Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Magyar vizeken először rendeznek nemzetközi versenyt az olimpiai high-performance osztályoknak és mindjárt egy Európa-bajnokságot. Október közepén Balatonfüreden száll vízre a 49er, a 49er FX és a Nacra17 U23 korosztály Európa-bajnoki mezőnye. A szervezők több mint félszáz egységre számítanak.
Már napok óta tudtuk, de most vált hivatalossá: nem szerzett olimpiai kvótát Nacra 17 katamarán osztályban a Virág Flóra- Molnár Dávid páros. A búcsú mégsem lett túlzottan szomorú: ma az utolsó, tizenhatodik futamban, kifejezetten nehéz körülmények között hatodikok lettek.
A tegnapinál kicsit erősebb, 10-13 csomós szélben újabb három futamot sikerült megrendezni a Nacra 17-es katamaránok olimpiai kvótaosztó versenyén. Rengeteg múlt a rajtokon és az első százötven méteren, utána az egyenletes szélben repülve, szinte csak a pozíciójukat védték a párosok. Ma ismét futamot nyert a világbajnok Pacheco-Trittel kettős, a kormányos helyi vitorlázó.
Ma újabb három futamot rendeztek meg az olimpiai Nacra 17 foiling katamarán európai és afrikai kvótaosztó versenyén. Az élen 12 futam után a spanyol Tara Pacheco – Florian Trittel páros áll, ma két futamgyőzelemmel és egy második hellyel elérték, hogy délután ne kelljen leadniuk a vezető helyen álló párosnak járó sárga trikót.
Kilenc futam után a 17. helyen áll Virág Flóra és Molnár Dávid az olimpiai Nacra 17 katamaránosok európai és afrikai kvótaosztó versenyén, Lanzarote szigetén. A tokiói repülőjegyhez ez kevés: pillanatnyilag a 6. helyen álló finn Sinem Kurtbay – Janna Jarvine páros pályázik a legnagyobb eséllyel az egyetlen európai kvótára. További hét futam után alakul majd ki a végső sorrend, március 26-án, pénteken.
Az olimpiai Nacra 17 foiling katamarán európai és afrikai kvótaosztó versenyén résztvevő Virág Flóra és Molnár Dávid ma 5-6 csomós, kifejezetten gyenge szélben, ám a tegnapról megmaradt, a szélerőhöz képest nagy hullámok közepette újabb három futamot teljesített. Hat futam után az összetett verseny 19. helyén állnak, még 10 futam van hátra a március 26-i zárónapig.
Mi a Nacra 17-es repülő katamaránok mezőnyében vagyunk érdekeltek, ahol Virág Flóra és Molnár Dávid az olimpiai kvótáért küzd.
A választ a kérdésre Virág Flóra és Molnár Dávid adhatja meg, akik március 21-től Lanzarote szigetén küzdenek meg az olimpiai részvételi jogért. Az egyetlen még szabad kvótáért rajtuk kívül finn, horvát, holland, görög, lengyel és orosz vegyes párosok harcolnak. A versenyről természetesen napról-napra beszámolunk itt, a hunsail.hu oldalon, egészen a március 26-i zárónapig.
A 2020-as év nem volt könnyű a pandémia miatt, talán a legnehezebb helyzete a Nacra 17-nek volt a hazai olimpiai hajóosztályok közül. Itthon továbbra is egyedül a Virág Flóra, Molnár Dávid páros versenyzik ebben a hajóosztályban. Téli felkészülésük remekül sikerült.
A Virág/Molnár Sailing Team a télen Portugáliában edzett: február végéig Vilamourában készültek a tavaszi európai Nacra 17 versenyekre, miközben céljuk az olimpiai kvóta megszerzése volt. Minden más versenyvitorlázóhoz hasonlóan a koronavírus járvány azonban az ő rövid távú terveiket is átalakította – Flórát az aktuális helyzetükről kérdeztük.
Virág Flóráék a harmadik helyen végeztek a Nacra 17 Grand Prix-n.
A Nacra 17-esek Marseille-ben rendezett junior vébéjén összetettben a hatodik helyet szerezte meg Virág Flóra és Molnár Dávid. Most a kormányosé a szó.
Ady csodás verssorai kattannak be valahányszor foileres katamaránt látok akcióban. A holnap hőseit azonban eddig hiába kerestem, a repülő szerkezeteket profi, sokat próbált versenyzők uralják.
Ma minden osztálynak sikerült futamokat rendezni, a magyar versenyzők vegyes eredményeket futottak. Volt két ötön belüli futam, de volt 45-ön kívüli is.
Vitorlázóink Franciaországba utaztak, ahol Világkupán vesznek részt. A versenynek Hyères ad otthont, ahol hajóba ült Érdi Mária (Laser Radial), Berecz Zsombor (Finn), Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán (mindketten Laser Standard), valamint Virág Flóra, Bagyó Áron (Nacra17).
Élre kívánkozik a hír, hogy Virág Flóra és Jankovics Gábor kettőse az olimpiai vegyespáros katamarán osztály Nacra 17-ben futamot nyert Palma de Mallorcán! Összetettben ezzel is 24-ek, de egy ilyen, magyar katamaránosoktól még soha nem látott siker nagy lendületet adhat ahhoz, hogy folytassák fejlődésüket a nemzetközi mezőnyben!