Címke: olimpia

Berecz Zsombor: ez volt pályafutásom legnagyobb élménye

Folytatódik az élversenyzőkről szóló sorozat. Érdi Mári, a Vadnai és Gyapjas testvérek után Berecz Zsombor is értékelte a múlt évet a Hunsail.hu-nak. Pályafutása legnagyobb élményét hozta a 2017-es év, Berecz Zsombor emellett beszélt a felhúzókötél okozta kalamajkáról, valamint arról, hogy 2018-ban csakis egy dolog számít.

Gyapjas testvérek: pozitív meglepetésre készülünk

Érdi Mári és a Vadnai testvérek után a 470-essel versenyző páros Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor számoltak be a Hunsail.hu-nak a múlt évről és az idei terveikről. A tavalyi világbajnokság utolsó napja emlékezetes számukra, de azért akadt komoly gondjuk is 2017-ben. A két versenyző az idén pedig meglepetésre készül.

A Gyapjas testvérek téli felkészülésének első szakasza

Az év egyik fontos szakasza kezdődött el az impériai versennyel, vagyis a téli időszak. Ezekben az időkben három fontos dolga van egy olyan versenyzőnek, aki nem akarja a következő évet gyengén kezdeni.

Az utánpótlás és a versenysport fejlesztése határozza meg az MVSZ következő négy évét is

Sikerült kiszélesíteni a vitorlázás utánpótlásának bázisát, és lefektetni egy olyan új stratégiát és átlátható, hatékony szövetségi működést, amelynek révén folyamatosan emelkedik a háttérben végzett munka szakmai színvonala. Így foglalta össze a Magyar Vitorlás Szövetség előző négy évben elért eredményeit dr. Kollár Lajos elnök szombaton a Budapest Boat Show-n.

Érdi Mária: Tokióban is hasznosak lesznek a Riói tapasztalatok

Érdi Mária első olimpiáján a 14. helyet szerezte meg a Laser Radial hajóosztályban. A szakma, és talán még ő maga sem számított korábban arra, hogy kvótát szerez Rióba, ahhoz képest magabiztos, érett versenyzéssel hívta fel magára a figyelmet ezúttal is.

Olimpiai éremfutam Berecz Zsombi nélkül

Vasárnap zajlott a Finn hajóosztály számára az utolsó két selejtező futam Rióban, amely Berecz Zsombi számára sajnos nem hozta el a várt bravúrt. Sajnos sem a szombati, sem a vasárnapi napon nem jöttek össze úgy a futamok, ahogy várta és ahogy a verseny első felében fantasztikusan sikerült.

A tíz futam után az összetettben a 12. helyre csúszott vissza, és bár az utolsó futamban óriásit küzdött, a 21. helyről vitorlázta fel magát a 12. helyre, sajnos ez sem volt elég a legjobb tíz közé kerüléshez.

Berecz Zsombi: Kemény nap elé nézünk

Az olimpiai Finn dingi flotta a pénteki pihenőnap után szombaton újra vízre szállt, hogy tovább mérkőzzön a legjobb helyezésekért. Ezúttal a Ponte vízterületen tűzték ki a Finnesek részére a versenypályát, ahol 11-13 csomós déli szélben vitorlázott a mezőny.

Bravo Rio - Magyar motorcsónak az olimpián

„Szép olimpiánk lesz!” Hangzott el már év elején a mondat, amikor kiderült három kvótát is szerzett Magyarország az olimpiára vitorlázásban, így végül Érdi Mári, Berecz Zsombor és Vadnai Benjamin is ott lesz a rajtvonalon Rióban.

Berecz Zsombi első napja az olimpián

Tegnap megkezdődtek a futamok a Finn hajóosztály számára is az Olimpián, az első két futam került megrendezésre. A szélviszonyok elég változékonyak voltak, 6-10 csomós szélben versenyeztek az olimpikonok.

Érdi a 21., Vadnai a 27. az első nap után

Érdi Mária és Vadnai Benjamin már bemutatkozott a riói olimpián. Kedden Berecz Zsombor is vízre száll.

Vízre szállnak a vitorlázók az olimpián

Hétfőn megkezdődnek az olimpiai vitorlásversenyek, és mindjárt az első nap az öt magyar résztvevő közül négyen rajthoz is állnak. Vadnai Benjámin Laserben, Érdi Mária Laser Radialban, Cholnoky Sára női és Gádorfalvi Áron férfi szörfben indulnak. Berecz Zsombor Finn dingiben száll vízre, ám számára csak kedden kezdődik a verseny.

Már csak egy nap Berecz Zsombor olimpiai futamainak kezdetéig

Már nem kell sokat várni, hogy Berecz Zsombornak szurkolhassunk az Olimpián, hiszen a Finn hajóosztályban augusztus 9-én, magyar idő szerint este hatkor veszi kezdetét az első olimpiai futam, ahol Zsombi a világ legjobb 23 Finnesének egyikeként állhat a rajtvonalhoz.

Érdi Mári 2. lett a Riói Tesztversenyen

Az utolsó napi két futamon 6. és 3. helyeken célba érve Érdi Mári 2. helyen végzett Laser Radial osztályban a Rio International Sailing Week versenyen Rio de Janeiróban.

Vadnai Rióban hangolódik az olimpiára

Vadnai Benjamin sportkarrierje csúcsának tartja azt, hogy indulhat a riói olimpián. A korosztályos világ- és Európa-bajnok a Laser hajóosztályban vesz részt az ötkarikás játékokon. Napi 1-2 edzéssel készül, és az olimpia előtt lesz alkalma tesztelni magát riói körülmények között is.

Tomai Balázs – Pufi, aki kikaparta a gesztenyét

Nem is tudom mikor vettem részt olyan sajtótájékoztatón, amit a megalapozott optimizmus olyannyira áthatott, mint az MVSZ rendezvényén, ahol az öt olimpiai kvóta, a bőkezű támogatás és a világ élvonalába berobbanó fiatal magyar vitorlázók egyöntetű lelkesedése játszotta a főszerepet.

Szép olimpiánk lesz

A riói olimpiai vitorlás versenyekre öt osztályban is szereztek indulási jogot a magyar vitorlás versenyzők, amivel a legmerészebb várakozásokat teljesítették. Volt olyan olimpia, ahová nagyobb létszámú magyar vitorlás csapat utazott, de jó szereplésre esélyesebb talán még soha.

Érdi Mária: Életem legkeményebb 4 hónapja következik

Érdi Mária, vitorlázó, olimpikon, beszél a sikerről, a megszerzett kvótáról, és az olimpiai felkészülésről

Berecz csak az olimpiára koncentrál

Berecz Zsombor minden idegszálával az olimpiára koncentrál. A magyar vitorlás a közelmúltban a barcelonai Finn-dingi Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmével bebizonyította, hogy a világ legjobbjai közé tartozik.

Vadnai Benjamin növelte előnyét az olimpiai válogatón

Akárcsak a Miamiban megrendezett Világkupán, a Gran Canaria vizein lebonyolított Laser Európa-bajnokságon is Vadnai Benjamin végzett a legjobb helyen a Laser Standard hajóosztályban az olimpiai indulásért versenyző magyarok közül.

Berecz Zsombor: Van időm arra, hogy 2016-ig a lehető legjobban összerakjam magam

Berecz Zsombor Valenciában zárja az évet. Az MVM SE vitorlázója abban a kényelmes helyzetben van, hogy már megszerezte a riói kvótát, így nyugodtan készülhet élete harmadik olimpiájára.

1 2