelt állomása a Laser EC sorozatnak, azon indul a legtöbb nemzet, ott a legnépesebb a mezőny. A franciaországi volt 2019-ben ilyen, az idény elején és ott tudott győzni.

A zárón, Horvátországban 6. lett és az elég volt az összetett elsőséghez, mert a hyeres-i mellett a szlovéniait is megnyerte. A magyarországi állomáson a 10. helyen végzett, de az utolsó versenyen tudott javítani.

Rozi tavaly is megnyerte a korosztályát, nagyon kiegyensúlyozottan vitorlázott és összetettben is az előkelő 6. helyen zárt. Ő nem indult el a horvátországi állomáson, de így is megőrizte a korosztályos elsőségét.

Az idén Portugáliában lesz az Európa-bajnokság áprilisban, ezért januárban elmegyünk Portugáliába, ott kezdünk, egyben indulunk az idei EC sorozat első versenyén.

Azt gondolom, hogy hasonló eredményekre számíthatunk tőlük 2020-ban is. Maradnak még ebben a hajóosztályban, de természetesen Rozi célja a Laser Radial és Bende is majd szeretne belenőni, beleerősödni a Laser Standardba néhány év múlva”- fejezte be az elemzést és a célok megfogalmazását Csomai József.

Vida Róza és Nagy Bendegúz szárazföldön, az iskolapadban kezdte az évet, mindketten a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium tanulói, de nem ők az egyetlenek a Balatonfüredi Yacht Klub sportolói közül az iskolában.

„A szlovén és a magyar verseny sikerült a legjobban 2019-ben, mindkettőt megnyertem a korcsoportomban. A franciaországi annyira nem jött össze. A balatonfüredin könnyebb helyzetben voltam, mert ismertem a viszonyokat – kezdte az emlékezést Vida Róza. – Nagyon magabiztosan versenyeztem itthon, mert hazai vizeken volt, nem izgultam annyira. Elég nagy tétje volt annak a versenynek, mert egyszerre számított ranglistaversenynek, országos bajnokságnak és még Európa-kupa állomásnak.  

Jártam sportpszichológushoz, kifejlesztettünk egy-két technikát és az sokat segített, jobban kezelem a nyomást.

Komoly rangja van az Európa-kupának, de az Európa-bajnokság és a világbajnokság tétje nagyobb. Tavaly nem mentünk a világbajnokságra, mert Kanadában rendezték. Az Európa-bajnokságot Franciaországban, ahol az Európa Kupát, de nem jött a várt eredmény. Nagyon erős szelek fújtak, amiben nem vagyok magabiztos és fizikálisan sem tartok még ott, télen szeretnék is eljárni külön erőnléti edzésekre.  

Az edzőm szerint amúgy jól haladok fizikálisan és technikailag is a fejlődésben. Én úgy érzem, hogy most a középszelekben, 10-15 csomóban megyek a legjobban, azt érzem a igazán, akkor vagyok a legnyugodtabb, mert tudom, hogy abban jól tudok menni.

Érdi Mári a példaképem, de néhány év múlva szeretnék ott tartani, hogy már versenyben vagyok vele. A 4.7-ben van még kettő évem, de, ha így folytatom, akkor a párizsi olimpiáért már versenyben lehetek Márival. Szerintem, ha sikerül eljutnom odáig, hogy vele versenyzem, mondjuk három év múlva, akkor is a példaképem marad. Nagyon sokat tanulhatok tőle. Nagyon tetszik benne, hogy soha nem adja fel. Mindig feláll, egy rosszabb futam után is képes akár az első helyre bejönni. Nagyon kitartó.

Az idei legnagyobb célom, hogy az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon jól szerepeljek, bejussak az első harmadba. Ha az megvan, akkor onnan minél előrébb. Az országos bajnokságot szeretném megnyerni megint. Fontos, hogy tartsam az elsőségem itthon. Fiúk a nagy riválisok, a lányok között annyira nem népes a mezőny.

Szerencsére az iskola nagyon rugalmas, látják, hogy vannak eredményeim, ezért támogatnak a sportban, de viszonylag jó tanuló vagyok, így a sok hiányzás sem jelent gondot. Egy évben legalább kettő hónapot vagyok külföldi versenyen, de a Balatonon is sok a vizes edzés”- magyarázta Vida Rozi, aki arról is beszélt, hogy a versenyzést szereti a legjobban a vitorlázásban, élvezi a sebességet. „Az edzőm szerint jó kezem van az egészhez. Ha rossz oldalt is húzok, akkor is oda tudok érni jó helyezésre, mert a sebességem nagyon jó”- árulta el a 2004-es születésű lány, a BYC és a magyar vitorlássport reménysége.

Természetesen Nagy Bendegúz is nyilatkozott a hunsail.hu oldalnak, a vele készült beszélgetést a következő napokban olvashatjátok.