Éppen Gran Canaria északi zugából, Las Palmas kikötőjéből siklottunk kifelé, miközben - észrevettük - körülöttünk csakúgy hemzsegtek, zsongtak a vitorlás hajók.
Kiderült – aznap éppen több száz veszélyesen őrült vitorlázó vette az irányt nyugatnak, a Karib tenger felé, hogy átkeljenek az Atlanti óceánon, nosza, pont egy laza-zaza vitorlásverseny indult az orrunk előtt...
Éreztem már az adrenalint a levegőben, a sirályok odafönt a levegőben árulkodva hosszasan vijjogták nekem a sósvíztől átitatott titkaikat, vajon mit látnak odafentről, s madártávlatból karattyolták a hajós pletykákat, vad tengeri történeteket…
Odalent a hajók éppen szélbe fordultak, kibontották csodaszép, hófehér vitorláikat, s azonnal délnek vették az irányt, hogy aztán kecses ívben nyugatra forduljanak a szigetek alatt, élvezve az áramlást, amikor a vitorlákba végre mogorván beleköt a friss óceáni passzát szél…
Mire észbe kaptam, már mi is egyszeriben finom, kecses ívben kerültük Gran Canaria szigetét, hogy aztán az északi csücskét elhagyva mi is félszélbe állva süvítsünk nyugat felé.
Észak-keleti szél fújt, ez jutott nekünk.
A kontinens felől fújt, frissiben azonnal bemutatkozott, s láthatóan úgy húsz csomó körüli erővel tolt minket kifelé a világból - jobb csapáson…
Valahol félúton voltunk Tenerife szigete felé, amikor először – szavaztunk.
Később is szavaztunk, szavaztunk, szavaztunk…
Mit együnk vacsorára, akár reggelire? Avokádót, tojást, sajtot, sonkát, vagy olivát? Szavaztunk - vörösbort, rozét, netán fehéret igyunk? Játszottunk, mókáztunk, s megszavaztuk, hogy groggot, rumot vagy konyakot igyunk…
Hol dobjunk horgonyt? Melyik kocsmában mit fogyasszunk, hova üljünk?
Mikor induljunk tovább egy kikötőből?
Többen beszóltunk a vezérkapitánynak, ugyan mi szükség erre, hiszen készen állunk, s zokszó nélkül elfogadjuk a döntéseit, parancsait, de - Áron – ragaszkodott a szavazás szentélyére, elvégre szabad kapitányok voltunk, önálló nézetekkel, akarattal, s igényelte – mindent úgy tegyünk, ahogy a többség akarja.
Így vált a fedélzeten a – szavazás – sajátos, izgalmas választássá, új iránnyá, játékká – jóízű rituálévá…
Vajon kikössünk Santa Cruzban, Tenerife szigetén, vagy tovább vitorlázzunk?
Igen, egész este, nekifutásból - így kezdve a gyakorló túránkat, rögtön durr bele alapon, neki az éjszakának, hogy majd másnap reggel megérkezzünk lucskosan, fáradtan, vizes, sós deckkel, szétcsapva egy másik Santa Cruzban - La Palma szigetére…
Szavaztunk.
Ha már vitorlázás - gondoltuk kollektíve őrjöngve, megmámorosodva a passzáttól - csak nyögjön alattunk ez a hajó!
Kicsit luvoltunk, lelkünket ünneplőbe öltöztettük, s felkészültünk a nagy menetre, az egész éjszakás kalandra!
Mire nagy sokára rám került a sor, s a kezembe került a kormánykerék, már egész jól megszoktam a hajót, bár az igazság nagyon is az volt, titokban rettenetesen izgultam, úgy éreztem magam, mint a szűz-fiúcska, miután egy érett asszony felkínálkozott neki…
Nagyokat nyögött a hajómatróna, kéjeseket lihegett, lotyó módjára szétterülve bedőlt a passzát borzolta hullámokra, s láthatóan élvezett minket, alig tucatnyi felhevült fickót, ahogy kezelgettük őt, a köteleit cibáljuk, a grósszának sottjait állítgatjuk, feszegetjük a lestrapált vitorláit, s csak figyelte mosolyogva, ahogy mániázunk ott a decken, s még azt is elnézte nekünk, ahogy a fockshottjait vadul tekerve csörlőzzük, feszítjük, sponoljuk...
Kormányoztam.
Kezeltem a hajót.
Lenyűgözött és elkápráztatott ez a nyers erő, megérintett, valódi tiszteletre sugallt.
Ez a szél nem a Balaton vad, megszokott, durcás északi szele volt, amit ugyancsak kedveltem, imádtam, s nem is az Adria mediterrános hevületű kótyagos, bolondos Misztrálja…
Ez, itt, az - Antlanti óceán – szele volt.
…és ez az északkeleti passzát éppen az erejét fitogtatta nekünk, Beaufort-skálázott, növelte az erejét, s megkövetelte tőlünk is a kizárólagos tiszteletet…
A hajó lelke is virgonc lett, követelőző, a hullámok be-becsaptak, szabályosan rá kellett venni, hogy felkússzon egy-egy nagyobbacska hullámra, hogy aztán zúgva-búgva lezuhanjon a semmibe, a mély hullámvölgybe…
Mire a Nap alámerült az óceán sötét kékségébe, irányt váltottunk, s most már bő raumban, duzzadó vitorlákkal, a shottokat kiengedve, kitolva kissé a baumot a vízre - siklottunk La Palma felé…
Nem lehet kitalálni hasonlóan fickós, kihívásoktól őrjöngő, viháncolósabb, adrenalintól túlhevült lucskos éjszakát, mint egy bő raumos éjszakai menetet, húszcsomós szélben, reffelt vitorlákkal, óránkénti váltásokkal, cserélgetve, forró kávét, teát szürcsölve, messzi, távoli csillagképeket követve, irányt tartva – siklani, vitorlázni - a semmi birodalmába, s közben érezni a végtelen Atlanti óceánt, s engedni a fantáziánkat elkalandozni, közben koncentráltan markolni a kormányt, egyedüli biztos pontként – átlényegülni.
Nincs hozzá fogható érzés.
Részegítő mámor!
Szippantani a sós levegőből, érezni a szelet, dacolni a fáradtsággal, a test és az elme követelésével, rákényszeríteni akaratunkat önmagunkra, hogy a cél érdekében feláldozzuk önmagunkat…
Nincs szebb az életben, mint megtapasztalni az óceán pitymallatát, a szent ébredést, végignézni, kilesni az első napsugarakat, ahogy megfürdenek a hajnal mámorában.
A lélegzet bentragad, a könny kicsordul…
Kikötőben lófrálni a magamfajtának – szonáta.
Nemcsak a hajók kötelei között fütyülő szél kelepelését élveztem, a huzalok, drótok, kötelek, achterstágok, forstágok,vantnik kettyegését, kopogását, vad, andalító, monoton ritmusát hallgattam, de a felgyülemlett, ezernyi kikötőből szalajtott vitorláshajók együttes látványa is egyenesen lenyűgözte képzeletemet…
Órákig nézelődtem már a kikötőben, s már-már úgy éreztem, hogy vége, immár mindent szemügyre vettem már, s megértettem mindent…
…amikor hirtelen a szemembe ötlött, s megláttam egy újabb világ csodáját.
Tátott szájjal figyeltem, ahogy egy szedett-vedett, hétpróbás mesebeli hajó csendesen besiklik a szomszédunkban fenntartott kikötőhelyre…
Sea-gipsyk…
Tengeri cigányok…
…azaz a világ tengeri nomádjai érkeztek…
Tengeri népek, önkéntes száműzöttek, remeték, kívülállók, magányos tengeri medvék jönnek-mennek így, tengeri nomádok módjára a kikötőkben, hajóik fedélzetén átláthatatlan logikában kramancokkal, kötelekkel, limlommal, mindennel, ami az élethez kell, egyazon célt követve, hogy minden kéznél legyen, ha majd rájuk kerül a sor...
Valódi életet kóstolni, miközben egy vitorláshajón éli azt meg az ember…
Éveken át csak kalandozni a tengereken, óceánokon, távoli kikötőkben üdvözölni a felkelő napot, álmodozni, delfinekkel, bálnákkal beszélgetni, szigeteket kerülni, kontinenseket érinteni, kikötni messzi kikötőkben, horgonyt dobni lakatlan szigetek nyugodt öblében, trécskölni részeg bocmanokkal kikötői lebujokban, tüzes rumot inni, jókat enni, vad szélben groggot inni, vihart túlélni, élni, élni, élni – az ész megáll…
Kikötni San Sebastian kikötőjében - La Gomerán…
Ott úszni, abban az öbölben pancsolni, ahonnan Kolumbusz Kristóf három hajója, a Santa Maria, a Nina és a Pinta kihajózott, hogy az Atlanti-óceánon nyugat felé haladva elérjenek egy ismeretlen földrészt...
Kaland, mámor!
Kolombusz városában, laza kocsmákban, félőrültekkel találkozni, olyanokkal, akik éppen átevezni készülnek az óceánt, szent vadakkal koccintani, príma italokat kóstolni, fokhagymás grillezett garnélarákok halmait kicsomagolni, sötét, boros ágyban érlelt kagylókat felnyitni, tüzes spanyol borokat ízlelni, banánt, avokádót, ismeretlen trópusi gyümölcsökbe harapni, kietlen, holdbéli tájon mászkálni, ott, amit egykor letarolt egy tűzhányó, majd lezárt városok utcáin átérezni Mordor pusztaságát, tengerben fürdeni meztelenül, tapasztalni és tapasztalni…
Az Atlanti óceán más világ…
Ide - tanulni jöttem.
Megtapasztalni az óceán vad szeleit, az emeletnyi magas hullámokat, az erőt, az óceánt…
Az ismeretlent jöttem megérteni – és mi tagadás – minden gondolat, érzet jócskán felülmúlta az elvárásaimat.,.
Nem titkolt vágyom volt, hogy megismerjem ezt a háborgó erőt, vágytam rá, hogy végre többet tapasztaljak, tanuljak, s alázatosan figyeljem, miképpen viselkedik majd a hajó vad szélben, miképpen és mikor, hogyan reffeljünk, igazítsunk, milyen érzés, ha majd többméteres hullámokban bukdácsolunk, s tudni akartam, miképpen, milyen vezényszavakkal irányít majd a vezérkapitány kisponolt helyzetekben, mi a helyes döntés, mikor és hogyan dönt éppen…
Lenyűgöző volt látni és átélni a folyamat esszenciáját!
Vad viharban vitorlázni, tapasztalni, együttesen átélni a vihar leheletét, dolgozni és küzdeni, értelmezni a parancsokat, tanulni, tanulni, tanulni – eggyé válni a csaknem negyven csomós szélvésszel, a földindulással, kapaszkodni, ahogy lezúdulunk a hullámvölgybe, majd megint fel a hullámok tetejére mászni a hajóval, sós tengervizet inni, ahogy csaknem ledöntött a lábamról...
Reffelni, vitorlákat állítani, megtapasztalni a mozgást, a közösségi érzést, ahogy mindannyian a célt követve, együttesen megtanultuk kezelni, irányítani a hajót – mindezt egy „csöpp“ viharban...
Fenomenális, életreszóló élmény!
Persze, jól tudtam, hogy kinek köszönhettem valójában ezt a dögös, életre szóló kalandot, ezt a páratlan életérzést...
Méder Áron vitorlásán tanultam, s gyakoroltam – egy merész, vad, ösztönös, különös kapitány parancsainak engedelmeskedtem...
Szokni kellett a stílusát.
A manőverek során könyörtelen volt, s nem tűrte el azt, aki nem tisztelte a tengert.
Nála a tenger, az óceán – családtagnak számított.
És vajon ki akarna egy családtagba belekötni?
Nincsenek nagy szavak – csak folyamat van.
Ez a tapasztalás útja...
Megtapasztalni az Atlanti óceánban a cseperedő vihart, s vitorlázni ott, ahol csaknem negyven csomós szélben táltosként megbolondul a hajó, érezni, ahogy az orrunk előtt megbokrosodik, s az luvolni szeretne a nagy őrületben - erre nem lehetett más válaszunk, mint hogy együtt küzdjünk, harcoljunk, s kitartsunk, hogy végül kifáradva, de boldogan megérkezzünk az anyakikötőbe – vad, fárasztó, mozgalmas, kalandos hét után – Gran Canaria szigetére, Las Palmas mozgalmas, hatalmas kikötőjébe...
Holtfáradtan.
Ott, a kikötő csendjében – a kérdés már csak az volt, hogy mi legyen tovább?
Feküdjünk le csendesen?
Békésen szürcsöljünk el egy teát, s rakjunk közben rendet a cockpitben?
Vagy...
Fedezzük fel Las Palmas vadító kocsmáinak világát és dőzsöljünk végre bő raumban, tengerész módra, zamatos rumokat gurítva le torkainkon – úgy istenesen?
Kikötőn, hajón, decken kívül - a szárazföldön?
Szavaztunk...
