Karácsony előtt megszerveztünk egy – sokak által élőben követett - online fórumot, ahol a vízi mentés, a kikötő üzemeltetés és az aktív vitorlázók nézőpontjait ütköztettük.

Ezt követően kidolgoztunk egy cselekvési tervet, melynek sikeres megvalósítása esetén már tavasszal megkezdődhet a bóják telepítése.

Mielőtt azonban az időközben bejelentkező – a teljes vertikumot lefedő - szolgáltatókkal, termék értékesítőkkel megkötnénk a megállapodásokat, elengedhetetlenné vált a valós igények felmérése.

Összeállítottunk egy kérdőívet, melyre néhány nap alatt több mint száz vitorlázó társunk jelentkezett, névvel címmel, hajóik adataival.

Jelenleg itt tartunk. Az alábbiakban ismertetném a felmérés 100 hajóra vonatkozó érdemi megállapításait:

 

  • 54-en azt szeretnék, hogy szolgáltató segítse a bója megközelítését.
  • 98-an a saját hajójukat tartanák a bóján
  • 65-en konkrétan már most meg tudják adni a bójára kerülő hajójuk adatait
  • 54-en saját bocit használnának
  • 62-en nem látják megoldottnak a boci parti tárolását
  • 74-en megoldják a szabályos veszteglés előírt felszereléseinek beszerzését.
  • 33-an szeretnék ha a hajójukat időnként letisztítanák
  • 51-en nem tudják megoldani a hajójuk daruzását, parti tárolását
  • 71-en igényelnek foglalási, kapcsolattartási online szolgáltatást
  • 77-en kérnek Balatonhelp szolgáltatást
  • 77-en szeretnének biztosítást
  • 64-en rendelkeznek érvényes lajstromszámmal és ezt meg is adták
  • 100-an megadták a hajójuk hosszát tömegét
  • 100-an megadták, hol szeretnének bójára állni. Összefoglalva:

Északi oldalra összesen 74

-          Bárhol az Északi oldalon 20

-          Keleti medencében összesen 35

-          Keleti medencében bárhol 10

-          Kenese 2

-          Fűzfő 4

-          Almádi 3

-          Alsóőrs / Csopak 5

-          Füred / Tihany 11

Középső medence összesen: 13

-          Bárhol 1

-          Örvényes 1

-          Udvari 2

-          Akali 2

-          Zánka 3

-          Szepezd 1

-          Révfülöp 3

Nyugati medence öszesen 6

-          Bárhol 2

-          Györök 1

-          Keszthely 3

Déli oldalon összesen 26

-          Bárhol 13

-          Siófok 4

-          Szántód / Földvár 2

-          Boglár 2

-          Fonyód / Fenyves 4

-          Máriafürdő 1

 

Az eloszlásból kitűnik, hogy az igények alapján nem képződik sehol túlméretes bójamező.

A Déli partra nagyon nehéz telepíteni, mert csak a marásvonal és a part közé kerülhet  fenékszint alá rögzített bója, távol a nádasoktól. Ez meg is határozza a hajók merülését. Nem vetjük el, de még át kell gondolni az alkalmazható műszaki megoldást.

Több túlméretes hajó is jelentkezett, nekik egyedi, méretezett szolgáltatást fogunk biztosítani.

Összességében elmondhatjuk, hogy a jelentkezők többsége 28 láb alatti, és 2,5 tonnánál könnyebb. Ehhez fogjuk a standard bójákat méretezni.

 

A teljesség igénye nélkül szeretnék felsorolni a leggyakoribb kéréseket

  • 55-en kértek sirálytávoltartó eszközt. Azt hiszem erre ötletbörzét fogunk tartani, mert a kínálat végtelenül tág.
  • 54-en szeretnének napelemes töltő szettet. Erre érkezett is komoly ajánlat.
  • 38-an szeretnének saját bocit. Erre több ajánlatunk van a könnyű kocsitetőn szállíthatótól a kicsit nehezebb duplafalu önürítős változatig
  • Többen kérnek kamerás, gps-es egyedi felügyeleti megoldást, siklóriasztót, spéci bilgepumpát, ledes árbocfényt amire még nincs ajánlkozó, de lehet ajánlkozni...

 

Hol tartunk, mi következik most?

A közösségi adakozásból megvalósult alsóőrsi hajómentés jól érzékelhetően ráirányította a figyelmet a bójás veszteglés árnyoldalaira. Bóján állni nem szükségmegoldás, hanem egy elfogadott veszteglési technika, egy megtanulandó nautikai feladat. A bóján állók, vagy a bójára készülők aktivitása  azt tükrözi, hogy ebben a közösségben felértékelődik a vitorlázás szeretete. Amennyiben terveink valóra vállnak a csipkerózsika álmát alvó túravitorlázás is új értelmet nyer.

Miután rendelkezésünkre áll a bójára készülő hajók mérete, elhelyezkedési igénye, konkrét tervekkel futhatunk egy kört az érintett hatóságok bevonásával.

Reménykedjünk, hogy elképzelésünk nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba és időben meg tudjuk kezdeni a telepítést.

A hajóépítők, forgalmazók figyelmébe ajánlunk egy új piaci szegmenst, a bójára állítható hajók kategóriáját. Egy olyan korszerű hajótípust vár a Balaton, melyben a kikötőn kívüli hajózás igényei maradéktalanul kielégülnek.

A Budapest Boat Show-n részt veszünk. Addigra konkrét bérleti ajánlatot fogunk összeállítani, sőt ha minden jól megy az első szerződéseket is meg tudjuk kötni.

Addig is aki még jelentkezne, a kérdőívek kitöltését nem zártuk le. Ennek alapján fogjuk a kitöltőket megkeresni: bérleti ajánlattal, a beérkezés sorrendjében.