Kedves kikötőmestereink gőzerővel, vér profi módon szórják vízre a teknőket. Van sietség, hiszen még bőven tátonganak elárvult cölöpök. Nagyon szépen köszönjük lelkiismeretes munkátokat!

 

               Járművünk, bár úszik, de messze nem menetkész. Jó pár dolgot kell még elvégezzünk. Szép sorban csináljuk, azért kerítünk időt egy kis sétára is.

               Természetesen Zamárdi szabadstrandján kezdjük. Döbbenetes látvány fogad. Kivágták az összes (úgy ötven éve ültetett) árnyat adó, lombos, terebélyes fát. Még pár közvetlen partmenti fűznek sem kegyelmeztek. Érzem, ahogy megfertőzi lelkemet a „hatodik fő bűn” (a harag). Ki követte el ezt a pusztítást? Mire volt ez jó – hol van ebben a pénz –?

               Két kedves hölggyel találkozom, akik hozzám hasonlóan fényképezik a „csatateret”. Szóba elegyedünk. Ömlik belőlük a keserűség és a felháborodás. Egyikük Mária, képek garmadával bizonygatja, hogy a kidöntöttek jó része teljesen egészséges volt. Első blikkre én is ezt látom. Pár perc alatt szép csoportosulás gyűlik körénk – spontán lakógyűlés alakul –. Vélemények egybehangzóak, végkonklúzió: barbár disznóság! Megköszönve őszinte véleményüket, ígéretet teszek az oknyomozásra.

Másnap újra átvizsgálom a tetthelyet, a teljesség igényével. Találok egy – két olyan kupacot, ahol a törzs, öt – hat esetben pedig valamelyik mellékág valóban cefetül fest.

               Hivatalos indokolás: A GAMESZ szakmunkatársai a két képhez ezt a kiegészítő információt tették hozzá: "A fa belső, elfeketedett részét ki lehet kaparni, szétfoszlik. A képen látható kis lyukban – a fában – áll a víz, amely nem a fa itatását látta el – mielőtt valaki félre értené–, hanem ez a fa halálán van, illetve volt. E jeles cég továbbá arról is tájékoztatást adott, hogy nem csak kivágás, hanem csere folyik a nagy strandon. Azaz az általuk bevizsgált és kivágott növények helyett ugyanezen a területen - még idén - pótlás lesz a környezetvédelem jegyében. Mindez úgy, hogy figyelnek majd a kivágott ősfák lombkoronaméret arányos oxigéntermelésre is.” Ez eddig rendben is volna. Arra a kérdésre viszont, hogy az általunk tök egészségesnek ítélt esetekben mi szükség volt a kidöntésre – ami a felháborodást gerjeszti –, nem kapunk választ. Én, a magam részéről nem értek a fák kórságaihoz, így lehet, hogy tudós emberek olyan jelekre figyeltek fel, melyeket nem láttam – láttunk –. Vagy csak simán „túltolták a biciklit”? Ki tudja. A látvány viszont nagyon ronda és lehangoló. Számomra még sajnálatos is.

               Lépkedünk tovább. A csupasz kőpart előtt nagy mennyiségű tőkés réce hancúrozik népes csapatokba verődve. Ez idő tájt tipikus jelenség, hiszen elérkezik a párválasztás szakasza. Téli vendégeink – kisbukók, nagybukók, cankó félék, partfutók – már jórészt továbbálltak. Viszont még gágogva repülnek a februárban érkezett nyárilúd párok, a nádasban bölömbika brummog, és a korán érkezett kócsagok már készülődnek a fészekrakáshoz. Így van ez rendjén. Viszont felfigyelünk valakire. Hát te ki az ördög vagy? Egy csendes nádöbölben úszkál a tőkés récék között, de egészen más a színezete.

 

Ő bizony az Álarcos réce (Anas americana). Másik neve (amerikai réce) is mutatja, hogy ez egy Észak-Amerikában előforduló faj, amely hazánkban rendkívül ritka kóborló. Madártartóktól szökhetett el, hiszen nálunk nem honos. Megjelenésére igen ritkán lehet számítani természetes környezetben. Megfigyelni szinte lehetetlen, ugyanis másnapra már továbbáll. Igen intenzív csavargó – vándorló. Idetartozik, miszerint Magyarországon tilos a hazai védett fajokat tartani, emiatt a díszrécetenyésztők a mi klímánkat jól viselő észak-amerikai fajokat preferálják. Szóval Isten hozta őket hazánkban, bajt nem okoznak, ugyanis kisebbek (gyengébbek) az őshonos fajoknál, nem jelentenek táplálékkonkurenciát. Elférnek békességben, nem fognak túlszaporodni.

               Sok különleges, vagy érdekes madárról esett már szó írásaimban. Van viszont egy faj, amit még soha nem említettem. Ők bizony a verebek. Számos alfajtájuk létezik (mezei, erdei, nádi, kerti… stb.), szinte mindenütt előfordulnak. Bár, az utóbbi években számottevően csökkent egyedszámuk, viszont mióta védetté nyilvánították őket, ismét kezdenek szaporodni.

               Március elején népes csapatokban csiripelnek a bokrok sűrűjében, később párokra szakadoznak és költeni kezdenek. Növényi szálakból és levelekből készült, puha tollakkal bélelt fészkeiket a legkülönbözőbb helyekre építik. A párok gyakran életük végéig összetartanak, és ragaszkodnak fészkelőhelyükhöz. A parkokban az ember közvetlen közelében élnek, mégis óvatosak maradnak. Amennyiben egyenletes tempóban úgy megyünk a sétányon, hogy egy közeli ágon a párjának éppen felborzolt tollakkal udvarló hím azt gondolja, nem vettük észre, nyugodtan folytatja a széptevést. De amennyiben megállunk, viselkedése nyomban megváltozik. Tollait lesimítja, karcsúvá válik, és a következő pillanatban elrepül.

               Megjegyzem, egész évben társas lények, még költés idején is gyakran összeverődnek egy kis harsány tereferére. A hímek kicsit színesebbek és testesebbek, a nőstények fakóbbak. Csuda jópofák, nagyon szeretem őket. Maradjunk is ennyiben.

               Közben szépen kitavaszodott, a hőmérséklet is tendál a húsz fok felé. Ideje elindulni első túránkra.

               Hogy merre is? Következő esszémben kiderül.

 

               Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!