József Attila csodálatos szavai sem állíthatnak meg. Mehetünk megint Keszthelyre! Induljon tehát a „nagykör”. Révfülöp az első célpont, ahogy illik. Veszett tempóban száguldunk, süvít az északi. Nyakunkban liheg a „vízözön”.
A kikötő előtt, a varrások mentén, három darabra szakad az orrvitorla. Tépetten viharzunk be a mólók védelmébe, Rick Csaba kihalász. Vitorlavarró ugyan lenne, de most szabadságát tölti. Más megoldás kell, telefon Földvárra, Miklós barátunknak. Ő bevállalja a gyorssegélyt, csak juttassuk a műhelyébe a rongyot. Az éjszakát itt töltjük, dühöng a szélpokol, a túraponyva gumikötelei közül három szintén megadja magát, szakad az eső, hurrá buli van!
Reggelre ragyogó napfény, puhább északnyugati. Génuával átnyesünk Boglárra. Imi és vitorla vonatra. Addig a többiekkel megjavítjuk a ponyvát. Négy óra elteltével normál fok és esővédő kész, mehetünk tovább. Elgyávultunk, tehát viharfok fel, irány Fonyód. Megint jobb lett valami, pontosabban az, hogy a stéget körbe vezették az öblön, tehát nem kell kimászni a közútra, hanem közvetlenül átsétálhatunk az irodához. Vörös Balázs van, Veres Éva Ilona és Leila kutyus nincs. (Ez bulvár hír volt, de sajnos hiteles.) Terv van viszont a bővítésre, keresztmólók kialakításával. És mi lesz az öböllel? Hát annak annyi, de lesz még jó pár kikötőhely. Ez van. A régi jolle kikötő félbehagyott épülete tovább pusztul, romosodik, felveri a gaz. Ugyan pár hajócska árválkodik odabent, meg körbe is van kerítve rendesen, lakattal lezárva. De, hogy kié, vagy mié a jószág, semmi információ, csak az, hogy illetéktelennek nem szabad belépni. Szóval, e téren semmi változás.
Következő nap ebédre Badacsonyba érünk. A Vendégváró Büfé továbbra is kitűnő, csak irdatlan a tömeg náluk. Érthető, hiszen a „rabló soron” kimagaslanak szerény áraikkal és kiváló minőségükkel. A hegyi taxinál sorállás, de feljutunk. Kötelező kör a bányák felé, majd kedvenc borozóink sorba látogatása. De most – ilyen még nem igen volt – nem ihatunk – legalább is én -, mert este még ki kell hajóznunk. Ma lesz ugyanis a Badacsonyi Fényvarázs, ahol harminc-egynéhány, lampionokkal, fényfüzérekkel ékesített vitorlás fut ki, motoros felvezetéssel, hogy a Tomaji öblöt megkerülve, a kikötőt félkörben körülállva, hátteret szolgáltasson a tűzijátéknak. Előtte persze, remek vacsora a jacht klub konyhájában ropogósra sült malac. Puha, mint a vaj, és ízletes. Köszönjük szépen!
Remek ötlet ez az egész, hangulatos, látványos, kedves, valódi vízi parádé. És utána még zenés – táncos mulatság is kerekedett a rakparton. Csak gratulálni tudok hozzá!
Korán kelünk, fú az északi, célba vesszük Keszthelyt. Két óra elteltével már Vonyarcnál járunk, mikor is nekikeseredik az égi áldás, a szél pedig lepunnyad. Csurom lucskosan kötünk az újonnan kialakított vendéghelyek legbelsőbbikére, miután Sasi és Tappancs kutya barátunk, a maga kedvességével és figyelmességével odairányít. Több változás is lett az elmúlt évekhez képest. Épült egy fa bodega az ügyeletes kikötőmesternek, közvetlenül a mólók tövébe. Bejelentkezés után, itt kapjuk meg a mágnesen tokent, amivel a móló zárakt, illetve a vizes helyiségeket nyithatjuk. A szép társalgó és előszoba egyenlőre szétverve, építési terület, valami oktatóterem is kialakításra kerül. Félelemmel vegyes kíváncsisággal várjuk. Pontosítjuk az ingyenes kikötés feltételeit. Setét elmém megvilágosíttatik, miszerint, az „alkalmanként két éjszaka” annyit tesz, hogy odaér a túrázó és kétszer ott alhat, majd továbbmegy Isten hírivel. Amikor legközelebb arra veti sorsa (lehet akár két hét múlva is), ismét megilleti a kedvezmény. Ugyanez vonatkozik a keszthelyi bérlőkre, a BHZRT kikötők tekintetében. És most egy határozott kérés következik a részemről:
Tisztelettel, nagyon - nagyon és nyomatékosan megkérek minden ide látogatót, ne éljenek vissza a temérdek nehézség árán kivívott kedvezménnyel! Ne „okoskodjunk”, provokáljunk, ügyeskedjünk, hogy például kimegyünk egy körre és visszajövünk, … stb. Ez a laza szabályozás a bizalomra alapul, tartsuk tiszteletben, maradjunk az életszerű helyzeteknél. Gondoljunk túrázó társainkra, ne kockáztassuk a mindannyiunk számára megnyílt lehetőséget. Nagyon szépen köszönöm megértéseteket!
Felderítjük az éttermet. Merőben új alapokra került. Az épület „ráncfelvarráson esett át” eltűnt a sárga műanyagtető, elegáns, előkelő és kényelmes lett, úgy berendezés, mint kiszolgálás terén. Szimpatikus, fiatal, a vállalkozásuk sikeréért mindent elkövető csapat üzemelteti. Megtudtam, a steak alapanyagául szolgáló húsokat egyenesen Olasz honból szállítják. Minden, amit ettünk különleges volt, rendkívül ízletes. Például a gulyásleves, és volt olyan is, amihez még az életben nem volt szerencsém, mégpedig a palacsinta Otelló házi lekvárral. Élmény számba ment. Ide teszem az oldalukat, bár szerintem sok konkrétumot nem mutat, tovább linkel a Facebookra. http://www.bistroclassico.hu/ Az étlapjukat tehát kénytelen vagyok itt bemutatni.
Idáig a tények, ami ezután következik, szigorúan a magánvéleményem. Mégpedig az, hogy egyáltalán nem laktunk jól, és hárman otthagytunk majd tízezer forintot. Mert ez ugye ama bizonyos reform-kaja, ami annyit tesz, hogy marha nagy tányér közepén pici ételköltemény. Például a gulyás, bár ilyen jót nagyon ritkán eszem, de egy rendes adag úgy egyharmad része volt. Imi barátom tojásos galuskája úgyszintén. Jó, legközelebb ab óvó dupla adagot rendelek, úgy mint most a palacsinta ügyében tettem. Máskülönben, engem aztán hidegen hagy, hogy Olaszországból (vagy Honoluluból) utaztatják a húst, szerintem a magyar a legjobb, pláne, ha szürkemarha. Tudom, semmi közöm hozzá, ez aztán végképp az ő dolguk. „De gustibus et coloribus non est disputandum” igazságból kiindulva ragadtatom magam arra az intelemre, miszerint, aki a különlegességeket keresi, tele pénztárcával, és nem farkas éhes, az térjen be nyugodtan, meg lesz elégedve. Aki viszont jó nagyot akar zabálni, javaslom a következőt: http://www.jobarat-keszthely.hu/ . Elég messze van, de a Keszthely taxi tíz perc alatt, ezer forintért odarepít.
A kastély parkját alapjaiban építik újjá, van ám felfordulás bőven. Biztosan nagyon széppé varázsolják. A pálmaház viszont máris gyönyörű, tele van különleges virágokkal és kaktuszokkal. Ki ne haggyátok!
Alig szeles reggel virrad ránk. Könnyes búcsú, majd séta Szigligetig, utolsó kilométereken motorozva. Itt minden a megszokottak szerinti, Marcsiék kikötői kocsmája dugig vendégekkel, a várban szebbnél szebb, nívós műsorok, elfogadható árban.
És még egy kedves újdonság: kukucskáló nézőkékben, pénzbedobás nélkül tekinthető meg, a vár középkori élete, majd a végzetes vihar közeledte, a szörnyű villámcsapás és a lőportorony szétrobbanása, majd a romok képe átúszik a jelenbe. Nagyon tetszett.
Bő északira ébredünk, gyors vágta Fonyódra, ahol még ketten csatlakoznak a túra végéhez. Be pekvancolás, majd irány Badacsony. Annyi a szél, hogy sose fogy el, dekkig dűl a cirkáló, nem is kötünk ki azonnal, kanyargunk, élvezkedünk még kicsit.
Még mindig baromi sok az ember, gyors ebéd Zsuzsa néniéknél a Vendégváróban, majd „vadszamárral” fel a Kisfaludy házig. Alig tud haladni a fel – le özönlő néptől. Dudálás, káromkodás. Az erdőben már nyugisabb, meg is hágjuk a hegyet, egyenesen a kilátóig. Jók a legfelső emeleten elhelyezett térképek, még nekem is tudott pontosítással szolgálni. Erősen párás a levegő, így a Kőrishegy tetején, még távcsővel sem tudjuk kivenni a „gombát” (repülőgép irányító állomás). Lefelé menet, most már valóban megtesztelhetjük kedvenc pincéinket, és Part Imre hordoiból feltölthetjük hazavinni szánt tartályainkat. Hitelt érdemlően megállapíthattuk, kitűnőek az idei nedűk. Hukk!
Vészesen fogynak a napok. Minimális a légmozgás, épphogy kormányzási határon csurgunk Boglár felé. Ebédre be is futunk. Jani egyedül robotol a büfé konyhájában, a választék minimális, de a cigánypecsenye hatalmas és Pazar. Dugig lakunk, fel a kápolnákhoz. A sírparkot rendbetették, fura sejtésem támadt, látva, hogy e jeles borász nyughelye pezsgősüvegekkel van kitömve: Na, ezt is a szesz vítte el! Aztán látom, itt mindent így díszítettek, még a padokat is. Ja, hát a BB adhatta a pénz egy részét!
Nézzük a kiállításokat. Festmények, rajzok, a hajléktalan szállók lakóinak alkotásai. Drámai, döbbenetes. A Pince tárlaton gyönyörű szobrok, kisplasztikák. De ennek már nincs hír értéke, hiszen augusztus utolsó hétvégéjén mindet bezárják. Nem értem. Gyepes agyam nem fogja fel. Tele torokból, egymást túlharsogva zengik az érintett és önjelölt illetékesek, hogy mindent megtesznek a szezon meghosszabbításáért. Namármost, itt vannak ezek a látnivalók, jönnek folyamatosan az érdeklődők, kipengetik az „aranyakat”. Mibe kerül a fenntartás? Ott ül az a három szerencsétlen közmunkás, aki a jegyeket adja, a világítás ledes, fűteni nem kell, az épületek meg bezárva is romlanak. Így viszont még szerény bevételt is hoznak. Biztos én vagyok a hülye, de akkor sem találok okot rá.
Na mindegy, élmény volt látni. A bobpálya – kaladpark persze addig üzemel amíg csak tud. És remek, ötletes, telis tele aprajával – naggyával, pedig nem olcsó, sőt..! Gömbkilátó megvan, tériszonyosoknak jaj, mert a deszkák helyet fémrács a padló és a lépcső, lelátni a mélybe. Elsétálunk az Evangélikus templomba, hoztunk jó pár könyvet, szeretettel elhelyezzük a nyilvános cserepolcon, bízva abban, hogy valakiknek örömet szerzünk vele. Hétház utca, majd a strand bejárat. Belecsöppenünk a BB ünnepbe. Standok, bodegák egymás hegyén hátán, közöttük hömpölygő tömeg. Légyradar, macskakút, szoba lötyögő, kompresszorral felfújható Détár Enikő, sok nélkülözhetetlen dolog. A sütödék iszonyú árakon kínálják portékájukat, adják hozzá a kistermelőinek titulált vízezett szürke, zavaros lőrét. Beülünk a Retro cukrászdába. Új a tulaj, tavaj ezért volt zárva. A régi fotók eltüntek a falakról, de a sütemények igazán finomak, a fagylaltról nem is beszélve. A főszínpadon rázendít az Old Boys zenekar. Két és fél órán át, lelküket beleadva, testi erejüket a végsőkig felemésztve tépték magukat, hogy minket szórakoztassanak. Sikerült, végig maradtunk. Imponáló volt számomra, hogy ez a tizenkét „mesterzenész” mit visz véghez élőben. Nincs playback, ugribugri, majomkodás, közönség heccelés, jópofizás. Zenélés van. És tudjátok mit? Számomra még művészi értéket is jelentett (néha). Csak gratulálni tudok nekik! Hajrá, így tovább! Igenis, kell az élő zene!
A júliusi perzselő hőség langyosan simogató meleggé szelidül, megfakul a levelek zöldje, szürke porlepel takarja a mezei utak menti fűszálakat. Augusztus, annak is a vége felé. Akár tetszik, akár nem, nyári zárótúránk utolsó kilómétereit faljuk. Elbúcsúzunk Boglártól, idén ide már nem jövünk, minek is tennénk.
Fú a déli, mint a disznó, repesztünk a marás feletti sima vizen. Egyszercsak pakk, darabokra törik az alba felső csigasora. Persze, nagy a pofánk, hogy „zsidót üzlettel, ügyvédet perrel, vitorlázót széllel fenyegetni nem lehet”, de ez már sok így nyárvégére. Rá se reccs, soha nagyobb bajt.
Szóval szép volt, csupa jó dolog történt velünk. Mi mindent láttunk! Tulajdon képpen csak Almádi maradt ki megint. Talán az őszi túrákba beleférhet.
Meglátjuk. Bízzunk a jövőben!
2015. augusztus 28. Merlin!
