Látványsporttá teheti a vitorlázást a mesterséges intelligencia?
2026. július 28.
A vitorlázásban sokkal könnyebb és élvezetesebb részt venni, mint kívülről nézni azt. Egy svéd cég azon dolgozik, hogy ezt megváltoztassa.

Világversenyen nagyon ritka, hogy valaki egy nap mindkét futamban az első helyen végez – különösen ilyen nagy és erős mezőnyben, ahol 29 nemzet 49 vitorlázója küzd az érmekért. Világ-, és Európa-bajnok finnesünknek ez ma sikerült.
Fokozódnak az izgalmak a portugáliai Vilamourában megrendezett Finn dingi Európa-bajnokságon. Túl a verseny félidején, a hatodik futam után látszik: az egyenletes, kiegyensúlyozott teljesítmény lehet sikeres egy ilyen nagy és erős mezőnyben.
Vilamourában az előrejezés dacára ma sem fújt erősebb szél a tegnapinál, a facebook videók tanulsága szerint 5-10 csomós délies szélben, döghullámos vízen került sor az Európa-bajnokság harmadik és negyedik futamára.
Megvédi-e Európa-bajnoki címét a már biztos olimpiai résztvevő Berecz Zsombor? A Vadnai fivérek közül Benjamin vagy Jonatán utazik a tokiói olimpiára? A mozgalmasnak ígérkező április egyebek közt ezekre a kérdésekre adhat választ.
A világbajnoki cím után az Európa-bajnoki címet is megszerezte Berecz Zsombor, aki töretlenül és nagyon keményen készül az olimpiára, ahol egyértelműen esélyesként indul majd. Hallgassátok meg podcast interjúnkat a kontinens legjobbjával, aki nagyon elfáradt, de természetesen boldogan értékelte az Európa-bajnokságot.
Két futamot rendeztek pénteken a Finn hajóosztály Európa-bajnokságán, a lengyelországi Gdyniában. Felemásan sikerült a nap Berecz Zsombornak, aki a pénteki első futamot a nagyon előkelő harmadik helyen zárta, de utána a tizenkettedik pozícióban ért célba.
Vérre menő játékban, kemény küzdelemben nyerte a hétvégén Berecz Zsombor a finnesek első pénzdíjas versenyét Athénban. A tapasztalatait, az érzéseit mondta el a hunsail.hu-nak.
A hat futam utáni kialakult sorrend lett a végeredmény, azaz Berecz Zsombor lett az első az Athens International Sailing Weeken is.
A World Sailing Tanácsának bermudai döntései alapján egyre kevesebb az esély a finn dinghy 2024-es olimpiai szereplésére.
Vasárnap három futammal végződött a finn dinghy magyar bajnokság, a világbajnok Berecz Zsombor ezt a versenyt is behúzta, amelyik futamon elindult, meg is nyerte, mégsem volt olyan sima, mint tavaly.
Az eredménylista a papírformát mutatja, de ennél azért sokkal több történt a finn dinghy bajnokság első napján. Vezet Berecz Zsombor három első hellyel.
Hazai vizeken versenyez a tokiói olimpia egyik magyar éremesélyese. Berecz Zsombor az idén sem hagyja ki az Audi Finn Dingi Magyar Bajnokságot, amit szeptember 19-től a Balatoni Yacht Club a Magyar Vitorlás Szövetséggel közösen rendez Alsóörsön.
A magyar érdekeltségű éremfutamokat már nem tudtak megrendezni az előolimpián. Berecz Zsombor nyert, Érdi Mári harmadik Enoshimában.
Berecz Zsombor olyan fölénnyel nyerte meg az előolimpiát Enoshimában, ahogy nem győzött még korábban soha: az éremfutam előtt akkora volt az előnye, hogy már biztos elsőnek számított. Az óriási siker után olimpiai aranyesélyeshez méltó magabiztossággal nyilatkozott a tapasztalatokról és a következő egy év feladatairól.
Kitűnő futamokat mentek a magyar vitorlázók Enoshimában, Berecz Zsombor szinte megkettőzte előnyét, Érdi Mári tartja a 3. helyet, Vadnai Benjamin pedig hat pozíciót lépett előre.
Három futamot teljesített az enoshimai előolimpia mezőnyei, Berecz Zsombor megint nyert egyet, és visszavette az első helyet. Érdi Mári futott egy 2. helyet és az összetettben egyelőre a harmadik.
Két magyar is sárga trikóban kezdte a szombatot az olimpiai tesztversenyen, közülük Érdi Mári megtartotta, Berecz Zsombor kékre váltotta. Gyapjasék javítottak, Vadnai Benjamin minimálisan hátrébb került.
A finnes világbajnok Berecz Zsombor és Érdi Mári is futamgyőzelemmel áll az első helyen az olimpiai tesztversenyen Enoshimában.
Az elmúlt két hétben rengeteg verseny volt a Balatonon és szerte Európában is. A legnagyobb siker mindenféleképpen Berecz Zsombor második Európa-bajnoki ezüst érme. De emellett szó lesz a Kwindoo-n teljes egészében visszanézhető Mihálkovics Kupa – Jeep Renegade Nagydíjról, a Laseresek Európa-Bajnokságairól és még egy sereg más balatoni versenyről is.