Csattog a fülemüle, énekelnek a barátkák, flótázik a sárgarigó, alkonyatkor pedig a csalogány strófáiban gyönyörködhetünk. Mi pedig – botor módon – belehasítunk eme idilli képbe visító csiszológépeinkkel, sistergő homokfúvó kompresszorunkkal, csikorgó vágó szerszámunkkal. Normál esetben az elsők között szoktunk vízre szállni, idén viszont teljes felújítás vált esedékessé. Mit is fed ez pontosan? Sorolom: A hajófenék gélig csiszolása, tőkesúly fém tisztára fúvatása, négy réteg alapozó felkenése (az első és második után „telibe gittelés”), két máz algagátló hengerlése. A fentiekből következik a vízvonal feletti oldalcsík új helyre pozícionálása, kijelölése és festése. Ne hagyjuk ki a hajóoldal polírozását sem. A száradási idők kivárása teremtett alkalmat a tárolókocsi átalakításra (állítható oldaltartó tappancsok kialakítása). S miután a jobboldali árbocmerevítők csatlakozási pontját cserélni és újra laminálni kellett, a belső berendezést (polcokat, szekrényeket) is vissza kell építeni. És jön a „ha már úgyis” szindróma: a saroglya talpdeszkája cefet állapotba korhadt, így azt is cseréljük. Akkor már az orr belépő lap se maradjon ki. Ez még gombócból is sok! Öt (meghosszabbított) hétvégénk ment rá, mire végre be tudtunk daruzni. De a hajózható állapot még nem állt elő, ugyanis a famunkák húzódnak. Meg a vadonatúj génuát is be kell még lőni.

Vonjunk egy durva mérleget a költségekről. Festékszerű alapanyagok kettőszázötvenezer, csiszolók, homok, kellékek, fa és fém alkatrészek százötvenezer, poliészterezés hatvanezer. Ez eddig négyszázhatvanat taksál. Számoljuk hozzá még az öt alkalommal történt le – felautózást Budapestről (két vagy három kocsival), valamint az étel – italfogyasztást. Szűken számolva is az ötszázötvenezret döngetjük. Még akkor is, ha nem foglalkozunk a négy – öt hajósember, úgy húsz nap körüli robotolásával. Csak kíváncsiságból érdeklődtem pár efféle tevékenységekkel foglakozó személynél. Félmillióért mindezt, legfeljebb két hét alatt megcsinálták volna tokkal – vonóval úgy, hogy tán még rózsaszirmot is szórnak lábaink elé a stégre. Nem szeretnék ebből semmiféle tanulságot levonni, meg magaménak is érzem a mondást, miszerint „a valódi vitorlázó saját kezűleg tartja karban hajóját… stb.”  De mielőtt kedves olvasóim közül bárki is valami hasonlóra vetemedne, a nagyságrendeket tekintve kiindulhat a mi esetünkből. Ezzel fejezzük is be eme témát.

Szóval, vízre még nem tudunk szállni, viszont a parton azért körülnézhetünk. A szokottnál korábban ugyan ránk törtek a Fagyosszentek, Pongrác, Szervác, Bonifác még hóval is megszórta a Bakony völgyeit, de mindezek dacára, visszavonhatatlanul beköszöntött a tavasz. Innen – onnan hallik a kakukk, és holdfényes estéken ismét szól a fürjkakas kedves pitty - palatty szignálja. A mólók belső kövezése mentén, a csendes, átlátszó vízben gyönyörködhetünk a dévérkeszegek tömegének „dörzsölődésében”, a sűrű hínárosokban pedig a pontyok ívási rituáléjában. Az egyenként lerakott, körülbelül százötvenezer ikra a növényekre tapad, belőlük az ivadék három-négy nap alatt úszik el. A kertekben, üde pompában díszelegnek a gyümölcsfák, körülöttük rovarok döngicsélnek. Virágok nyílnak az ágyásokban (hála a kikötők munkatársainak), köztük a kacsafarkú szender, aki nem száll le, hanem egyhelyben, helikopterhez hasonlatosan lebeg, és úgy dugja a kelyhekbe hosszú pödörnyelvét, édes nektárt szívogatni. Már szemmel láthatóra szökött az új nád, de a nádirigó a többi közül kinyúló tavalyi szálon karicsol. Párja közben a fészket építi, szorgalmasan hordja az anyagot, és nem is sejti, hogy a közeli fűzfáról kakukktojó figyeli minden mozdulatát. Az elkészülő hajlékban valószínűleg egy örökké éhes, piros torkát szélesre táró idegen fióka nevelődik majd. Ilyen az élet.  A víz fölé hajló fűzfaágakra, függőcinege aggatja művészi palotáját. Ő a saját csemetéit fogja etetni.

A nagy kócsag (magyar természetvédelem címermadara), napjainkban gyakorinak számít. Ez viszont nem mindig volt így. A múlt század negyvenes éveiben mindössze két kis telepéről tudtak. Az egyiket a Kis-Balaton, a másikat a Velencei tó rejtett nádasaiban tartották nyilván. Gyermekkoromban, a hetvenes évektől kezdett erősödni az állomány. Jelenleg a Dunántúlon és az Alföldön több ezer pár fészkel. A tavaszi nászidőszakban a hófehér madár válltollai akár ötven – hatvan centiméter hosszúak is lehetnek. E gyönyörű ékességéért rengeteg madárnak kellett elpusztulnia a puskák tüzében. A golyó általi haláltól a védettség megóvja, viszont új vész fenyegeti. A párok ugyanis hamarosan fészekrakáshoz látnak. Gyakran, a szürke és vörösgémmel közös helyen. Méghozzá az öreg, avas nádasok partközeli, szél és hullámvédett szélein. A nádszálakat úgy méteres magasságban eltördelik, és az így képződött alapra építik tanyájukat. Tükörsima víz van alattuk, mely otthont ad számos más élőlénynek is, úgymint kígyók, békák, vízibogarak, teknősök, piócák… stb. tömegének. Na, pont ezt az élőhelyet pusztítjuk el parttöltésekkel, „a Balaton koszfészkeinek” rendbetételével, egyre gyorsuló ütemben. Hiába született meg a jogszabály arról, hogy a természetvédelmi szempont a legerősebb bármiféle beruházásnál (fejlesztésnél), nagy ívben tojnak rá. Csak idén, már két helyen pusztítottak el jelentős hosszúságban ilyen nádszakaszt, továbbá irtottak ki Natura 2000-es védettségű erdőt. Amennyiben kiüt a botrány, röhögve kipengetik azt a pár milliós bírságot (valószínűleg előre belekalkulálták a költségvetésbe). A „nem tudtunk róla” nevetséges védekezés is meglehetősen hatásos. Lényegében sem felelősségre vonás, sem kártérítés, sem az „eredeti helyzet visszaállításának kötelezettsége” nem létezik. Tehát gyakorlatilag minden folytatódhat tovább. (Az itt leírtak a magán, személyes véleményemet tartalmazzák, ami nem biztos, hogy fedi az újság hivatalos álláspontját). Száz szónak is egy a vége, most három csatát elvesztettünk, de ez nem jelentheti azt, hogy az egész háború kudarcba fulladt!

Más témák is gerjesztik vegyes érzelmeimet az elkövetkező szezon kapcsán. Nagy hévvel hangoztatjuk, hogy segítsük, népszerűsítsük a hazai hajós túrázást. Égetően szükség van tehát sürgős (mielőbbi) fejlesztésekre, bővítésekre. Pláne ott, ahol gyakorlatilag nincs éjszakázó hely. Példának okáért, mondjuk Révfülöpön. Nagy örömmel értesültünk arról, hogy végre mozdulni látszik a https://index.hu/gazdasag/2019/01/16/milliardos_beruhazas_133_ferohelyes_kikotot_terveznek_revfulopon/ már húsz éve tervbe vett építkezés. Erre mi történik. Mindenféle önös „célok” (és nem érdekek) által vezérelve, hangulatkeltő, befolyásoló, valótlan képeket vizionáló kérdést tartalmazó népszavazással igyekeznek keresztbe tenni egy olyan dolognak, ami gyakorlatilag mindenkinek csak hasznára van https://24.hu/belfold/2019/04/17/revfulop-kikoto-nepszavazas/ . (Bezzeg, a nádirtással, meg az erdőpusztítással járó apartman házak építésével semmi bajuk.)

Igen örülnék tehát annak, ha a köztudatba, a temérdek valótlanság és hazugság helyett az kerülne be, hogy egy kikötő igenis természetbarát, hiszen a nád, az állatok és madarak meg a hajósok, különösen a vitorlázók és a túrázók igen jó cimborák, békességben – szeretetben, egymás tiszteletében megvannak egymással. Melyikünknek is jutna eszébe agyoncsapni a vadkacsát, azért mert lesz@rja a fedélzetet. Megfelelő körültekintéssel tehát igenis szabad, lehet, és kell is kikötőket létesíteni, bővíteni, fejleszteni! Uff, én beszéltem.

De ne ilyen negatív gondolatokkal zárjam ezt az írást! Hiszen a sok porhintés mellet vannak olyanok is, akik nem csak komolyan veszik, hanem tesznek is azért, hogy minél több érdeklődő számára valóban elérhetővé legyenek azok a csodák, melyeket imádott tavunk és környéke kínál.

Pomucz Tamás barátom szervezett túrái mellett, most hadd ragadjak ki két merőben különböző dolgot. Az egyik egy kutya közönséges, szerény kínálatú kocsma, Zamárdiban a part mellett.

Hogy miért is írok róla? Mert kora tavasztól késő őszig nyitva tart. Lehet inni, és még valamit enni is. Ő az egyetlen ezen a szerencsétlen négy kilométeres partszakaszon. A többiek hónapokkal később kezdenek, és augusztus végén le is húzzák a redőnyt. Szóval köszönjük szépen a kedves tulajdonos fáradozását, és áldozatát, hogy jóformán minden „haszon” nélkül magáénak érzi, és tesz azért, hogy a Balaton ne csak a csúcsszezonban legyen vonzó és látogatható.

A másik, hogy több, balatoni értékeket ápoló és védő társam közül, mintegy véletlenül kiemelve megemlítsem Pető Piroska http://www.missmoon.eoldal.hu/ nevét. Nem csupán azért, mert Ő a nemrég bemutatott Örvényesi Kincsestár című kiadvány http://orvenyes.hu/wp-content/uploads/2019/03/Scan0638.jpg szerzője. Inkább annak okából, hogy munkásságával, imádott hazánk egyik legszebb és legértékesebb tájegységét mutatja be, nagy szaktudással, hozzáértéssel, kifinomult ízléssel és sok – sok szeretettel.  Állítom, többet tesz az itt fellelhető csodák felfedésével a turizmus fejlesztéséért, mint az összes nagy pénzen létrehozott csili - vili, felületes és többnyire hazug, haszonorientált reklámpropaganda. Hadd tolmácsoljam neki is a túravitorlázók köszönetét!

Sebaj, ha tornyosulnak felettünk a viharfellegek! Induljunk neki a szezonnak, lássuk, mit tartogat!

2019. május 8.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!