Az eddig megszokott helyszíneken kívül egy új, kultikus helyszínen - a Bolemon tanyán is várják a látogatókat, ami skanzen szerű épületeivel, gondozott kertjével kiválóan beleillik a kishegyi hangulatba. “Új résztvevők és új helyszín is lesz, ami azt jelenti, hogy fejlődik a rendezvény, fejlődik a környék gasztronómiája, és ez mindenképpen egy előremutató dolog.” fogalmazott Pócz József borász. 

A rendezvényen második alkalommal adják át a rendezvényt szervező vállalkozók által alapított “Büszkeségünk” díjat. Az elsőt a balatonlellei magyar és Európa bajnok bokszoló -  Dévényi Izabel kapta. Idén a szervezők választása a Magyar Gyermekmentő alapítványra - és az általuk megálmodott balatonlellei Gyermekmentési Pontra esett. A díjon felül minden helyszínen gyűjtést is szerveznek, hogy ezzel is támogassák a projekt mihamarabbi létrejöttét. “Mi továbbra is nagyon fontosnak tartjuk a környékbeli embereket, az itt élőket, ezek a rendezvények nekik is szólnak, ezért gondoltuk, hogy díjazzuk azokat, akik sport, kulturális, vagy bármilyen területen kimagaslót nyújtanak. A Magyar Gyermekmentő Alapítvány sok éve dolgozik Balatonlellén a nyári hónapokban, így méltán lehetünk büszkék rájuk.” mondta Tóth Balázs, a Dél Balatoni Borút Egyesület alelnöke, a BL YachtClub ügyvezetője. 

 

A hatályos jogszabályok értelmében - mivel a rendezvény gasztro rendezvény - védettségi igazolvány nélkül is látogatható. 

 

A szervezők ígérete szerint a klasszikus főszezonon kívüli program kavalkád nem áll meg, az alábbi nagy rendezvényeken is várják a vendégeket:

november 26. Jégpálya nyitás

december 4. Adventi GasztroPiknik és Karácsonyi Vásár

december 31. Szilveszteri Regatta vitorlásverseny