Ez történt a héten
Balatonkenesén került megrendezésre a UNIQA Gépjármű Regatta. Kulcsár Tibor csapata a Ferrari Owners Club nyerte meg a versenyt a Fantommal, második lett a Ford hajója Szamosi Viktor kormányzásával, harmadik a Europe-Assistance csapata Fajd Balázs vezetésével a Carbonadoval. Balatonlellén kevés szélben, de napsütésben rajtolt el az Építész Regatta mezőnye. Ez a nap egyben a Balaton napja volt a Bl Yacht Clubban, ezért nem csak a vízen, de a parton is remek programok várták a látogatókat.
A hétvégén rendezték meg az I. PÖFF Trophy-t! Jó hangulat és gyenge szél volt jellemző a versenyre, de így is sikerült 10 futamot megrendezni; sajnos a Twincat futamokra már nem volt elég a vasarnapi szél.
Külföldről is érkezett egy jó hír a héten: a Gyapjas testvérek a Burgasban rendezett Európa-bajnokságon a 14. helyen zártak, amivel teljesítették elvárásaikat. „Az Európa-bajnoksággal végül elégedettek voltunk, a 14. helyen végeztünk. Sajnos az utolsó nap a záró futamban korai rajtosak lettünk, amivel pont nem sikerült megelőznünk további két hajót, de a célunk az volt, hogy az első 15 között végezzünk, ami így is sikerült" - értékelte a versenyt Gyapjas Balázs.
Jelenleg is zajlik a Dragon Európa-bajnokság Balatonfüreden. A világ legjobbjai is ellátogattak a rangos viadalra, ahol három futam után magyar egység is szerepel a top 10-ben! Az EB-t a Sonnenschein Kupa előzte meg, amolyan bemelegítésként, ami egyben a magyar bajnokság is volt a Dragon osztálynak. A versenyt egy orosz egység nyerte, a magyar bajnok a Johanna nevű hajó lett Kis-Szölgyémi Ferenc kormányzásával.
Ez várható a héten
A következő hétvégére is alaposan el vagyunk látva versenyekkel. Mindjárt Földváron rendezik meg a MET Kupát minden hajóosztály, de különösen a 15-ös jolle számára, akiknek ranglistaverseny is lesz ez a regatta.
Kenesén ismét verseny lesz: a Generali Bankár és Biztosítás Kupát rendezik meg Litkey Farkas vezetésével. Hétvégén kezdődik a Bahart Regatta, az I-II. futamot Badacsonyban tartják. Szintén nagyhajós verseny lesz Balatonfűzfőn a LYC Kupa, aminek első fordulója most szombaton, a következő június 16-án lesz. A Szombati Regatta szervezői, a KYC mindenkit vár, aki szeretné kipróbálni önmagát, hajóját, legénységét versenyhelyzetekben. A szombati versenynap idén már a sorozat második versenye lesz.
A szólóvitorlázókra vár szombat reggel 9 órakor a Keszthely-Kenese Szóló rajtja. A nyílt 8m és 10m-es osztályoknak kiírt versenyen a vitorlázóknak 24 órája van eljutni a kenesei befutóig.
Forrás: Hunsail.hu, Spartacus VE, PÖFF Sportegyesület Facebook oldala, Porthole.hu, BL Yacht Club Facebook oldala, bahartregatta.hu, szolovitorlazas.hu, Litkey Farkas Facebook oldala
A Volvo Körkapcsolás rovatát a Volvo Autó Hungária támogatásával hozzuk el.