fotó: Szántó Áron (kekszalag.hu)

Egy egy ilyen rendezvény sikere legyen az bringás, futós, úszós, vagy gyalogos, olyan tanulságokkal szolgál, melyeket bátran hasznosíthatnánk, ha valóban szeretnénk a Kékszalag élményét mind szélesebb körben megosztani.

Ha hinnék a szociológia klasszikus tanaiban, akkor a cél érdekében a „századik majom" elmélet alkalmazását választanám. A történet szerint egy kis japán szigeten élő makákók annyira lopósokká váltak, hogy a helyi közösség inkább krumplit szórt ki nekik a békesség kedvéért. Megfigyelték, hogy a majmok egy része fogyasztás előtt megmosta a krumplit. Ez a szokás egyre terjedt és mikorra a századik majom is megtanulta a szertartást, attól kezdve a mosómajmok száma ugrásszerűen megnőtt, olyannyira, hogy a szokást a környező szigeteken élő majompopuláció is átvette, bizonyítva a kollektív gondolatátvitel társadalmi változásokat generáló erejét.

Ha a fenti, igencsak vitatott elmélet igaz lenne, akkor a Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében egy hatékony kollektív meditációval megsokszorozhatnánk a nevezők számát.

Sajnos a képlet nem ilyen egyszerű. A Szövetség tenniakarásával nincs baj, de ha megpróbáljuk a nagy tömegrendezvények tapasztalatait rávetíteni a Balaton adottságaira, akkor láthatjuk, hogy egy önerősítő folyamat beindításához a jelenlegi szervezési modell nem megfelelő.

• Mi kell egy sikeres tömegrendezvény megvalósulásához?
• Értelmes, jól definiálható cél,
• Látványos helyszín,
• Könnyen értelmezhető és betartható szabályok,
• Felkészült szervező és ellenőrző csapat,
• Megfelelő infrastruktúra,
• Egyszerű és gyors regisztráció,
• Az indokoltnál nem magasabb nevezési költségek,
• Emléktárgy: oklevél, plakett minden sikeres teljesítőnek
• Médiatámogatás
• Kapcsolódó szolgáltatások: élelmezés, felszerelés, eszközszervíz, szállás

Ahhoz, hogy a Balaton ideális helyszín egy hatalmas vitorlás tömegrendezvény megrendezésére, kétség nem fér. Mind a tó megítélése, mind a minőségi vízi turizmus fellendítésére megfogalmazott vágyak, sőt a helyi önkormányzatok érdekei is egybeesnének, ha az eseménynaptárból kiemelkedne egy hatalmas egyidejű tókörüli rendezvény.

A Kékszalag jelen formájában egy verseny, rendkívül sok nehezen értelmezhető kötöttséggel, de elsősorban a győztesekről és nem a résztvevőkről szól. Nincs ezzel baj, a világon sok nagyhírű verseny köti le az érdeklődők figyelmét, szerez komoly médiatámogatást és dicsőséget a helyszínnek. A Sidney - Hobart, vagy a Cowes week 1000 hajón 8500 résztvevővel 100 ezer nézővel ilyen, függetlenül a névadó támogatótól. A Kékszalag mint verseny soha nem válhat hasonló presztízsűvé, egyszerűen az adottságai ezt nem teszik lehetővé. Mint hajós tömegrendezvény, találkozó, vagy vízi zarándoklat sokkal messzebbre jutna anélkül, hogy a hagyományos Kékszalag verseny célkitűzései megváltoznának. Egyszerűen a prioritásokat kell átrendezni, és a részvételt felértékelni nem elkülönítve de eltérően kezelve, értékelve a versenytől. Tehát a cél lehetne továbbra is a tó körülvitorlázása, de akik versenyezni akarnak azokra eltérő szabályok és biztonsági előírások vonatkoznának. Mert most nincsenek könnyen értelmezhető és betartható szabályok. Már az indulás feltételei sem egyszerűek. Évtizedek lobbitevékenységének szomorú lenyomata az indulási korlátozások sem szakmai, sem biztonsági szempontokkal sem indokolható kavalkádja. E szabályrendszer fenntartásához komoly rendező és ellenőrző apparátus szükségeltetik. Nem csoda, ha a nevezési költségek is elszálltak, távoltartva sokakat a részvételtől.

Az elmúlt hétvégén hirtelen felindulásból elhatároztam, hogy próbára téve fizikai és lelki tűrőképességemet elindulok a „Kinizsi 100" nevű teljesítménytúrán, ahol a feladat 100 km táv legyalogolása volt 24 órán belül. A festői tájakon vezetett útvonalon közel 3000 m szintet kell megmászni ami elég visszatartó erővel bírna, de így is úgy 1500 ember álldogál reggel 6.45-8.00 között a rajtnál és vág neki a távnak a kisérőlapjára rögzített rajtidőpontnak megfelelően. A többség a helyszínen nevez, van vonalkód, számlaadás, tájékoztató füzet még orvosi igazolást is kérnek, mégis mindenki időben elrajtol mert a szervezők győzik a munkát. Nincs fennakadás a 10 ellenőrző pontnál sem, ahol a résztvevők pecsételtetik menetlevelüket. Igaz ez már a 32. hasonló rendezvény. Hihetetlenül erős a közösség vonzása, pedig a rendezvény nem verseny, de a szabályok betartását szigorúan ellenőrzik. Mindenki aki teljesít oklevelet és kitűzőt kap. A nevezési díj 3000 Ft.

Hasonló elven működnek a maratoni futó rendezvények, a Balatonátúszás, a bringások városbénító projektje a „Critical Mass" vagy az évente 300 ezer résztvevőt regisztráló El Camino zarándoklat is. Van egy feladat amit teljesíteni kell, és ahol még versenyt is hirdetnek, annak eredménye kevésbé kap médiatámogatást mint maga a tömegrendezvény. A résztvevők többségét nem is érdekli ki nyer, fontosabb, hogy ő maga teljesítse a kitűzött távot.

Hogyan lehetne a tömegek számára is elérhetővé, vonzóvá tenni a Kékszalagot? Valahogy úgy, ahogy ez már más sportágban működik. A versenyzők, a rekord megdöntésére készülők továbbra is tartsák be azokat a szabályokat melyeket a vitorlás versenysport megkövetel. Mindazok akik nem akarnak versenyezni, de igénylik a jól meghatározott célt, azok időkorláton belül kerüljék meg a Balatont ugyanazon az útvonalon mint a versenycsoport, de az egyszerűbb mindenki által kötelezően ismert Hajózási Szabályzat előírásainak betartásával. Ez azt is jelenthetné, hogy gyakorlatilag bármilyen vízijárművel körbejárható a tó, amennyiben az megfelel az általános hajózási előírásoknak. A kikötők fogadhatnák a nem versenyző résztvevőket, lenne evés ivás dínom dánom, kitelepült kulturális rendezvények, koncertek. A tó körül kialakulna egy egészséges verseny a hajósok, mint visszatérő fogyasztók megnyerésére.

Mindazok akik ilymódon körbe hajóznák a tavat az elismerő oklevélen kívül felcsavarozható emlékplakettel is gazdagodnának, ami valljuk be igencsak jól mutatna a kokpitban.

Gerő András