Aki elindul az feltartóztathatatlan, őt nem érdeklik az adminisztratív akadályok, a nevezési díj, vagy az esélytelenség terhe, ott akar lenni. Van aki versenyezni is akar, de a többség csak körbe szeretne érni. Élvezni a szeleket, a fényeket, a hangokat, a naplementét a napfelkeltét, a társakat. Egy rövid időre kikapcsolható a mobil, felejthető a facebook, eluralkodik a beszédhang és más avitt analóg furfang.
Aki nem indul, az kapásból mentegetőzik, ürügyet keres. Mintha bűn lenne a távolmaradás.
Akár indul akár nem, olyan nincs, hogy valakit ne érdekelne a Szalag.
Füreden már most minden a versenyről szól. Nagy ötlet a lámpaoszlopok felszalagozása, az óriásplakátokon virító ajzó üzenetek. Háromezer vitorlázót várnak az Szalagra. Őket, családtagjaikat, a parton kavargó tömeget etetni, itatni kell! Dübörög az emléktárgy biznisz, szépen fogy a kapitányi sapka.
A sétányon hal és borsátrak rekesztik el a nagy forgalmú kerékpárutat.
A hétvégi bemelegítő versenyek résztvevőit keresem, de a tömegben nehezen találok ismerős arcokat, a bódéknál a hosszú sorok rettentenek el, ezért éhségemet a jó hírű Malackrumpliban próbálom legyűrni. Mivel a nem-füredi vitorlázók legkönnyebben a hajógyári kikötőben találnak helyet, a kemping melletti biopiac területén működő etetőhely a Kékszalag kikötött vendéghajósainak útba is esik, akár jövet akár menet. Nem is meglepő, hogy az asztaloknál helyet foglaló vendégek túlnyomó része a Horváth Boldizsár emlékversenyről megtért vitorlázó. Tök és eperleves, bio-ponty és eszetlen finom lepényszerű étkek, házi szörpből kevert levendula és csipke ital, joghurtos desszert... tovább is van, mondjam még?
Ha már ott vagyok átsétálok a parkoló végében megbúvó füredi-savanyúvíz forráshoz. Megtöltök egy pillepalackot, és némi bűntudattal eszembe jut, hogy valamikor cserépkorsókban vittük a vizet ami a befutóig hűs maradt a keel felett a bilgében.
Mintha az íze is más lett volna. A hajó sem volt műanyag...
Képek a galériában!
