Boulogne-sur-Mer,1951.Tavaszi reggel... Hajótörés a Carnot-gátnál... Szirénázva érkezik a tűzoltóautó. Kicsapódik az ajtaja, és...Sohasem fogom elfelejteni a negyvenhárom, egymás hegyére-hátára hányt, görcsbe merevedett, mezítlábas áldozat látványát. Valamennyin rajta volt a mentőöv. Hiába minden erőfeszítés: senkit nem tudtunk életre kelteni. Azt hiszem ekkor döbbentem rá a hajótörés drámájának nagyságára, s ekkor fogant meg bennem a gondolat, amely később az Eretnek expedíciójában vált valósággá.
A hajótöröttek negyedrésze többnyire - hála a mentőberendezéseknek - túléli ugyan a katasztrófát, de röviddel később, kegyetlen haláltusa után mégiscsak elpusztul.
Hogyan lehet mégis életben maradni? A. Bombard ennek a kérdésnek a megválaszolására tette fel élete jelentős részét. Hosszasan vizsgálta a fellelhető dokumentumokban a különböző katasztrófákat, és arra a meggyőződésre jutott, hogy az egyén néha tovább is életben maradhat, mint azt a fiziológusok lehetségesnek tartják. Csak egy példa: Bligh kapitány és néhány hű társának 40 napi utazása egy mentőcsónakban a nyílt tengeren, mindössze nyolcnapi élelemmel...
Megállapította azt is, hogy a Medusa nevű fregattal 1816. július 2-án elsüllyedtek halálát nem a tenger, nem az éhség, és nem is a szomjúság okozta - hanem a rettegés. A 149 személyből 12 nap múlva már csak tizenöten voltak életben. Tízen haldokoltak, és rövidesen el is pusztultak, pedig a hajó roncsaiból összeeszkábált tutajon hat hordó bor és két hordó édesvizük volt.
1912. április 14-én a Titanic óceánjáró egy jéghegynek ütközve néhány óra leforgása alatt elsüllyedt. Három órával a hajótörés után, amikor az első segítség megérkezett a helyszínre, a mentőcsónakokban már számos halottat és őrültet(!) találtak. Figyelemre méltó tény, hogy egyetlen tíz éven aluli gyerek sem volt közöttük - ők normális idegállapotban maradtak.
A statisztikai adatok szerint az áldozatok 90 százaléka a hajótörést követő három nap alatt pusztul el. Ez a megállapítás önmagáért beszél, hiszen ily rövid idő alatt az ember sem éhen, sem szomjan nem hal. Hogyan lehet hát leküzdeni a reménytelenséget, amely biztosabban és gyorsabban öl, mint bármilyen fizikai tényező?
Bombard laboratóriumi kísérleteivel önmagának már bebizonyította, hogy a tengerből vett táplálékkal sokáig ki lehet bírni: 1 köbméter vízben 200-szor annyi élőlény van, mint ugyanannyi földben. De ki hinné el neki, ha ő maga egy tengeri úton nem tudja be mindezt bizonyítani...
![](/data/cikk/69/64/cikk_6964/bombard.jpg)
Olyan úszó alkalmatosságot kellett tehát találnia, ami kibír egy óceáni átkelést. 1951. szeptemberében rá is talál egy patkó alakú, felfújható gumihurkára, amelynek nyitott hátsó részét egy deszkalap tartotta össze. A csónak 4,63 méter hosszú és 1,9 méter széles volt, a gumihurkák vastagsága pedig fél méter. A próbautak után 1952. október 19-én az Eretneket kivontatják a Kanári-szigetek kikötőjéből a nyílt tengerre, és megkezdődik az átkelés az Atlanti-óceánon.
Kezdetleges halászfelszerelésen kívül még magával visz egy planktonhálót és egy halprést is. Az élelmet a kifogott halakból, az édesvizet úgyszintén a halakból préseli ki, a C vitamint a planktonokból nyeri ki. 65 nap tengeri út után érkezik meg Barbados szigetére. Célját elérte, sikerült bebizonyítania, hogy a tenger „terített asztal". Csak kitartás és bátorság kell, és az ember teljesítőképességének határai jócskán kitolhatóak.
A kísérletnek azonban ára volt: „Lefogytam huszonöt kilót, nagyfokú vérszegénységet kaptam, az egész testemet pattanások borították. Lábujjaimról leestek a körmök. Komoly látási zavarokkal küszködtem, fizikai erőm kifejezetten csökkent, és állandóan éhes voltam. De élve megérkeztem. (...) Kísérletem tapasztalatait a tengerészeti szervekkel együttműködve, a hajótöröttek használatára írott könyvben fogom összegezni és szabályokba foglalni."
Végezetül egy kis humor. Hazafelé tartva a montreali repülőtéren valaki felismerte Bombard-t, és gratulált az átkeléséhez, mire megrohanták a riporterek. „Villogtak a magnéziumfények, nagy meglepetésére egy színésznőnek, aki szintén beszállt a gépbe. Meg is kérdezte rám mutatva:
-- Ki ez?
-- Bombard doktor - hangzott a válasz.
-- Bombard doktor?
-- Igen, aki átkelt az Atlanti-óceánon.
-- De hiszen - álmélkodott az énekesnő - én is átkelek!"
A. M.
Aknai Miklós