Undok eső permetez, hideg szél fúj. Hajónk kidaruzva alussza téli álmát. Meleg szobámból kitekintve bámulom a nagy büdös szürkeséget arra gondolván, hogy eljön – e még valaha a „vírusmentes” kikelet, hogyan tudunk jövőre egyáltalán túrázni. Legyünk bizakodóak! Kovácsoljunk terveket, álmodjuk meg, milyen lehetőségeink adódhatnak az elkövetkező szezonban, mondjuk, ha a Tisza alsó folyásán ereszkedünk lefelé valami evezős csapattal vagy motorcsónakkal, felpakolva sátorral, hálócuccal.
Álljunk meg először Mindszent Tiszai Strandján. Szép, lankás homokpart, hajóinkat partra húzhatjuk a strand valamelyik végén. A szomszédos 125 fős kemping közös vizesblokkal olcsó szálláslehetőséget kínál (csúcsszezonban célszerű előre bejelentkezni, illetve helyet foglalni). Van étterem, akadnak büfék és sörözők. Nem maradunk éhen. De ugyan mit lehet itt látni? Akad egy helytörténeti gyűjtemény, ami látogatható, előzetes bejelentés alapján. Vagy pattanjunk fel a Szeged felé menő autóbuszra a Stop büfé előtt – negyven percenként jár – és pillanatok alatt átgurulunk Mártélyra. A holtág mellett, némi nehézséggel rálelünk a híres – nevezetes tanösvényre. Pontosabban tanösvényekre. Ugyanis kettő van. Egyik a Mártélyi, amely csodaszép, látványos (pallójárdán vezet át a feneketlen mocsár felett), és kevesebb, mint három kilométer.
Közösen indul a Tiszavirág tanösvénnyel, ami viszont a folyó partján elvisz a „semmibe”, soha nem ér véget, és ugyanazon az úton kutyagolhatsz vissza, ahol mentél. Ravasz csapda, már többen eltévedtek. Nagyon kellene egy „indító”, térképes tábla, amely mindkét lehetőséget megmutatja.
Ennyit a titokzatos és varázslatos lápvilágról.
Sodródjunk lefelé a folyón. Mindszent ugye a 215,3 folyamkilométernél volt. A 200 fkm. magasságában valami hosszú homokpad húzódik, az elején jó táborozóhely – mondja a leírás –. 195-nél mutat táborhelyet, 190,2 mellett (Algyőnél) homokos strandot. És a 175 fkm. már Szegedet jelöli. Mit is mondjak, ez a szakasz igen szerényen van ellátva valódi, kulturált éjszakázó helyekkel. Egyébként számomra teljesen ismeretlen – végig kellene suhannom valami valódi motorossal –. Márpedig egyben átevezni a negyven kilométert igen emberes feladat, még profi sportolóknak is. Kedvtelési túrázóknak egyenesen lehetetlen. Kellenének tizenöt – húsz kilométerenként olyan állomások, ahol legalább van víz, illemhely, villany és sátorozási, illetve szállás lehetőség. Amíg ez nincs, addig jószerivel csak siklótestű kisgéphajóval teljesíthető – véleményem szerint, „európai módon” –. Érkezzünk hát meg Szeged városába. Vajon hol tudunk kikötni? Nem lehet probléma, hiszen a Szegedi Vitorláskikötőben szeretettel várnak.
Ha már így szóba került ismét ez a jeles hajóstanya, amelyről előző cikkemben már írtam, elmondom, hogy beregisztráltam az oktató rendszerükbe – kíváncsiságból, kötözködni, vizsgálati céllal –, szimulálva azt, hogy szeretnék jogosítványhoz jutni. Belenéztem az előadásokba, kattintgattam a teszteket. Nagyon kezesnek tűnt az applikáció, igényes videókkal, jól működő, szemléletes kiértékelő funkcióval. Például:
Sőt! Bejelentkezéseimet követő órákban e-mailekkel is bombáznak, melyekben összegzik hitvány teljesítményemet, orrom alá dörgölik jó és rossz válaszaim százalékos arányát, s rávilágítanak képzettségem bosszantó hiányosságaira, eredendő lustaságom leküzdésére pedig szekálnak a vizsgaidőpont vészes közeledtének rémképével. Szóval nagyon – nagyon tetszik az egész! Aki ezek után sem képes eredményes vizsgát tenni, az szerintem jobb, ha messze elkerüli a vizeinket. Hangsúlyozom, a cég fő profilja az oktatás, viszont ennek ellenére, vagy mellette, messzemenően támogatják a túrázást. Olyannyira, hogy a napközbeni itt-tartózkodásért fizetni sem kell, az éjszakázások tekintetében pedig a Szegedi Partfürdő és Kemping meglehetősen alacsony árai irányadóak, természetesen az igénybe vett szolgáltatások mértékében. Olcsón és gyorsan lehet kajához jutni a közeli Partfürdő büfében.
A fenn említett hely – persze szűkített (fagymentesített) formában – majd egész évben használható. Igényes vendégeknek a közeli Forrás Hotel is rendelkezésére áll. Szezonban más lehetőségek is akadnak. A város oldalán (túlparton) szintén meg lehet állni (Határkikötő, Közforgalmú kikötő, Horthy csónakház, ahol még "embörös" adag sertéscsülök is kapható… stb.) Természetesen teljesen más árfekvésben. Itt az Illés Hotelt tudnám ajánlani (jelen esetben mi is ezt vettük igénybe). A Stüszi Vadász Éttermük különleges, igazán rendkívüliek a vad ételek. Viszont a Szegedi halászlé jó közepes. Szóval lehetőség bőven akad, viszont sajnálattal kell megállapítsam, hogy a rendelkezésemre álló adatok szerint, ez évben elenyésző számú vízi túrázó fordult meg e jeles helyen. Vajon miért? Tán a Covid? Vagy kiment a divatból? Ellustultunk, esetleg az igényeink nőttek meg? Változott (fejlődött, felgyorsult) világunk? Támad kérdés bőven. Ami viszont kétségtelen, hogy szervezeti kereteink, a „szocreál csúcsán” sokkal jobban segítették a természetjárást. Kajak, kenu, csónak, sátor sporteszköznek számított, tehát „támogatásból” beszerezhették a vállalatok ifjúsági csoportosulásai. – Valódi, friss, üde, zöld, harmatos, tőrőlmetszett baromság akkor is volt, ugyanis az evező, a sátorcövek, meg a kötelek nem tartoztak e körbe, tehát vastagon pénzbe kerültek. Kipengettük és röhögtünk rajta. – A csapat szállítása (mondjuk Esztergomba, hogy onnan csorogjanak le a Rómaira egy hét alatt) nem volt ügy. A cég (iskola) KISZ titkára, meg a sportfelelőse aláírhatta a menetleveleket és a teherautó máris vihette a ladikokat, a busz pedig a jónépet. Másra nem volt szükségünk. Manapság ez nem létezik. Kell a kutyának? Belebetegszünk, ha nem üzemel a mobilunk (lemerül). Miért? Nincs napelemes töltő? Dehogy nincs! Hajdanában egymást érték a kiránduló csapatok. Hírük, hamvuk sem maradt. Feltámadnak valaha? Súlyos kérdés. Jövőre meglátjuk. Bízzunk benne, reménykedjünk.
Járműveinket és felszerelésünket biztonságban tudván, nekifoghatunk a városnézésnek. A Belvárosi hídon átsétálva – meglepő módon – szinte a központba csöppenünk. Lássuk először a „kötelezőket”. Dóm és Dóm tér. Aki még nem ismeri, ne hagyja ki! A Zenélő órát sem, ami Csúry Ferenc órásmester 1936 évben készült különleges alkotása. A templom főkapujával szemközt álló épület felső szintjén látható, a középkori egyetemek szimbóluma. Naponta kétszer, 12:15 és 17:45 órakor megjeleníti az iskolaévet záró ballagást. Ekkor az óralap előtt az egyetemi vezetők és a ballagó diákok alakjai járnak körbe. A figurákat Kulai József faragta hársfából, modelljei neves magyar személyiségek, többek között Klebelsberg Kunó, Dugonics András, Mikes Kelemen, Petőfi Sándor és Vedres István voltak. A jelenetet a „Ballag már a vén diák…” kezdetű diákének melódiája kíséri. A szerkezet emellett minden egész órakor a „Szeged hírös város” nóta dallamát játssza szignálként. Meglehetősen becsapós a déli műsor, ugyanis felhangzik a szignál, majd nem történik semmi. Várakozunk, elfogy a türelmünk, mondván, úgy látszik, nem működik. Elindulunk tovább, mire (a meghirdetett 15 perc elteltével) kezdetét veszi a show. Nekünk majdnem sikerül elpasszolni.
Letudván a legismertebbeket, átsétálunk a REÖK palotához, azaz a Regionális Összművészeti Központba. A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ üzemelteti.
Úgy az épület, mint a benne lévő kiállítások csodálatosak. A szecesszió és a modern művészet teljesen egyéni és szokatlan – némelyek számára nyilván megosztó – vad kavalkádja. Ezek mellett békésen megfér a majdnem húsz híres színházi előadás színpadát mintázó makett bemutatása.
Száz szónak is egy a vége, nagyon ajánlom a „szokatlan” útkereső alkotásokat kedvelő túrázó társaimnak. (A jobb oldali mű a horizont címet viseli, a baloldali pedig „látó hat ár” névre hallgat.)
Folytassuk körsétánkat a Somogyi utca tizenhármas szám alatt található Fekete házzal. Ez a Móra Ferenc Múzeum egyik kiállítóhelye. Számomra a Bomlás virágai – Fejezetek a Hórusz Archívumból, töredékek alapján restaurált világháborús fényképeket bemutató kiállítás volt a legdöbbenetesebb. A többi sem rossz. Ennyi elég is egy napra.
Reggelre kelvén a Móra Ferenc Múzeum központi épületével folytatjuk. Kiállításai szépek, többnyire nívósak és tartalmasak. Néhány viszont számomra túl „interaktív – családbarát”, néha szűkös valódi tartalommal bíró, de látványos. Nekem legjobban a Folyónk és földje bemutató nyerte el a tetszésemet. Na meg a tetőn lévő kilátó.
Nézzük a Vármúzeumot. Ötletes és finom humorral átitatott. Még tartalmas is. Nekem tetszik. Hiteles és pontos képet láthatunk a szörnyű áradatról, ami 1879. március 12-én, Gergely napján, hajnali 2 órakor tört rá a városra, felbecsülhetetlen anyagi károkat okozva. Minden romhalmazzá vált. A boszorkányokat is mérlegre teszik. Az installált tesztgép rólam is kiderítette, hogy „boszorkány (warlock)” vagyok. Közölte, hogy „gyakorta nem átallok összegyűlni borissza cimboráimmal, hogy féktelen orgiákon, szilaj ivászatokon, ocsmány szövegű duhaj nótákat kántálva vegyek részt.” Tud valamit ez a masina.
Elgyalogolunk az Új Zsinagógához. Ezt sem szabad kihagyni. Csak ne feledkezzünk meg arról, hogy férfiaknak fedetlen fővel tilos a belépés. Ha nincs sapkánk, a bejáratnál adnak kölcsön „sábeszdeklit”. Az impozáns épületen kívül érdemes figyelemmel elolvasni az emlék és egyéb táblákat, melyekből pontos képet kaphatunk e népcsoport helyi történelméről, küzdelmeiről, áldozatvállalásairól, melyet a „hazáért” tettek.
Felpattanunk a hármas villamosra, ami percek alatt kirepít a Vadasparkhoz. (Megjegyzem, hogy e jeles városnak kitűnő a tömegközlekedése. Valamennyi járat sűrűn közlekedik, a járművek tiszták, kényelmesek, az útvonalak gyakorlatilag tökéletesen lefedik az egész települést. Jórészt teljesen felesleges személygépkocsit igénybe venni.)
Szenzációs ez az állatsereglet. Valóban nem állatkert, hanem park. Hatalmas területek biztosítják, hogy természetes élőhelyeikhez hasonló környezetben legyenek az itt lakó barátaink – bár másutt is így tartanák őket –. Igen sok állatfajt mutatnak be, kulturált, jól megfigyelhető és fényképezhető formában. A fehér hím oroszlánnal pedig valami nagyon ügyes szerződést köthettek, ugyanis minden órában egyszer hatalmasat ordít.
Lejárt az időnk, itt kell befejeznünk kirándulásunkat. És mit mutat a „nagytotál”? Igen szép, kellemes és barátságos ez a tájegység, amely nemzeti kincsfolyónk alsó folyását foglalja magában. Igencsak megérdemelné, hogy bekapcsolódjon a vízi turizmusba. Legalább úgy, mint azt a Tisza-tónál tapasztaltuk. A város is belopta magát szívembe. Kellemes, élhető, tiszta, jól szervezett. A fent taglalt látnivalókon kívül még rengeteg csodát, szépséget, érdekességet, élményt rejteget. Nem, hogy négy nap, de két hét sem lenne elegendő ahhoz, hogy a teljesség igényével járjuk végig. És még meg sem említettem a különböző híres (kis túlzással nemzetközi, sőt világhírű) programokat, előadásokat. Feltétlenül érdemes tehát idelátogatni. Ezt sokan meg is teszik a „csődületek” alkalmával (megtelik a város). A vízi csavargók viszont egy stabil, folyamatos közönséget jelenthetnének, akár az elő és utószezon folyamán is.
Búcsút veszünk ettől a szépséges várostól abban a reményben, hogy jövőre ismét eljöhetünk egy kis Tiszai hajózásra. És legyünk nagyon-nagyon optimisták!
Hisz kedves boszorkányaink megigéztek. És visszavárnak!
2021. november 10.
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
