Hosszú volt az út. Első kötelező megállóm a Fehér-tó környékére esett. Csodálatos. Kulturált tanösvény a Kiskunsági Nemzeti Park okos tábláival, melyek megvilágosítják setét elmémet egyrészt az itt honos út menti alapnövényekről (Ló menta, Közönséges galaj, Útszéli zsázsa, Zamatos turbolya… stb.), másrészt az errefelé honos, illetve átvonuló, a kilátóról megfigyelhető temérdek madárról. Most viszont, jeles tollas barátaink csupán egy bütykös hattyúpárral képviseltetik magukat. Másokat nem látok. Sebaj, azért kellemeset sétáltam. Jólesik az ebéd a Fehértói Halászcsárdában. Príma, elegáns és méregdrága hely. A kaja viszont kitűnő és túlontúl bőséges.
Délután derekán érkezem a kikötőbe (voltam olyan pofátlan, hogy váratlanul toppantam be, ugyanis holnapra beszéltük meg a látogatásomat). Látni kívántam egy tipikus hétköznapi helyzetet. És csodák csodája, pezsgő élettel szembesülök. Jönnek – mennek a fiatalok (fiúk, lányok). Stéghez simul egy yolle, kiszállnak, mások belibbennek és elindulnak. Valódi hajós légkör. Szóba elegyedek pár parton várakozóval. A következő turnusra gyülekeznek. Valamennyien egyetemisták, van köztük első évestől végzősig mindenféle korosztály. Nem kéne most előadáson lenni az „oskolában”? Ott vagyunk – válaszolják kórusban. A testnevelés óráinkat töltjük vízi dolgokkal. Két félévet lehet így abszolválni, utána pedig kredit pontok járnak az itt töltött időért. Bemutatkozásom ellenére eleinte meglehetősen tartózkodóak és visszafogottak velem szemben (vajon mit okoskodik itt ez a fehérsapkás „Hollywoodi vízi buzi” figura), majd miután elszórakoztatom őket pár rövid sztorival, feloldódnak. Egyre többen gyűlnek körém, és ömlik belőlük a szó. Nem is kell, hogy kérdezzek. A lényeg: Önkéntesen lehet választani ezt az oktatási formát, imádnak itt lenni, várják, hogy jöhessenek, csupa remek dolog történik velük (pár napja még fürödtek is, amikor felborult az egyik vitorlás) – nesze neked –.
Most kevés a hajó, máskor több szokott lenni, de az sem elég. Az óraszámból is kellene még. Rengeteget tanulnak a hajós életről, a folyóról, természetről, időjárásról. Megismerik a leselkedő veszélyeket, a felelős vízen járó magatartást. Szeretik és tisztelik az oktatókat. Nagyon bírják ezt a helyet, mindig örömmel jönnek ide – na, ezt nem csodálom –.
Gyuri sporttársammal csak egy gyors kézfogásra szorítkozunk, ugyanis temérdek a tennivalója. Tanár úr – tanár úr! – hangzik innen, onnan folyamatosan. Folyik az oktatás gőzerővel. Ő pedig tanít, eligazít, ötleteket ad, utasít, dirigál. Csodálom, hogy nem reked be. De jó nézni ezt a műsort! Igencsak kedves szívemnek e látvány.
Körbeszimatolok a telephelyen. Látok szépen leponyvázott vitorlásokat, jó teljesítményű motorcsónakokat – még a Szegedi Vízi mentő és Tűzoltó Szakszolgálat hajója is itt tanyázik –, ladikot… stb. Van fűthető kikötőiroda, vizesblokk. Minden rendezett és szép. A Tisza pedig lassan, komótosan, alig észrevehetően andalog. És zajlik rajta a buli úgy, ahogyan az rendjén való. Ügyesen, egyszerre lapátolnak, akik evezőt ragadtak, lendületesen manővereznek a vitorlázók. Épphogy lengedező fuvallat néha mozdul, nem könnyű befogni. Nekik viszont majdnem tökéletesen sikerül haladásra bírni járművüket. Nyerik a magasságot folyással szemben. Remek.
Gyuri barátommal este, egy vacsora keretében tudunk elbeszélgetni a kikötő dolgairól. Sok mindent megtudok. Először is azt, hogy ez a vállalkozás az AUTOINFO HUNGARY Kereskedelmi Információs Adatbank Egyéni Cég keretében működik. Akad azért mellette a Tiszavirág SE sportegyesület, ami jelenleg vegetál, de él – lehet, hogy változó világunkban még szükség lehet rá valamikor –. Mindennek a megálmodója és vezetője Kipper György sporttársam. Célja nem elsősorban az, hogy világ és olimpia bajnok élsportolókat kutasson és eddzen, sokkal inkább abban áll, hogy nem mobilbolond, csupán számítógépet bámuló, szobában gubbasztó, presszókban tespedő, hanem egészséges, sportot, testmozgást, vízi életet kedvelő, természetet és „valódi dolgokat” ismerő és szerető fiataloknak (vagy idősebbeknek) nyújtson lehetőséget kedvtelésük gyakorlásához. Mindezt igen kedvező árfekvésben, egyszerűen, rugalmasan. A jelöltek elméleti képzése Távoktatás formájában zajlik, video konferenciákkal, illetve előre felvett előadásokkal. Az elméleti vizsga a KAVK vizsgáztatási helyszínein, míg a gyakorlati a Szegedi Vitorláskikötőben tehető le. Pontosításért kattintsatok a hivatalos oldalukra. Barátom annyit tesz hozzá, miszerint rendszerük működik (évente százas nagyságrendben tesznek eredményes vizsgát oktatottjaik, még kerekes székes sporttárs is jött), van szabad kapacitásuk és szándékuk arra, hogy az ország bármely pontjáról fogadjanak elméleti képzésre jelentkezőket. Akár nagyobb számban is. Légyen így!
Rákérdezek arra, hogy milyen alapon tudnak a diákok hivatalos testnevelés órákat teljesíteni a hajókázással. A Szegedi Tudományegyetemmel áll szerződésben a cég, melynek keretében Gyuri, külsős, óraadó tanárként tevékenykedik. Példa értékű! Ugyanis nem tudok róla, hogy hazánkban máshol is működne hasonló. Viszont párszáz kilométerrel odébb, ahol akad valami vitorlázásra alkalmas pocsolya, ez a módszer tipikus. Nem lenne baj, ha nálunk is meghonosodna.
Áttérünk a „hogyan vitorlázzunk folyóvízen” témakörre. Mi tagadás, bonyolultabb és nehezebb, mint a tavaknál. Most – ahogy említettem – egész lassan folyik a Tisza, viszont magasabb vízállásnál jóval nagyobb sodrással bír. Alapszabály, hogy csak akkor lehet biztonságosan (a stabil hazatérés reményében) vízre szállni, amennyiben a stégtől „hegymenetben” el tudunk indulni. Az itteni szélviszonyok erre legtöbbször lehetőséget adnak. De nem állandóan. Mindig a kikötő „felett” célszerű manőverezgetni, ugyanis amennyiben gyengül a légmozgás, ebből a pozícióból vissza lehet sodródni, végső esetben evezni. Havária esetén nagyteljesítményű motorcsónak tud segítséget nyújtani. Egyébként tipikusan jó szélviszonyok jellemzőek e helyre. Ez így rendben is van.
Záró kérdésként nehézségeikről és égető problémáikról érdeklődöm. Hajós társam visszafogott válasszal tisztel meg. Gondok mindig jelentkeznek, de ezeket megoldják. Helyzetük ugyan stabilnak mondható, viszont igyekeznek előre gondolkodni, néha „nagy ívű” tervek formájában is. Például új telephely kialakítása a jobb parton (városi oldal). Pont azon a szakaszon, ahol a napokban, több mint harminc fő diák (közösségi munka keretében) közreműködésével szemétszedést – partrendezést tartottak szemmel látható eredménnyel (eltűnt a temérdek ganaj, okádék, meg miféle ördög műve mocsmodék… stb.) Szép és hasznos kezdeményezés.
Megköszönve a pontos tájékoztatást búcsúzom kedves vitorlázó társamtól, és ettől a remek kikötőtől, sok sikert kívánva, abban a meggyőződésben, hogy még hallunk (írhatok) róluk – mondjuk, mint vízitúra célpont – nemsokára. Stílszerűen a látványos Tisza - Party 2021. január elsején tartott rendezvényükön készült rövidfilmjükkel, gratulálva az Argentus Light kórusnak és László Boldizsár operaénekes szólistájuknak csodálatos zenéjükhöz (kattintás a képre vagy ide). Nagyon szépen köszönjük!
Most viszont elhagyjuk ezt a kedves kikötőt és körülnézünk szeretett városunk környékén – ha már erre járunk –. Úgy a bel, mint a kül és elővárosban rengeteg zöldterülettel büszkélkedhet. Parkok, terek, ligetek mindenfelé. A vadaspark (Sancer - tavakkal) öt villamosmegállónyira van a központtól. A fákon és a bokrok közt rengeteg madárral találkozhatunk. Jól megfigyelhetjük őket. Már nagyon sokukról írtam, viszont egy fajuk valamiért kimaradt. Ők se legyenek „mostoha gyerekek”, hiszen mindenütt jelen vannak közvetlen környezetünkben.
A poszátákról van szó. Igen elterjedtek nálunk, és számos fajtájuk fordul elő. Úgymint a kerti, mezei, réti, mocsári, nádi, barát, karvaly, sitke vagy fülemüle sitke, füzike… stb. Közös jellemzőjük, hogy csaknem egész Európában, Ázsiában és Északnyugat-Afrikában fészkelnek. Megtelepszenek a domb- és sík vidékeken úgy, mint a ritkásabb erdőkben. Kisebb kiterjedésű bokrosokkal is beérik, sőt, ritkásan benőtt cserjés oldalakban is laknak. Kimondottan jól viselik az emberek közelségét, még a városi környezetben lévő kisebb parkokban is remekül érzik magukat. Évente egy, legfeljebb két fészekaljat nevelnek. A hímek néhány nappal a tojók érkezése előtt foglalnak revírt, majd fészekkezdeményt építenek, énekelnek, és gyakran nász repülnek is. Fészkük alacsonyan helyezkedik el. Négy - hat tojást raknak, melyeken az első költés alkalmával felváltva kotlanak, míg a második fészekaljon csak a tojó ül, mialatt a hím az első költésből származó fiatalokról gondoskodik.
Általában rovarokat, pókokat és csigákat keresgélnek a felső ágakon és leveleken, ősszel bogyókat és gyümölcsöket is fogyasztanak. Eredendően hosszú távú vonulók, telelni Afrikába repülnek, még Dél-Afrikáig is eljutnak. Viszont rendkívül jól és gyorsan alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, azaz sokukra rátör az egészséges lustaság. Népes csoportok maradnak a Dél-olasz partokon, mások Spanyol honba költöznek. A kezdeményezőbbek pedig már a hatvanas évektől kezdve a Brit - szigeteken vészelik át a keményebb időket. Találékonyságuk elképesztő.
Nyilván, valamilyen komoly (fizetős) mobil applikációt használnak a vezéreik, ugyanis hazánkban maradnak, ameddig csak lehet. Viszont amikor valami markáns sarkvidéki hidegbetörés közeleg, hihetetlen gyorsasággal tűnnek el. Egyik nap még nyolcan – tízen cserregnek a kertben, másnap egy szál sincs belőlük. Harmadnapra betör a jeges „bőgő”. És csak akkor térnek vissza, amikor az utóbbi időkben gyakori márciusi havas – zimankós veszedelem eltakarodik.
Felmerül a kérdés – mint már annyiszor –, hogy miképpen tudjuk felismerni őket? Első pillantásra verébféléknek nézzük szegényeket. Mit mondjak, látványra én, a magam részéről csak igen ritkán, szerencsés esetben, vagy véletlenül vagyok képes. Néhanapján távcsővel (10 x 50 nagyítású), ha valamelyikük megteszi azt a szívességet, hogy nyílt ág végén pózol, akkor tudom. Persze ezen esetekben is nagy pontatlansággal, vagy hibaszázalékkal. Még akkor is, ha a megfigyelés helyszínéből indulok ki (amikor kertben vagyok kerti, vízparton, amennyiben egyszínű barnás akkor berki, fehér mellénnyel nádi… stb.). Hangjuk viszont sokat elárul. Fajukra nézve feltétlenül. Ugyanis, ha olyan „trilla” csapja meg fülemet, mintha valami kezdő feketerigó tanulna fütyülni (elejénél tartva gyakorlásának), akkor szinte bizonyos, hogy poszáta. Nádasban pedig nem cserreg – karicsol, hanem valami más, eltérő hangot produkál.
A réti (vagy nádi) tücsökmadár jellegzetes hanggal bír, ugyanis valami jól megtermett tücsök ciripelését hallatja, vagy bugyborékolás félét produkál. Van aztán a kizárásos módszer. Sétálok egy parkban és a fűben vagy egy bokron bogarászik valami barnás – tollas haverom, majd felröppen és köddé válik. Ő meg ki a tök volt? Verébnek kicsit nagy – azok különben is csoportban járnak –, rigónak – harkálynak kicsi, szarkák vagy galambok másképpen festenek, pintynek nem elég zöld, csíz felszállását jellegzetes hangadással kíséri, cinke sárgásabb… stb. Nem marad más a kosárban, mint a poszáták valamelyik példánya. Annyi. Ezt a módszert természetesen alkalmazhatjuk olyan szerencsés esetben is, ha kertünkben, esetleg lakásunk cserepes növényekkel szegélyezett erkélyén tisztel meg valami szárnyas haverunk látogatásával.
Ennyit a „Merlin Geographic” madár lesről. Megköszönve Mészáros József, Csonka Péter, Dr. Heincz Miklós, Nagy Róbert valamint Lendvai Csaba (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) sporttársaimnak az illusztrációhoz felhasznált fotókat, kívánok minden tisztelt „állatszerető” olvasónknak nagyon jó szórakozást, és szép késő őszi időt az aranylóan színpompás természetben való csavargáshoz!
2021. október 25.
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
