Fifty-Fifty

Az esélyesek számba vételekor az élre kívánkozik a kétszeres győztes és rekordtartó Fifty-Fifty, Józsa Márton hajója. A teljesen magyar tervezésű és kivitelű (Pauger Carbon), sőt egészen egyedi ötlet alapján (Paulovits Dénes) épített, két, a testekre állított árboccal vitorlázó katamarán.

Az ötvenlábas Fifty-Fifty 2012-ben – szinte az első vízreszállása alkalmával – gyenge szélben is azonnal megdöntötte a Nemere II. 57 éves időrekordját, majd ebből a legközelebbi alkalommal, 2014-ben immár jó szélben újabb 3 és fél órát faragott le. Jelenleg 7 óra 13 perc 57 másodperccel tartja a Kékszalag-rekordot. A csapat továbbra is nagy esélyese a versenynek. Tavaly a jórészt gyenge szélben a svájci Safram legyőzte ugyan, de a többiek akkor is, a neki kedvezőtlen szélben is mögé szorultak.

Ha sokat lesz mérsékelt vagy közepes szél, feltehetően verhetetlenek lesznek. Ha teljesen megáll a szél, majd épp hogy fújni kezd, a kisebb, könnyebb ellenfelek esélye nagyot nő.

Az esélyeiket növeli, hogy Józsa Mártont volt olimpikon, sokszoros magyar bajnokokból álló összeszokott csapat segíti, akik a feladatok hatékony megosztását a Wild Joe hatvanlábas offshore versenyhajón már évek óta gyakorolják.

RSM-DTM Hungary – GC32

Ha erős szél fúj a pálya nagy részén, akkor a GC32 típusú szárnyalásra képes uszonnyal hajózó RSM-DTM Hungary katamarán gyorsabb lehet náluk, ahogy azt Vándor Róberték a Kenese-Keszthely rekord elhódításával bizonyították. Van erős szélre rövidebb, gyengére hosszabb árbocuk, és így gyenge szélben nem lesznek akkora hátrányban a nagyobb ellenállást jelentő ívelt uszonnyal, mint korábban. Sokat edzettek, és képesek tartósan a víz felett reptetni a hajót, ha erős a szél.

Sokak szerint a Balatonon a hagyományos többtestűek esélyesebbek, mert a Kékszalagon ritkán fúj az egész vízterületen erős szél. Márpedig a GC-32-es foilos, vagyis kellő felhajtóerő esetén a szél alatti hajótestet szárnyashajó módjára is a víz felszíne fölé emelő ívelt uszonnyal vitorlázó kéttestű. Ám ha a felhajtóerő kevés, olyankor a teljes terjedelmében víz alá merülő különleges uszony ellenállása nagyobb a hagyományosnál, vagyis fékezi a hajót.

Cellum – Décision 35

Idén május közepéig még nem láttuk versenyezni a balatoni nagyhajós futamokon a tizenegyszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkast és csapatát. De van most már győzelemre esélyes többtestű hajója. 2015-ben egy Décision 35-öst, az egykor Banque Populaire, majd Artemis néven versenyzett hajót vásárolták meg a Balatonra. A Décision 35-ös a Genfi-tó sikertípusa. Rendre ilyen hajók nyerik az ottani tókerülőt a Bol d’Or Mirabaud-t. 2015-ben az első nyolc hajó volt ilyen típusú a versenyen, ott legyőzve a Saframot is, akik aztán diadalmaskodtak a Kékszalagon. A 2009-ben épült Artemis a legfiatalabb az osztályában.

2015-ben a Soling osztályban kétszeres világbajnok Litkey Farkast és csapatát balszerencse érte a hajó hazahozatalakor. Egy a parkolóban figyelmetlenül kanyargó kamionos miatt eltört a hajó árboca. A karbon profilt a Pauger Carbon műhelyben ugyan egy hét alatt rendbe hozták, de ez a hét komoly késedelmet jelentett a megismerésére rendelkezésre álló rövid időből. 

Black Jack – SL33

Nagy R. Attiláék az SL33-as katamaránnal bő két éve hajtanak a Balatonon és egyre gyorsulnak, több balatoni versenyt megnyertek. Maga a hajó, a Black Jack szerzett már a Kékszalagon második, velük a fedélzeten harmadik helyet, és eddigi meneteihez képest is van benne még sebességpotenciál. Nagy reményeik elsősorban gyenge szélben lehetnek a mindösszesen 750 kilós hajóval.

Extrém 40-esek

2010-ben már rajtoltak a Balatonon Extreme 40 típusú katamaránok, ráadásul olyan világsztárok kormányzásával, mint Roland és Andreas Hagara vagy Mitch Booth. Éppen csak szél nem fújt akkora, hogy érvényesíthessék sebességfölényüket, és legyőzte őket egy kisebb, könnyebb Ventilo 28-as, a NaturAqua, a szintén sokszoros világbajnok német Roland Gaebler kormányzásával.

Most két hajó is magyar tulajdonba került és a Balatonra költözött. Ehhez feltehetően hozzájárult az is, hogy az évek óta zajló Extreme Sailing Series versenysorozaton ezt a típust a GC32-esre váltották, és a használthajópiacon aránylag kedvező áron jelentek meg ezek az amúgy méregdrága rohanógépek.

A tavaszi balatoni versenyeken két csapat kergette egymást Extreme 40-ek fedélzetén, amelyeket dr. Kaiser Kristóf illetve Rauschenberger Miklós kormányzott. Utóbbi számos alkalommal hajtott a Kékszalag győzelemre az egytestű korszakban a Principessa Libera csapatát vezetve, majd még akkor is, amikor már a többtestű hajók uralkodtak az élen. Most már ő is katamaránozik.

 

Rapidophen – Ventilo 28

Van egy kisebb katamarán, egy Ventilo 28-as is a Balatonon. A korábban Gemini névre hallgató, idén Rapidophenként versenyző hajót idén is az egyik legtapasztaltabb magyar katamarános Váradi-Szabó János kormányozza majd, de a rövidebb vízvonalú kisebb hajónak csak nagyon gyenge szélben lehet esélye a nagyobb többtestűekkel szemben. Ők is erre számítanak, amit a tavaly meghosszabított árboc és megnövelt vitorlafelület is bizonyít.

Győzelmi potenciáljukat idén is bizonyították már az Évadnyitó megnyerésével. Igaz azon a versenyen előttük vitorlázott Kaiser Kristóf csapata, de egy pályajelet hibásan kerültek, és a futamuk érvénytelen lett.

A Rapidophen lényegében olyan, mint a 2010-ben győztes NaturAqua

NaturAqua – Ventilo 28

Talán idén is rajthoz áll a 2010-es győztes, amelyet 2014-ben – amikor a Fifty-Fifty új rekordot futott – Andreas Hagara kormányzott a második helyre. Érdekesség, hogy azon az erősszeles Kékszalagon a Siófok-Keszthely távot, amely szakaszon az élmezőnynek a legkedvezőbb irányból és erővel fújt a szél, nem a Fifty-Fifty vagy a Szigligeti-öbölben végig szárnyaló RSM DTM Hungary volt a leggyorsabb, hanem a NaturAqua.

Fekete lovak

Ha Kékszalag, akkor soha ne feledkezzünk meg a még nem ismert, nem látott esélyesekről!

Nem pusztán a külföldről érkező ellenfelekre kell gondolni. A Kékszalag a teljes magyar vitorláséletet fejlődésre serkenti. Számos hajó épült a magyar hajóépítő műhelyekben kifejezetten azért, hogy a Kékszalagot megnyerje. Ezzel a hajóépítés, a mesterek fejlődését is folyamatosan ösztökéli a nagy tókerülő.

A Pauger Carbon műhelyben készülőben van a Fifty-Fifty kistestvére, kicsit rövidebb testekkel, de hasonlóan a testeken álló két árboccal, könnyebb kivitelben és számos apró módosítással, újítással. Elkészül-e időben, milyen legénységgel versenyez majd, és nekik mennyi idejük lesz a különleges hajóval edzeni még a rajt előtt?

És vajon még hol rejtőzik, készül még más esélyes kihívó?

Ezek megszokott, és ilyenkor, bő egy hónappal verseny előtt megválaszolhatatlan kérdések.

Egytestű hajók

Az egytestűeknek szinte semmi esélyük a jobb többtestűek ellen, de azért érdekes lesz a küzdelmük, hiszen 2014-ben a Raffica Libera is megdöntötte az ősöreg Nemere rekordot, és többen javítanák meg az ő csúcsukat is.

Idén is nagy harc várható a két balatoni Libera, a Raffica és a Principessa, illetve az átalakított, felújított, kikönnyített, sokszoros győztes Lisa között.

Ők az élmezőny, a krém, de a Kékszalagon idén is több, mint 500 olyan hajó is részt vesz, akiknek nincs esélyük az abszolút győzelemre. Ám ők is szerezhetnek érmet, kupát, hiszen a Kékszalgon több, mint harminc hajóosztályban és kategóriában hirdetnek eredményt, a szépszámú különdíjakról nem is szólva.

Emellett mindenkié a kaland, az embert próbáló feladat, a Balaton körülvitorlázása a legrövidebb úton a 155 kilométeres Balatonfüred – Kenese – Siófok – Tihany – Keszthely – Tihany – Balatonfüred pálya teljesítésével, kikötés és külső segítség igénybevétele nélkül, maximum 48 óra alatt.

 

További információk:

www.kekszalag.hu;

www.ersteworld.hu

Kékszalag sajtóiroda

e-mail: kekszalag@livepr.hu

Náray Vilmos, Live PR, Kékszalag kommunikációs vezető

mobil: +36 20 369 2126

e-mail: kekszalag@livepr.hu