A NAU 370 RUN Országos Bajnokság több szempontból is kiemelkedik a magyar vitorlás országos bajnokságok sorából. Egyrészt az érdeklődök számára volt lehetőség online közvetítés segítségével élőben is követni a versenyt Bakóczy Róbert vitorlázó, oktató szakkommentálásával, másrészt pedig számos kis- és nagyhajós bajnoki címmel rendelkező, tapasztalt vitorlázó mérte össze tudását - mondta el Dávid Júlia, aki immár a kezdetek óta, azaz a 8. alkalommal rendezte meg a bajnokságot.

Változatos szélviszonyok jellemezték a bajnokság egészét és bár mind a négy napon vízen voltak a versenyzők, végül csak három napon tudott a versenyrendezőség legalább egy érvényes futamot rendezni.

Bár négy futam után már érvényes volt a bajnokság, de természetesen mindenki bízott a folytatásban. A harmadik versenynap után egy érvényes és egy lelőtt futammal várták a csapatok a folytatást. Ekkor a Fantom, Sleepwalker, Kacor Király és Schatz négyes állt az első négy pozícióban.

Szombaton, tehát az utolsó napon friss szélben vitorláztak négy futamot a csapatok, 10-16 csomós ÉNY_i olykor egy-egy nagyobb 20 csomós befújással.

A verseny az utolsó pillanatig nagyon izgalmas volt, ugyanis a bajnoki cím csak az utolsó futamban dőlt el. A Sleepwalkernek, - bár végig remek teljesítményt nyújtott – a második kreutz bójánál egy büntető fordulót kellett csinálnia, ezért már nem tudta behozni a hátrányát és végül a harmadik helyen zárta a bajnokságot. A szintén arany esélyes Fantom is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva vitorlázott, egy ponttal lett második, mert az utolsó befutónál a Kacor Király a Schatz előtt pár centivel előbb szelte át a célvonalat, megszerezve ezzel a bajnoki címet. A Schatz több első helyett is szerzett, de végül a negyedik helyen zárt, az ötödik helyen a technikai nehézségekkel küzdő Revolution végzett, míg a hatodik pontszerző a Surprise lett.

A bajnokság futamai és a díjkiosztó visszanézhető az MVSZ Facebook oldalán.

Tehát dobogós helyezettek:

🥇 I. helyezett: Kacor Király - Hrutka Gábor [K], Jankó Szabolcs, Czégai Péter, Szabó Renátó, Kiss István, Katrenák Márk Attila, Puskás Levente Tamás, Ainslie Ian Richard, Dr Barna György.

🥈II. helyezett:  Fantom- Török Zoltán [K], Hoffmann Nóra Ágota, Litkey Balmaz, Rick Gergely, Munka Márton, Rosnik András, Glódi Balázs, Demjén Albert, Simó Béla, Zentai Benedek.

🥉 III. helyezett: Sleepwalker- Temesfői Zénó [K], Ruppert Dániel, Nagy Zsolt Csaba, Sárdi Richárd, Horváth Bence, Tóth Sándor, Kovalszky Gergely, Bednár András Balázs, Litkey Árpád, Kovács Ádám Attila, Temesfői Dominik.

Részletes eredmények ide kattintva érhető el. 

Fotó: Mag Andrea