Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Május második hétvégéjén rendezi a Magyar Vitorlás Szövetség a Balatoni Évadnyitó versenyt, ami a Balatonon a vitorlás szezon kezdetét jelzi. Az egyik legnépszerűbb nagyhajós versenyen a rajthoz állók több újítással is találkozhatnak.
Megtartották a hagyományos Vitorlabontót Balatonfüreden, a Vitorlás téren. Az ünnepség keretében a Himnusz hangjaira felhúzták a nemzeti lobogót az 1896-ban épült idén 126 éves Kishamis árbocára, majd hagyományainkhoz híven a Balaton megkoszorúzása következett a vitorlás fedélzetéről. A hagyományoknak megfelelően a vitorlásévad a Magyar Vitorlás Szövetség által rendezett Évadnyitó Vitorlásverseny startpisztolyának eldördülésével vette kezdetét.
A korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Vitorlás Szövetség versenyein - így a Balatoni Évadnyitón - is az Airmoniq biztosítja a nyomkövetést a csapatoknak és a szurkolóknak. Most kiderül, mi változott tavaly óta és hogyan kell használni a nyomkövetést.
Szombaton 12 órakor rajtolhat el az idei Évadnyitó mezőnye. Az MVSZ azt kéri, hogy aki még nem regisztrálta a hajóját, mielőbb tegye meg. Fontos továbbá, hogy változik a rajteljárás.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége a 17/2023(03.10.) sz. határozatával elfogadta a 2023. évi versenynaptárat, amiben összesen 180 verseny található.
A járvány előtti, 2019-es évadnyitónál is nagyobb mezőny jött össze az idei Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíjra, amely szombaton 12-kor rajtolt el. A versenyzőknek a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred távot kellett megtenniük.
Az Airmoniq-nyomkövetés csak akkor nyújt teljes képet, élményt a nézőknek és a többi versenyzőnek, ha a benevezett hajókon – kivétel nélkül – működik az alkalmazás egy telefonon.
A hagyományoknak megfelelően a Balaton megkoszorúzása után indul Balatonfüredről szombaton az évadnyitó vitorlásverseny.
Kevesebb, mint 2 óra 20 perc alatt teljesítette az idei Évadnyitó 878 Co. Nagydíjat az RSM csapata.
Tavaly ilyenkor még csak a nagyon optimisták gondolták úgy, hogy elkezdődhet majd a szezon, hiszen akkor leginkább a halasztásokról, a törlésekről szóló híreket olvashattuk a sporttal kapcsolatban. A 2020-as vitorlabontó ünnepségre nagyon szűk körben, késve került sor, de utána szerencsére sikerült a teljes szezont lebonyolítani.
A sok bizonytalanság után, végre kijelenthető, hogy a hagyományoknak megfelelően, a Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíjjal rajtol el hivatalosan a 2021-es vitorlás szezon. Az erre vonatkozó engedélyeket megkapta a Magyar Vitorlás Szövetség, így az eredeti terveknek megfelelően 2021.05.15-én, szombaton 11 óra 55 perckor hangzik majd el az egynapos túraverseny figyelmeztető jelzése és 12:00 órakor rajtolhatnak el a hajók. A versenyen – a szélviszonyoktól függetlenül – a Balatonfüred-Alsóőrs-Tihany-Balatonfüred útvonalat teljesítik majd a résztvevők. Már nevezni is lehet a VIHAR-ban.
Hivatalosan is elindult a balatoni versenyszezon és bár az Évadnyitó napján pont nyárias arcát mutatta a tó, leginkább őszre emlékeztetett mindenkit az elmúlt két hét idójárása. Közben Mári második lett Hyères-ben, ami fantasztikus eredmény, de Gyapiék EB-n szerzett 15. helye is bíztató. Itthon pedig voltak ifjúsági, felnőtt és nagyhajós versenyek is, San Francisco-ban pedig lezajlott a SailGP legújabb fordulója, melyet cikkünkben visszanézhettek, ahogy visszanézhetitek a Kwindoo-n az Évadnyitót is!
Most szombaton lesz az idei vitorlásszezont elindító Balatoni Évadnyitó Beflex Nagydíj. A rajt előtt a hagyományoknak megfelelően ünnepség lesz, vitorlabontással és koszorúzással.
Szombaton tartották a Balatoni Évadnyitó T-Systems Nagydíj, nagyhajós vitorlás versenyt, amely a Team Black Jack győzelmével zárult. A gyengeszeles versenyen közel kétszáz hajó indult. A Magyar Vitorlás Szövetség szerint a nagyhajósok számára az Évadnyitó jó lehetőséget nyújtott a július 26-án rajtoló 50. Kékszalag Erste Nagydíjra történő felkészülés megkezdéséhez.
Az előttünk álló hétvégén az Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíjjal kezdetét veszi az idei vitorlás szezon. A balatonfüredi nagy hagyományokkal rendelkező vitorlabontó eseményen beszédet mond Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.