A koncertek az interjú és hangverseny műfajának kombinációját alkotják. Egy-egy meghívott hírességgel járjuk körbe a fiatalokat érdeklő témákat és reflektálunk rájuk a klasszikus hangverseny-repertoár remekműveivel. Ennek a Magyarországon egyedülálló kezdeményezésnek célja, hogy az intellektuális tartalomnak a zene a beszélgetés közben adjon művészeti kontextust, és ezáltal segítse a komolyzene hétköznapi aktualitásának felfedezését.

 

A sorozat első vendége Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vitorlázó. A hazai vitorlás sport történetében 40 év után ismét dobogóra állhatott versenyzőnk, ezzel megszerezve a magyar vitorlás sport legfényesebb olimpiai érmét. Berecz Zsomborral összehasonlítjuk a vitorlázást a komolyzenével, párhuzamokat és ellentéteket keresve a két világ között. A beszélgetés során olyan témákat járunk körbe, melyek a hallgatóság számára izgalmasak és aktuálisak, miközben Mendelssohn, Csajkovszkij és Rimszkij-Korszakov művekkel reflektál a MÁV Szimfonikus Zenekar az elhangzottakra.

 

Seidl Dénes, a MÁV Szimfonikus Zenekar trombitaművésze, aki tegnap vette át a Junior Príma-díjat kimagasló művészi teljesítményéért, ez alkalommal műsorvezetőként is bemutatkozik a közönségnek!  Ő és Dénes-Worowski Marcell karmester a ZeneMűvek alapítói, és bár életük nagy részét lefedi a komolyzene, rajongva szeretik a vitorlázást is – nagy lelkesedéssel teremtenek majd kapcsolatot a kultúra és a sport között Berecz Zsombor olimpikon segítségével. 

 

A ZENE SHOWJA

2021. december 01. 20:00

Akvárium Klub, NagyHall

 

Vendég:

Berecz Zsombor, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vitorlázó

 

Közreműködik:

MÁV Szimfonikus Zenekar

 

Műsorvezető:

Seidl Dénes, trombitaművész

 

Vezényel:

Dénes-Worowski Marcell

 

 

 

 

További információ: www.mavzenekar.huwww.akvariumklub.hu