A 2018. évi szezon, amíg élek, emlékezetes lesz számomra. Miért is? Hosszú sora van annak. Ilyen sok időt még életemben nem sikerült a vízen töltenem. Ennyi túrát soha nem jártam végig. És sorozatosan volt nagy „röfögő malac” szerencsém. Egy vihar sem kapott úgy Isten igazából telibe. Meg az a temérdek élmény, kaland, felfedezés! Hadd ne folytassam. Inkább felelevenítenék pár emléket, amik leginkább megmaradtak bennem.

Kezdeném azzal, hogy kristálytiszta Balaton fogadott. És valóban, a mérések szerint, az elmúlt évtizedek legjobb vízminőségét definiálhattuk a tél elmúltával. A meder is csordultig tele volt. Soha jobb kezdést. Meg az is, hogy annyi „balszerencse”, nehézség, rosszindulat, ellenségeskedés ért a télen, hogy az már gombócból is sok. De baráti együttérzés, „mellettem állás”, és nem utolsó sorban segítség is. Rezgett a léc, de úrrá léve a balsorson, április elejére sikerült elkészülni, és elérkezett a várva várt pillanat: kifuthattunk a vízre. Végre valahára. Orromban érzem a koratavasz illatát, az ébredő kikelet leheletét. Amit oly annyira vártam. Uccu neki, „Isten velünk, ki ellenünk”, indulhattunk első túránkra, amit még – akkor nem igazán sejtettem – tizenhárom másik követett.

Ragyogó napsütés, kék víz, madárdal. Csodálatos érzés volt a még barna, téli ruhájukat viselő nádasok mentén suhanni, innen-onnan szűnni nem akaróan hallva a kakukkok harsány nászénekét. Mi más is lett volna az irányunk, mint a „mesés kelet”. Ahogyan az lenni szokott, idén is ritkák voltak a hozzánk hasonló korai fecskék. A hajók többsége még a téli álmából ébredezett a parton. Szinte üres kikötőkben válogathattunk a helyek között.

Füreden lobogott először hajónkon az a reprezentatív drapéria, mely jelezte, hogy itt bizony „az újság” tudósítója vendégeskedik (ide vetette az ördög), és lekörmöl jót-rosszat, úgyhogy célszerű tisztességesen viselkedni – „nem járni négykézláb, nem inni a pocsolyából” (The Island of Doctor Moreau H. G. Wells 1896). E kikötőben, talán kora tavasszal a legbódítóbb a rózsaillat. Szinte mindenütt érezni. Utánozhatatlan és megismételhetetlen volt.

Siófokon pedig a Kálmán Imre Kulturális Központ https://www.kulturkozpont-siofok.hu/ kápráztatott el, az emeletén rendezett „meseszép kiállítással”. Persze ők is egész évben várják az oda látogatókat. Ismét magával ragadott, hogy ez a város milyen széppé lett az utóbbi évek során. Virágágyások, szobrok, parkok, szökőkutak, látnivalók, programok… stb. Élhető, kellemes, barátságos. A levegő is megtisztult az által, hogy a belváros autómentessé tétetett. A túrázók szempontjából két híja maradt csupán. Egy, hogy mindösszesen három használható vendéghely van, azok is igencsak „hőbörgősek” tudnak lenni. Még vihar sem kell hozzá, csak némi északias hullámzás. A másik, hogy a híres halsütőn kívül (ahol rántott szeletet meg csirke dogokat is adnak), nem tudok egyetlen valódi, jó és megfizethető ebédelési helyet. Jártunk itt többször a nyár folyamán, de amikor már minden kinyitott, akkor is csak „vendéget lehúzó fine dining”, ízetlen, vagy éppen horrorisztikusan drága, esetleg igen hitvány minőséget nyújtó (vagy körülmények között üzemelő) büfékbe botlottunk. Kérem, hogy ha valaki (mondjuk Pomucz Tamás barátom) ismer valami jó csehót, ossza meg velem (velünk). Előre is nagyon szépen köszönöm! Igencsak hiányzik a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! listából.

Alsóörs újdonat új, gyönyörűséges kikötője. Vakító fehér mólókövezés. Ilyen másutt nincs. Meg ennyi kacsasz@r sincs, ami jó vastagon lepi a szélső (vendéghely) fingereket. Imádom a locsolótömlővel lespriccelni. Olyan jó érzés, amikor végre, káros következmények nélkül partra léphetünk. És kezet szoríthatok Hagi barátommal, a tó egyik legemblematikusabb kikötőmesterével – és a többi kedves kollégájával –. Majd a szinte kötelező Bakter bisztró meglátogatása – farkas éhesen – ebéd ügyben. Az öklömnyi májgombócoktól hemzsegő leves. A felfelé vezető főutcán (Endrődi Sándor utca) tavasztól őszig viruló rózsákban gyönyörködhetünk. Végén a híres kocsma. Muszáj betérni. A Török ház tavasztól őszig nyitva. Minden kiállítása egyéni, jellegzetes és szép. Júniusban, pont, amikor az amfiteátrumnál jártunk, akkor vágott le a százhúszas északnyugati bőgő. Szemem-szám azonnal tele lett a parkolóból záporozó aprókővel, meg szeméttel. Mint a villám futottunk le a hajóhoz, ugyanis fent hagytuk a túraponyvát. És az előzőekben emlegetett „röfögő” szerencsénk: volt közülünk, aki a hajó közelében maradt (nem akart mászni) és azonnal lekapta. Még mielőtt apró szeletekre szakadt volna. A vihar reggelre tovaszállt. Mi pedig sivításra, csiszolásra, kopácsolásra ébredtünk. Ja, hát elkezdődött a kikötőben az „Antiqua kőfaragó tábor”. A szorgos diákok igen korán nekiveselkedtek az alkotásnak. Imádtuk őket. Komolyan. De jó az ilyet látni. És nem a mobiltelefonok baszkurálását.

Balatonalmádi. Minden kétséget kizáróan, tavunk egyik legszebb helye. A TVSK kikötővel egyetemben. Nagyon szeretek ebbe a tündérkertbe, szépen lassan becsurogni. Teljesen egyedi az a családias légkör, ami itt uralkodik. Amikor idén a pünkösdi túrán ideértünk, Csaba barátom (a kikötőmester) azzal a mondattal fogadott, hogy „tegnap az alsóörsi kocsmában ittál”. Azonnal padlót fogtam. Honnan a pokolból tudta? Miként előzött meg a hírem? Máig is rejtély. Sokszor járunk ebben a barátságos fürdővárosban, nem egyszer beszámoltam már a látnivalóiról, úgymint szoborpark, Vasút Art Járó, Óvári Messzelátó, Vasúti Mozdony emlékmű… stb. Ez év felfedezései a Mélytányér vendéglő, valamint a híressé vált – hála a gondos háziasszonyának – piac. Mindkettő !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! hely lett, annak dacára, hogy bizony jó messze vannak a kikötőtől. Amit még „nyertünk” az elmúlt szezonban, nem más, mint Szekeres Robi, aki ide került kikötővezetőnek. Meg az általa menedzselt rendkívül hasznos és célszerű fejlesztések.

Hátravan még Tihany. Itt három dolog fogott meg. Elcaplattunk a kikötőtől az újonnan megnyílt, és látogathatóvá lett Őrtorony kilátóhoz. Baromi messze van, igen hosszú az út, poros, és végig a tűző napon kell kutyagolni oda-vissza. De a kilátás gyönyörű. Inkább Sajkod felől célszerű megtámadni.

Visszatértünkben betámolyogtunk (úgy porosan, koszosan, csapzottan) a Kotyogós Kávéteraszra, a Belsőtó mellett, szemben a néhai Gejzír borozóval. Nem penderítettek ki, sőt megmentettek a szomjan halástól a házigazda tündérek. Ez lett tehát a második !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! szerzemény. A Gejzír ugyan két hónapra feléledt „Ürge csárda” formájában, de hiú reménynek bizonyult, hogy megmenekül a „felszámolástól”. A harmadik dolog a Kogart galéria felfedezése volt. Talán a szezon legértékesebb és nívósabb kiállításához volt itt szerencsénk. És, egész télen nyitva tartanak. Igen örülök neki. Követendő a példájuk.

Ezeket a célpontokat jártam be idén, a keleti medencében. Fájó lyukak vannak benne. Nem jutottam el Balatonfűzfőre, valamint a Balatonfői Yacht Club kedves kikötőjébe. Nem keresek mentséget, kizárólag az én saram. Végtelenül sajnálom. Jövőre szeretnék első utamon arra menni.

Lépjünk egy lépést hátrébb, vajon mit mutat az „éves nagy totál”. A Füredi öbölben mindig is sokan rongyoltak. Edzések, gyakorlások, versenyek állandóan folytak. Mostanság viszont egyre több helyen, gyakorlatilag majd minden kikötő környékén, folyamatosan történik valami. Egymást érik az ilyen meg olyan versenyek. Az olimpikonoktól kezdve, gyerekekkel folytatva, a kis és nagyhajókon át, egészen a „vegyes felvágottig”, fiatalja-öregje méretteti meg magát a legkülönbözőbb pálya vagy hosszabb távú szakaszokon.

Vagy éppen indul a starthoz, esetleg hazatér a futamokat követően. Itt most nem emelném ki a nagy szervezettségű, több száz úszó egységből összeverődött, mindenféle „szalag” meg „regatta” csődületeket. Érzésem szerint, úgy összességében lett jóval több a versenyző vitorlás. És ezt nagyon-nagyon örvendetesnek és jónak tartom. Volt, hogy (igaz, egy szombat délelőtt, ideális időben, a szezon közepe felé) a medence közepén hajózva, körbetekintve – távcsővel –, írd és mondd, tizennégy csoportosulást volt szerencsém megszámolni. Boldog melegség öntötte el szívemet. Ezek ugyanis mind valódi vízi emberek. És valamilyen szinten sportosabbak is nálam – aki néhány órácskát vitorlázgat a szomszédos kikötőig, majd a kocsmákat vizslatja –. Na, mindegy, száz szónak is egy a vége, látványra nőtt a versenyek, és az azon résztvevők száma. „S mondá az Úr: jól van ez így!”

Másik történet, miszerint „megy a bolt”. Azaz rengeteg a félnapra, egy napra vendégeket szállító charter hajó. Szerintem többen lettek (illetve növekedett a foglaltság és az utasok száma). Ráadásul nem csupán a vízen tekeregnek, hanem rövidebb kirándulásokat is tesznek. Nagyon örülök ennek a jelenségnek, hovatovább több okból is jónak, más szóval előrelépésnek tartom. A kiruccanások jellemzően ebben a medencében, a Balatonfüred – Tihany – Balatonfüred, illetve a Siófok – Tihany – Siófok útvonalak bejárásában realizálódnak. És a résztvevők nem feneklenek meg az első kocsmában, hanem hosszabb-rövidebb sétákat is tesznek a félszigeten. Összefutottam velük a Barátlakásoknál, a Gejzírkúpoknál, sőt az Apátságnál és a Kogart galériában is. Remek!

A forgalom megnövekedése az idáig is zsúfolt kikötőben neuralgikus állapotot idéz, elsősorban a hétvégi napokon. Fürtökben lógnak a teknők. De felfigyeltem egy rendkívül pozitív jelenségre. Méghozzá arra, hogy egyre inkább ismét segíteni kezdtük egymást. Mint annak idején. Helytakarékosan állunk meg, és hagyjuk, mi több, különböző módokon jelezzük, hogy kössenek az oldalunkra. Függetlenül attól, hogy saját, vagy „vendégeket fuvarozó” vitorlás keres (nem létező szabad) helyet. Elvétve látok bunkó, izomagyú tahót, aki nem törődik más nyomorával. Meg kell jegyezzem, hogy a fenti sorokban a vitorlás hajósokról beszéltem, és nem másokról. Aztán, amennyiben a belső teknő indul előbb, szépen, alkalmi segítő kezekkel, káresemény-puffanás mentesen helyet cserélnek. Ahogyan azt kell. Öröm nézni! És amikor elböffentek egy dicsérő mondatot (hogy milyen ügyesen mellékötött vagy kibujt valaki) jön a válasz, miszerint a „gyakorló túrákon” eleget csinálták – itt kimondják a nevet, amit nem írok le, mert még megrónak az ingyen reklámért –. Szóval szép a világ! Legalábbis egyre szebb!

Legyen ez a végszó, keleti medence ügyben.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!