Mielőtt a konkrétumokat néznénk, pár dolgot azért vegyünk figyelembe. Ha másért nem is, csak hogy kordában tartsuk haragunkat, mérsékeljük felháborodásunkat, vagy nehogy meggondolatlan és részint alaptalan durvaságokat vágjunk pont azok fejéhez, akik esetleg éppen annyira szenvedő alanyai a helyzetnek, mint amennyire mi vagyunk.

Pro primo: Tulajdonostól, szervezeti hovatartozástól, földrajzi helyzettől függetlenül, szeretett tavunk területén, valamennyi kikötő szinte teljes mértékben megtelt. Bérelhető helyhez jutni jobbára csak „kihalásos alapon” lehet. A vendégállások száma nemhogy nőtt, de – érzésem szerint – csökkent.

Pro secundo: Az idegen kikötőket látogató, ilyen – olyan túrázó (vendégeskedő) társaink száma – örvendetesen – gyarapodott, méghozzá jelentősen. Gondolok itt (a hozzánk hasonló csavargók mellett) a szervezett – vezetett – többnapos kirándulásokra, a charter cégek által lebonyolított utaztatásokra, vagy csak simán az általában egy hétre, innen-onnan kibérelt, viszont folyamatosan futó vitorlásokra.

Pro tertio: A fentiekből adódóan, az elsősorban „fogadó” célpontokon (pld: Badacsony), július és augusztus folyamán, jórészt hétvégén, vagy egyéb „események alkalmával” egyszerűen lehetetlen volt vendégként kikötni. Enyhén fogalmazva nem európai jelenetek sora zajlott le. Szidták a hajósok egymást is, de legfőképpen a kikötők személyzetét, és azok munkaadóját. Augusztus huszadika környékén a helyzet tűrhetetlenségig romlott, melynek következtében még addig kellett lépni valamit, ameddig esetleg helyrehozhatatlan, illetve testi épséget veszélyeztető esemény be nem következik.

A Bahart tett is valamit. Ami nekünk tetszik, vagy sem, az egy dolog – nekem például nem –. Döntsétek el magatok. Így a Budapest Boat Show előtt feltettem szokásos kérdéseimet, melyre hivatalos válasz érkezett a BHZRT illetékesétől. Ezt változtatás nélkül közzéteszem (kérdés simán, hozzá tartozó válasz dőlt betűvel, a korlátozások kiemelve):

  • Jelen lesz-e a BHZRT a fent nevezett kiállításon?

Az idei évben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kiállítóként nem vesz részt a Budapest Boat Show kiállításon, mint értékesítéstámogató eseményen. Ennek alapvető oka, hogy kikötőink megteltek, nincsen értékesíthető hajóhelyünk.

 

  • „Forr a világ”, tartják a tájékoztatókat (OVH) a Vonyarcvashegy mellett tervezett szolgálati kikötőről. Különböző sajtóorgánumok írják a cikkeket, sokszor egymásnak ellentmondó tartalommal. Ezrek tiltakoznak a megépítés ellen, harsogják a „nemeket”, mindezt jórészt valótlan vagy vélt érvekkel támogatva, többségében olyanok, akik nem is helyi lakosok, még kevésbé vízi emberek, illetve közük nincs a Balatonhoz. Kérdésem az lenne, hogy a BHZRT látja-e valós esélyét annak, hogy eme beruházás létrejöttével (esetleg annak „oldalvízén”) megoldódhat az uszályokba való kőrakodás ügye, amire ugye igen csak szűkségünk van?

A vízépítési kő hatékony berakásának hiánya a Balaton „üzemeltetése” szempontjából egy régóta fennálló, komoly probléma, amelyet valamilyen módon meg kell oldani. Azonban a Balatoni Hajózási Zrt. jelenleg nem vesz részt ipari kikötő, illetve kőberakó létrehozására irányuló projektben, így nem tudunk nyilatkozni a témában.

 

  • Ismét terítékre került a Balatonfüreden tervezett vitorláskikötő (strand területén) ügye. Szinte minden újság lényegében arról számolt be, hogy idén elkezdődik az építkezés (lehet, hogy be is fejeződik), lesz ott minden, ami szép és jó (kolbászból kerítés… stb.). Fennen hirdetik, hogy „túracélpontnak” készül. Arról viszont nem esik szó, hogy mindezeket milyen árfekvésben gondolják, azaz kinek mennyit kell pengetni, ha ott szeretne éjszakázni a hajójával. Tud erről valamit a Bahart? Lesz esetleg némi kedvezmény a bérlőinknek?

A szóban forgó projekt gazdája, illetve a jövőben megvalósuló vitorláskikötő üzemeltetője nem a Balatoni Hajózási Zrt., így a témában nem rendelkezünk információval.

 

  • Az előző bekezdésben említett csodakikötő építéséhez, információim szerint, Alsóörsön, a Vízügy kikötőjében fogják, teherautókból az uszályokba rámolni a követ. így tervezik? Ha igen, nem volna – e lehetőség (ennek „farvízén”) pár teknőt megrakni, és kivitelezni, a már évek óta tervezett Balatonszemes negyven méteres móló hosszabbítását, amire megint csak szorító igény mutatkozik?

A balatonszemesi móló hosszabbításához jelentősebb mennyiségű kőre lenne szükség, (több ezer m3) amit sajnos nem lehet néhány uszály kővel megoldani. A fent jelzett projektben a BAHART semmilyen módon nem vesz részt – nem vagyunk kivitelezőként sem érintettek – így nem tudunk annak „farvizén” követ berakni.

 

  • „Öreg Tihany” hajóállomásának megépítése, ami régóta édes álmát alussza. Van remény rá, hogy felébred? Nyári napokon fürtökben lógnak a vendéghajók, „nem európai” jelenetek zajlanak a kikötési lehetőségek elfoglalásának terén, melynek szenvedő alanyai úgy a kikötőmesterek, mint a hajósok.

A 2020. évre szóló beruházási tervünkben nem szerepel a Tihanyi Öreg Kikötőbe tervezett vitorláskikötő megépítése, mivel – bár a fejlesztés szándékunkban áll –, jelenleg nem állnak rendelkezésre a megvalósításhoz szükséges források.

 

  • Amihez viszont egy szem kő sem kellene. A kitakarított Csopak kikötőmedencéjében folytatásra kerül – e, a fejlesztés, (úszómólók kiépítése, további bérelt és vendéghelyek számára)? Megszüntetve ezzel az utasszállító hajókkal, hétvégenként kritikus méretű hely konkurenciáz.

A 2020. évre szóló beruházási tervünkben nem szerepel a Csopaki Vitorláskikötő bővítése, fejlesztése. Az ezzel kapcsolatban elindított engedélyezési eljárás a hatóságok részéről nem került elfogadásra. Csopakon nem rendelkezünk túrahellyel, így kikötésre kizárólag a személyhajó állomáshoz tartozó közforgalmú kikötőmólón van lehetőség. A jogszabályokban, illetve a kikötőrendben rögzítetteknek megfelelően itt más szabályok vannak érvényben, mint egy vitorláskikötőben, és valóban elsőbbséget élveznek a menetrendi személyszállító hajók.

 

  • A kikötőhelyek, - úgy a bérelhető, mint a vendég -, gyakorlatilag elfogytak. Ebben a szomorú helyzetben úgy két éve kitaláltunk valamit. Így vetettem papírra az előző írásomban https://porthole.hu/cikk/12610-adjon-isten-minden-szepet . ” Mi, túrázók, tudunk valamit segíteni? Igen! Ha több napra elhagyjuk honi kikötőnket, ezt jelezzük a kikötőmestereknek, a várható visszatérés megjelölésével. Így módjukban áll a fent nevezett időtartamra vendéget odaexpediálni. Rajtuk is, de magunkon is segítünk ily szűkös időkben. Ne feledjük el tehát. Nagyon szépen köszönöm!”. A tapasztalat azt mutatja, hogy működik, és igen nagy sikert arat, úgy a túrázók, mint a kikötőmesterek körében. A szépséghibája csupán az, hogy ennek a dolognak a megítélésében nem kértem még hozzájárulást a BHZRT vezetésétől. Tehát: Mehet ez az ügy, vagy van valami akadálya?

Fenti kérdéskörben a vitorláskikötőink használatára vonatkozó, honlapunkon is elérhető általános szerződéses feltételek (ÁSZF) egyértelmű iránymutatást nyújtanak. Amennyiben a BAHART bérlője időszakosan nem használja a bérelt hajóhelyét és ezt jelzi a helyi kikötőmesternek, akkor van mód adott hely túrahelyként történő igénybevételére, az erre vonatkozó feltételek betartása mellett.

ÁSZF I./ 31. pontja: A bérelt kikötőhelyen más hajó kizárólag a Bérbeadó helyi képviselőjének tudtával lehetséges, a vendéghelyekre vonatkozó szabályok betartása és a hatályos Díjszabás érintett díjtételeinek megfizetése mellett (18. pont).

ÁSZF I./18. pontja Bérbeadó a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében, a kikötőkben e célra kijelölt helyeken biztosítja a kishajók kikötését a díjszabásban meghatározott kikötőhasználati díj helyszínen történő megfizetése mellett az alábbi feltételekkel:

  • 3 órás kikötőhasználat: Adott kikötőbe érkezés és a kikötőből történő távozás közötti időtartam nem haladja meg a 3 órát. Amennyiben a kikötőhasználat a 3 órás időtartamot meghaladja, akkor a 3 órán túli kikötőhasználat díja kerül felszámításra.

  • 3 órán túli kikötőhasználat: Adott kikötőbe érkezés és a kikötőből történő távozás közötti időtartam meghaladja a 3 órát, ugyanakkor a kikötőt legkésőbb következő nap 11 óráig el kell hagynia a hajónak, függetlenül az előző napi érkezés időpontjától. Amennyiben a kikötő elhagyása 11 óráig nem történik meg, akkor újabb 3 órán túli kikötőhasználat díja kerül felszámításra. Bérbeadó a 3 órán túli kikötőhasználatokhoz kedvezményes 10 / 15 / 30 alkalmas bérleti konstrukciót is kínál a díjszabásban rögzített feltételekkel a kikötőhasználók részére.

  • A kikötőhasználat további feltétele, hogy a hajó felelős vezetője a kikötőbe történő érkezést követően haladéktalanul jelentkezik a Bérbeadó kijelölt helyi képviselőjénél és részére átadja a hajóokmányt (hajólevél), mely a kikötőhasználat időtartamára Bérbeadónál marad.

  • Bérbeadó a kikötőhasználat időtartamára 1 db mágneskártyát biztosít a kikötőhasználó számára. A mágneskártyát a kikötőhasználó a kikötő elhagyása előtt köteles leadni a Bérbeadó helyi képviselőjének.

  • Bérbeadó a hajokmányt a kikötőhasználati díj megfizetése és a mágneskártya visszaszolgáltatása esetén adja vissza a hajó felelős vezetőjének. 

  • A kikötőhasználati díj megfizetése nélkül történő távozás esetén Bérbeadó rendőrségi feljelentést tesz.

A BAHART saját bérlői pedig az alábbiak szerint vehetik igénybe a túrahely szolgáltatást.

ÁSZF I./17. pontja: „Bérlő a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében a szerződés szerinti helyén kívül is jogosult a Bérbeadó által üzemeltetett kikötők bármelyikébe, külön térítési díj megfizetése nélkül, az adott kikötőre vonatkozó kikötőrendben foglaltakat betartva behajózni és ott a kishajók kikötésére szolgáló kikötőrészeken a kikötőmester által kijelölt helyen kikötni, kikötőnként az év során összesen legfeljebb 15 naptári napra. Július 1. és augusztus 31. között azonban Bérlő a szerződés szerinti helyén kívül egy kikötőben összesen legfeljebb 5 napot tartózkodhat térítésmentesen, az ezt meghaladó tartózkodás esetén a díjszabásban meghatározott napi díjat köteles megfizetni.”

 

  • Következzék az évente szokásos: Idén is megmarad – e, az átjárhatóság a TVSK, valamint a Phoenix Marina Keszthely kikötőkben történő díjmentes éjszakázások tekintetében? Amennyiben igen, maradnak – e, az előző évi – több olvasónk szerint – értelmetlen és számunkra fokozottan hátrányos időbeli korlátozások?

A tárgy témájú partneri együttműködéseinket tételesen kiértékeltük a múlt év végén. A kölcsönös kikötőhasználaton alapuló együttműködést a Phoenix Marina Keszthellyel kikötővel az idei évben is fenntartjuk az előző évvel azonos feltételrendszer mentén, míg a TVSK kikötőhasználati együttműködést megszüntettük.

A rendelkezésre álló saját túrahelyek korlátozott száma miatt továbbra is korlátozó szabályrendszert kell alkalmaznunk nem csupán a kívülről érkező kikötőhasználókra, de az előző kérdésre adott válaszban egyértelműen látható módon még a saját bérlőink vonatkozásában is.

 

  • Tisztelt túrázó társaim megosztják velem „bölcs” ötleteiket: Kéne valamit tenni Balatonfüred kikötőjének, a keleties szelek által okozott, néha menekülésre késztető hullámzásával. Tudom, a kőmóló építése „látképet rombolna”, így nem lehetséges. Viszont, amennyiben három olyan úszómólót, mint ami Badacsonyban van, a vendéghelyek elé úgy harminc méterre odarögzítenének, nyilván segítene valamit. (Magán véleményem, hogy „krokodil farkán csengettyű” de kötelességem továbbítani.)

Tapasztalataink szerint az ilyen hullámcsillapító úszó mólók hullámcsillapítási hatékonysága rendkívül csekély, ezért a felvetett problémára nem tartjuk megfelelő műszaki  megoldásnak. További probléma, hogy egy ilyen úszó pontonokból álló úszó létesítmény elhelyezése sem végezhető el megfelelő hatósági engedélyek és tervdokumentációk hiányában, továbbá ennek a beruházási költségei is jelentősek, amihez szükséges szabad forrás jelenleg nem áll rendelkezésünkre.

Eddig a hivatalos szöveg. Amit még hozzátennék, hogy a fenti dolgok (a nem túl pontos statisztikai adatok szerint) a Balatonon túrázó vitorlás hajók több mint ötven százalékát érintik – hátrányosan –.

A következő bekezdés kizárólag a saját, egyéni véleményem, és nem az újság hivatalos állásfoglalása. Tehát: Nagyon nem tetszik! Szerintem, ez a korlátozás legfőképpen a „szűkös anyagi lehetőségekkel bíró” – magamat is ide sorolom – vitorlázókat sújtja, ugyanis, amennyiben az eddig megszokott (nagy nehezen kiszorított) túrázással töltött időt és bejárt helyeket felölelő utakat kívánják megtenni, az úgyis magas (és folyamatosan emelkedő) éves költségeket százhúsz – százötvenezer petákkal megemeli. Legfőképpen, azok a vitorlások lettek kárvallottak, amelyeket három-négy család, heti váltásban, folyamatosan használ. Hiszen ama ominózus két hónapban nyolc hét leledzik, tehát mindenképpen pengetniük kell. Legalább számukra adhatna szeretett „anyacégünk” némi könnyítést, legalább nyolc éjszaka erejéig! Annál is inkább, mert idén is jelentős (a hivatalos inflációt meghaladó mértékű) áremelés történt, annak ellenére, hogy a szolgáltatások mértéke nem nőtt, hanem jelentős (alapvető) mértékben csökkent. – Borzasztó rossz olvasata van. –  A nagypénzűek, meg a Charter cégek könnyedén (röhögve) kipengetik a vendégéjszakákat, sőt még jól is járhatnak, ugyanis több szabad hely marad számukra. Érzésem szerint a zsúfoltságot sem küszöböli ki igazán, főleg a hétvégeken és a „sátoros ünnepeken”. Barátságosabbnak tartanám, ha a főszezonra bevezetett korlátozást, mondjuk, csak a munkaszüneti napokra (és az azt megelőző éjszakára) vezetnék be, azt is csupán bizonyos, „neuralgikusan forgalmas” helyek tekintetében. Még kevésbé tetszene, sőt sokkal gorombábbnak, viszont a zsúfoltság ellen hatásosabbnak, illetve az igazságérzetemet kevésbé borzolónak tartanám, amennyiben azt határoznák meg, hogy nemre, felekezetre, pártállásra, hit béli hovatartozásra, anyagi helyzetre való tekintet nélkül, bizonyos kikötőkben, egy hajó, a főszezonban hányszor fordulhat elő. Akár fizet, akár nem. Ennyi. Lehet „megköpködni” érte!
A !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! listát aktualizáltam, bevezettem a korlátozást.

Az optimizmusomat viszont nem vesztettem el! Bízom benne, hogy nem kényszerülünk rá, hogy a feledés ködébe süllyesszük kedvenc Badacsonyunkat, átadva kigyúrt, erőszakos, udvariatlan, úrhatnám, nemszeretem népségnek. Nem hagyhatjuk, hogy kiszorítsanak bennünket! A Bahart majdcsak kitalál valami jobbat, számunkra kedvezőbbet is.

Közeledik a „hajóvásár” időpontja. Addig még becsuroghatnak jobb hírek is. Ne felejtsétek, ott leszünk, és szeretettel várunk titeket. 

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!