„Minél távolabb kerültem a civilizáció központjától, annál ritkábban találkoztam olyan emberekkel, akik azt latolgatták, mi az, ami kifizetődik és mi az, ami nem.

Amikor Mrs. Stevenson az én földkörüli utamról beszélt, egyszer sem kérdezte meg, milyen hasznot remélek ettől a vállalkozástól. S amikor egy samoai faluba értem, a főnök nem kérdezte tőlem, mibe kerül a borókapálinkám, de azt sem kérdezte, mennyit vagyok hajlandó fizetni a sült malacáért. E helyett azt mondta: »Ó, az a dollár, az a dollár! A fehér ember csak a dollárról tud beszélni?  Hagyjuk azt a dollárt. Igyunk és örvendezzünk.«

Élelemre nincs szükségük ezeknek szigetlakóknak. Csak a kezüket kell kinyújtani, hogy elvegyék, amivel a természet megajándékozta őket.

Így telnek a napok ezeken a déli szigeteken, miközben mi északiak keservesen küszködünk, hogy kielégíthessük legelemibb életszükségleteinket.

Elérkezett a pillanat, amikor »Tofah« kiáltással elbúcsúztam samoai barátaimtól."

1896. augusztus 2o.-án a szlup elhagyta Apiát, és Új-Dél-Wales felé tartott. Végig viharos úton, 42 nap múlva befutott Newcastle kikötőjébe. A part mentén vitorlázva, másnap érte el Sydneyt, ahol mindjárt barátokra talált. Mindezt a helyi regattán, ahol tiszteletből vezérhajóként vehetett részt - a Foy kommodor által ajándékozott nagyvitorlával.

December 6-án indult el Sydneyből Melbournebe, ahol egyenest nekifutott a vámháznak, mire mindjárt tonnapénzt vetettek ki rá. „Úgy bosszultam meg magam, hogy 6 penny belépti díjat szedtem mindenkitől, aki a Spray fedélzetére lépett."

1897. január 24-én hagyja el a Hobson-öblöt, és úgy dönt, hogy Tasmániába várja meg a kedvező időjárást. Néhány óra vitorlázás után kiköt a Tamar folyó torkolatánál, Launcestonban. Három gyerek felügyeletére bízza a hajóját, és kirándulásokat tesz a parton.

Körbe hajózza Tasmániát, meg-megállva előadásokat tart kalandos útjáról, így egészítve ki jövedelmét.

Devenportban tetőtől talpig megvizsgálják a hajóját, majd új barátai ellátják minden szükséges felszereléssel, ami a további útjához kell. Április l6-án ismét útra kel, és május 31-én ér Cooktownba. Itt találkozik Mr.Chester békebíróval, aki  Új-Guinea szigetét Nagy Britanniához csatolta: „én bizony nem sokat teketóriáztam - mondta - hanem fogtam magam,  és azt az egész vacakot, úgy ahogy volt bekebeleztem Nagy Britanniába. Miért ne, gondoltam, ha már egyszer itt vagyok".

1897 június 6-án folytatta útját észak felé a Nagy Barrier zátony csatornáján keresztül, Otthon-sziget, Vasárnap-sziget, majd az Albany szoroson keresztül a Csütörtök-sziget felé, ahol 22-én köt ki. A szigeten éppen nagy ünnepséget tartanak: 4oo bennszülött ausztrál hadi táncot jár. „Szórakoztató, káprázatos, de ugyanakkor hátborzongató látvány volt". Június 24-én a Spray jól felszerelve elindult az Indiai-óceán felé.

„Semmi kedvem nem volt a Jóreménység-fok téli viharainak kitenni a szlupot", ezért a Kókusz-szigetek felé vette az irányt, ahol július l7-én vettet horgonyt.

„Mr. Andrew J. Leach  a következőképpen írta le a találkozást: „ amikor elhagytuk a mélyvízi óceán kék hullámait, és beléptünk a Korall-szigetek övezetébe,  az ellentét szembeszökő volt. Feledhetetlen volt ez a látvány a maga káprázatos színpompájával. Vakítóan fehér hullámtarajok villogtak a szikrázó napsütésben. Körös-körül pálmafűzbe öltözött szigetek, másutt pedig még fehérebben tátongó rések szakították meg a homokos partok fehér vonalát, ahol a parton megtörő hullámok tajtékoztak. A kikötőhíd közelében megpillantottuk a javítás céljából a partra vontatott Sprayt, amely Joshua Slocum kapitány tulajdona volt. Ha van a világnak olyan helye, amelyet földi paradicsomnak nevezhetünk, úgy a Keeling-szigetek bizonyosan megérdemlik ezt a nevet."

Fitzroy tengernagy, a Beagle néhai parancsnoka itteni élményeiről beszámolva megállapította: „furcsák ezek a kis szigetek. A rákok itt kókuszdióval táplálkoznak, a halak korallal, a kutyák halásznak, számos patkány pedig a pálmafák tetején fészkel, a kagylók veszedelmes csapdák, az emberek teknősbékán lovagolnak."

Augusztus 22-én duzzadó vitorlákkal elhagyta a Keeling szigeteket, a viharos tengeren a Rodriguez-szigetet érintve Mauritiuson köt ki, szeptember l9-én. Itt fogadja a polgármester is, valamint díjtalanul a rendelkezésére bocsájtják  az operaházat, ahol beszámol kalandjairól. A katonai dokkban átvizsgálják és kijavítják a Sprayt. „Aranyszivű emberek laknak Mauritius-szigetén."

Október 26-án pompásan felszerelve elindult Renuion-Madagaszkár irányában, élénk passzát szélben. A Mozambique-csatornán viharok fogadják, amik elkísérik egész Natalig.

November l7.-én horgonyt vet Port Natalban. „Ez a gyönyörű hely a kert gyarmat kereskedelmi központja: maga a város, Durban is olyan, mint valami óriás kert. A durbaniak két jachtegyletet tartottak fenn, alkalmam volt találkozni a két klub valamennyi tagjával, sőt vitorláztam is a Royal Natal »Florence« nevű híres versenyjachtján, Spradbrow kapitánynak és  Harry  Escombleval, a gyarmat miniszterelnökének  a társaságában.

A jacht súlyzó-uszonya barázdákat szántott a homokzátonyokon. Mr. Escomne azt állította, hogy a kapitány később burgonyát szándékszik ültetni ezekbe a barázdákba.

Mr. Escombe azzal az ajánlattal fordult hozzám, hogy elvezérli helyettem a Sprayt a Jóreménység-fok körül. Nem is fogunk unatkozni, közben kártyázással agyonütjük az időt.

Spradbrow kapitány azonban óvva intett ettől: »eszébe ne jusson játszani vele. Elnyeri magától a szlupot még mielőtt körülvitorlázták volna a fokot.« A Dél-afrikaiaknak jó humorérzékük van. Erről meggyőződhettem többször is."

1897. december l4-én búcsút intett Natalnak, és kedvező parti széllel a Tábla-öböl felé vette az irányt. Az Agulhas-fok közelében hatalmas hullámzás fogadta:„amikor az orrsudáron álltam, hogy kurtítsam az orrvitorlát, háromszor egymás után megmerített a vízben, nyilván karácsonyi ajándékul. Éppen arra haladt egy nagy angol gőzös, és felröppent az árbocra a jelzőzászló: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket. A kapitánynak határozottan jó humorérzéke volt, ügyet sem vetett rá, hogy hajójának csavarja a víz színét lapátolja."

Amikor lecsillapodott a vihar, megkerülte a Jóreménység-fokot, „ahol - úgy beszélik - még most is ott kóborol a hajóján a Bolygó Hollandi."

Itt érkezett el ahhoz a határvonalhoz, amely két időjárási zónát választ el egymástól: északra derűs, nyugodt idő volt, délre pedig esős, viharos. alattomos szélrohamokkal.

A Tábla-hegy alatt szélcsend fogadta a Sprayt, ezért az Alert nevű gőzös vontatta be a Cape Town városa melletti öbölbe, majd szárazdokkba került három hónapra. Ez alatt Slocum a gyarmati kormányzat vasúti szabadjegyével beutazta az országot.

„Alkalmam volt találkozni Transzval elnökével, Krügerrel is, aki elég szívélyesen fogadott, de a barátom Beyers bíró, aki bemutatott az elnöknek, akarata ellenére súlyosan megsértette az államférfit azzal, hogy azt találta mondani: Slocum kapitány vitorlásán  körbeutazza a világot. Mr. Krüger éles hangon közbevágott, hogy helyreigazítsa a bírót: emlékezetébe idézve, hogy a Föld lapos!"

„Ez a kis incidens mindennél többet ért. Aranyat érő szavakat csiholt ki a derék bíró e meggondolatlan megjegyzésével Oom Paulból, akinek egyes velős mondásai már szálló igévé váltak. Az angolokról például egy ízben így nyilatkozott: »először a kabátomat húzták le rólam, aztán a nadrágomat is.« Más alkalommal meg azt mondta: »a dinamit a Dél-Afrikai Köztársaság alapköve.«

Csak a felületes emberek mondhatják korlátoltnak Krüger elnököt."

1898. március 26-án a Spray elvitorlázott Dél-Afrikából, a mérhetetlen távolságok és a tiszta levegő országából. Sokáig lehetett látni az egyre távolodó Tábla-hegyet és a Jóreménység fokának magas hegycsúcsait, amit egyszer Sir Francis Drake így dicsért: „ennél szebbet, ennél felségesebb hegyfokot még nem láttam a földkerekségen!"

Slocum április 14-én pillantotta meg Szent Ilona szigetét, és déltájban már horgonyt is vetett Jamestown mellett. Két előadást is tartott a város lakóinak, a kormányzó pedig fejedelmi módon gondoskodott róla.

Április 20-án a Spray ismét elindult, egy új útitárssal a fedélzeten: egy kecskével. Az állat miután megbarátkozott szokatlan helyzetével, nekifogott mindent felfalni, amit elért. Többek között Nyugat-India tengerészeti térképét is...

Április 17-én érkezett meg Ascension szigetére, ahol végre megszabadult a „bestiától" - egy skót tengerésznek ajándékozta. A szigetet egyébként a brit haditengerészet „Kőfregattjának" nevezik, és a dél-afrikai hajóraj „kísérőhajói" közé számítják.

Április 30-án vitorlát bontott, és „hűs,üdítő passzátszelek röpítették tova", hogy aztán május 18-án lejegyezhesse: „ma éjszaka, az északi szélesség 7. fok 13' alatt, közel három év után először, ismét megpillantottam az északi sarkcsillagot".

A Nyugat-Indiai szigetek között térkép híján előző útjai során szerzett tapasztalatai segítik. 1898. június 27-én Newport kikötőjében ért véget földkörüli útja, amely összesen 3 év, 2 hónap és 2 napig tartott.

„Minden vállalkozás csak akkor járhat sikerrel, ha az ember kellő szakértelemmel lát munkához,és felkészül minden eshetőségre. Visszatekintve saját szerény vállalkozásomra,

igen egyszerű dolgok jelennek meg a szemem előtt: közönséges ácsszerszámok,egy bádogóra, egy pár rajzszög. Nem sok ez, de elég ahhoz, hogy megkönnyítse a vállalkozást, amiről ez a könyv beszámolt. De a legfontosabb az a néhány tanulóév volt, amelynek során szorgalmasan tanulmányoztam Neptun törvényeit. Ezeknek a törvényeknek igyekeztem engedelmeskedni,

amikor a messzi tengereket jártam. Megérte.

Joshua Slocum"

Joshua Slocum könyve 224 oldalból áll - minden lapját ajánlom a fiatal vitorlázó nemzedéknek.

Aknai Miklós, a Szőke Ciklon kapitánya

Aknai Miklós