Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Az idén másodszor rendezik meg a 8mOpen osztály éves Flottabajnokságát. A tavalyi pozitív tapasztalatok bekerültek az idei programba, vagyis nyitott az osztály a pályafutamok irányába.
Népes mezőny gyűlt össze az idei MVM ILCA Flottabajnokság Ranglista versenyen, melyet az idén már 12. alkalommal rendezett meg az MVM Sportegyesület a balatonfüredi Koloska-kikötőben.
MVM ILCA Flottabajnokság június 2. és 4. között lesz Balatonfüreden, az ILCA 7, ILCA 6 ÉS ILCA 4 osztályok számára. Az MVM Sportegyesület idén már tizenkettedik alkalommal látja vendégül az ILCA hajóosztályok Flottabajnokságát a Koloska kikötőben.
A Flottabajnokságon összesen 9 hajó, 18 versenyzője mérte össze a tudását, az újraépülő 49er mezőny mellett, ezen a hétvégén mutatkozott be itthon a 49er FX hajóosztály.
Augusztus utolsó napjaiban került megrendezésre Balatonföldváron a Spartacus Vitorlás Egylet rendezésében a 2019. évi 50-es flottabajnokság.
Idén 2019. augusztus 22 és 25. között került megrendezésre a NAU330 osztály flottabajnoksága a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egyletben. A legnépesebb nagyhajós osztály bajnoksága idén 16 egységet és 116 vitorlázót vonzott. A minden tekintetben sikeres bajnokságon, a szélbiztos földvári vízterületnek is köszönhetően, 10 futamot sikerült rendezni.
Igazán jó körülméynek között zajlott a Kielzugvogel Flottabajnokság Agárdon, az osztály anyakikötőjében a Yacht Klub Agárdban, a Magyar Kielzugvogel Flotta Egyesület szervezésében, az YKA támogatásával augusztus második hétvégéjén
Változékony szélben került sor a laseresek harmadik ranglistaversenyére, amelyen kiosztották a flottabajnoki címeket.
Június 14-én kezdődik Orfűn a Laser Bahia Flottabajnokság, amelyre a helyi sportolók mellett a Balatonról is érkeznek versenyzők.
11 hajó részvételével szenzációs hangulattal és 7 futammal rendeztünk magunknak bajnokságot. 3 napon át vitorláztunk, ettünk, ittunk és fantasztikusan éreztük magunkat.
2017 08 24.-én csütörtökön 9 30-kor kormányos értekezlettel kezdődött Siófokon a 2017 évi 50-es Flotta Bajnokság. Farkas János osztály kapitány köszöntötte a hét versenyző egységet. Hagemann László verseny rendező tájékoztatott a résztvevőket a főbb tudnivalókról. Hagyományos olimpiai pályán de csak két kör teljesítésével kerülnek a futamok megrendezésre. Egy túra versenyre a szélviszonyoktól függően a keleti medencében kerül sor.
A múlt hét szerdán nevezéssel kezdődött az Összevont Cirkáló Osztály 2017 évi Flottabajnoksága, mely az osztály bajnoksági sorozatának legfontosabb állomása is volt egyben. A versenynek a korábbi évekhez hasonlóan idén is a balatonfüredi, gyönyörűen megújult és kibővített, Hajógyári Kikötő adott otthont.
Az idei évben alapításának 150. évfordulóját ünneplő Balatonfüredi Yacht Club 2017-es versenyszezon nyitánya a J/24- Melges 24 hajóosztályok flottabajnoksága lesz, április utolsó napjaiban.
Idén egy kicsit korábban, június végén tartottuk a Flaar 18 Flottaversenyt a hagyományos július eleji időpont helyett. Jó döntésnek bizonyult, szinte tökéletes vitorlázó időben, napsütésben 3-4 Bft erősségű szélben mérték össze magukat a 2 ill. 3 fős csapatok.
A Laser hajóosztály valamennyi kategóriája részére az MVM Sportegyesület által június 18-20 között Balatonfüreden rendezett háromnapos ranglistaverseny utolsó versenynapja igazi vitorlázó idővel köszöntötte a versenyzőket. Ez annál is inkább nagy öröm volt mind a versenyzők, mind a rendezők számára, mivel a vasárnapi második versenynapot parti halasztással töltötte a mezőny a borús, szélcsendes időjárás miatt. Az első versenynapon lebonyolított három futamot Fluck Benedek versenyrendező további három nagyszerű futammal bővítette a mai napon.
A tavalyi évet követően idén is egy jó hangulatú verseny, a J/24 és Melges24 hajóosztályok Flottabajnoksága nyitotta a szezont a Balatonfüredi Yacht Clubban április utolsó hétvégéjén. A BYC- MVM SE közös rendezésű versenyén 11 egység J/24 és 8 egység Melges24 állt rajthoz a 3 napos megmérettetésen április 29 – május 01. között.
Balatonföldvár, 2015. szeptember 20. – Elképesztő versenyt és kiváló hangulatot hozott az idei Johan Anker Kupa, a magyar Dragon osztály évadzáró versenye.
Szeptember 18–20-án rendezzük a Dragon osztály flottabajnokságát, a verseny támogatója az Erste Private Banking.
Az Ötvenes Flotta Bajnokság 10 hajóegység részvételével 6 futam teljesítésével befejeződött.
Az első napi várakozás után a második napon reggel élénk szél várta a versenyzőket. Az előzetes időjárás jelentést meghazudtoló pompás szélben sikerült két futamoz lebonyolítani.