A HidegenLégió vitorlázói beírják a naptárukba a február elejét, és ha törik, ha szakad elmennek túrázni. A legelvetemültebb síbolondok a nyári hőségben keresnek egy gleccsert, ahol beach cuccban tudnak siklani és szelfizni egyszerre. Amit a bringások nyomnak az szerintem túlzás. Nekik ott van a két legkellemesebb évszak, miért nem tudnak nyugton maradni? Téli Bringa Túra. Körbe a Keleti medence körül, 80 km, négy frissítő állomás, limitált létszám.
Attila barátom a hétvégét nálunk töltötte, próbáltunk tehát valami érdekes programot összerakni, mert állítólag a Balaton télen-nyáron menő. Strandra nem vágytunk, túrázni most elég sáros, egy gasztró kör nem túl buksza barát, különben is hizlal.
De hiszen holnap Téli Bringa Túra, nézzük meg az őrülteket!
Mi lenne, ha mi is beneveznénk? Biztos örülnének, legalább lenne elég induló!
Hívom régi cimborámat, a verseny főszervezőjét Harangvölgyi Andrist, hátha be tud protezsálni a rendszerbe. Harang nem akárki. Élete maga az extrém. Híres „gyerekelrontó” táborain komoly szociális lökést adott ártatlan kisdedeknek, akik felcseperedve, egy életen át mutatnak beilleszkedési zavar tüneteket.
- Szia Andris, van még két helyetek holnapra?
- Te miről beszélsz? Már rég lezártuk a nevezést, 350-nél több bringást nem indíthatunk, mert ennyit fogad be a komp alkalmi különjárata. De ha átjöttök a menetrendivel, akkor kaptok rajtszámot, rajtam ne múljon.
B@sszus, ezek után menni kell! Képesek leszünk 80 km-t letekerni? Attila rendszeresen, heti több alkalommal is bringázik, állítólag több online konferenciát is lenyom high tec szobabrigáján ülve. Jómagam vidéki kis-gazdálkodóként utoljára október végén pedáloztam, edzés nélkül belevágni nem túl ésszerű, de a megfutamodás nem lehet alternatíva.
Reggel korán előkapjuk a két összehajtható kiskerekű BROMPTON bringát és legurulunk a sportcsarnokba. Kapunk két rajtszámot és huss, már tekertünk is a komphoz. A különjárat előtt átértünk, így nem hatalmasodott el rajtunk az utolérési stressz. Langyosan kellemes hátszéllel, közel 20-as átlaggal értük el az első bukkanót, a balatonvilágosi magaspartra felvezető emelkedőt. Fenn a tetőn várt minket az első nyitott frissítőpont aranyos emberekkel, finom teával, fánkkal és hagymás zsíros kenyérrel.
A nap is kisütött, így nem sokat teketóriáztunk, ráfordultunk a Balatonakarattya - Kenese szakaszra. A délnyugati szél itt már nem volt olyan barátságos, de így sem okozott gondot a kenesei pihenő elérése. Harang barátunk éppen nyitotta a sátrat, miközben sorra érkeztek az igazi hard play-erek, a csúcsbringákon száguldó kemény mag. Bár a kínált forralt bor vágykeltő hatása nem volt elhanyagolható, mégis tovább tekertünk, mert az utolérő hadat nem akartuk lassú haladásunkkal megzavarni. Egy rövid pihenőt tartottunk a tobruki strand előtti szakasz verőfényes pihenő padjain. Innen már nem is volt olyan vidám. A szél ellenünk fordult, a keményebb pedálozástól görcsölő combjaim egyébként sem higanyos mozgásomat jelentősen belassították. Jól jött az alsóőrsi pihenő, hogy onnan, ha ólomlábakon is, de még időben beérjünk a füredi célba.
A nyakunkba akasztott míves fa érme helyet kér nagy tetteim dicsőségfalán. Ha egyáltalán lesz ilyen valaha.
