Kellemes, enyhe szél lengedez, röpke háromnegyed óra alatt átcsúszunk Balatonfüredre. Telefonos egyeztetés alapján, sikerül magunkat betájolni a móló nyugati oldalára, ugyanis északkeleti – keleti szél élénkülés várható éjszakára, így a másik oldalon a vendéghelyek gyakorlatilag használhatatlanok lesznek, hiszen veszett hullámzás képződik. De igen elkelne már végre egy védett túrakikötő e nemes városban! Nem győzöm eleget hangsúlyozni.

Még el sem rendeztük a hajónkat, amikor egy népes bütykös hattyú család tisztel meg látogatásával, határozottan követelve vélt vagy valós jussát. Ha már így szóba kerültek, talán érdemes megemlíteni, hogy e jeles madárfaj a tizenkilencedik század vége felé, szinte teljesen kipusztult természetes vizeinkből. Az 1970–es évektől kezdve, az aktív visszatelepítésnek köszönhetően jelent meg ismét országunkban, így a Balatonban is. Állományuk egyre gyarapodott, majd szinte robbanásszerű túlnépesedés vette kezdetét. Vissza kellett fogni (például a tojások zsírral való bekenésével, vagy vadászattal). Miért is következett ez be? Mert szép hazánkban elsősorban az énekes hattyú volt őshonos, ami ugye vándormadár. A többi libafélével együtt Lappföldre repül költeni, ide csak látogatóba jár. A bütykös viszont nálunk szaporodik, ami nem feltétlenül kívánatos, ugyanis a réceféléknek táplálék és élettér konkurenciát jelent, s mivel jóval erősebb testalkatú – akár a tizenöt-húsz kilogramm súlyt is elérheti – így a nála gyengébb madaraink egyedszámának drasztikus csökkenését okozza. Szép, elegáns, látványos, de csak módjával. És akármilyen szép madár is a hattyú, azért mégiscsak liba! Maradjunk ennyiben.

Sétálunk kifelé. A móló tövében pompázó csodálatos rózsakert most erősen megfakult képét mutatja. A virágok hervadoznak, szirmaikat hullatják. Nem volna baj némi gyomlálás, kertgondozás, esetleg intenzívebb „szövőlepke elhárító” védelem. Tovább lépkedve sajnálattal konstatáljuk, hogy a Kisfaludy Galéria https://www.programturizmus.hu/ajanlat-kisfaludy-galeria.html ajtaja zárva. Pedig milyen szép kiállításokat vagy műsorokat szoktunk itt látni. A Jókai villa azonban várja vendégeit. Gyomrunk viszont a Hatlépcsősbe kényszerít. Hétköznap lévén nincs az utcán sorállás, ugyanis pár szabad asztal azért akad. Az étlap kicsit kurtább lett. Imre barátom (a tulajdonos) megindokolja, miszerint a pici konyhában egyszerűen nem képesek nagyobb választékot előállítani ekkora forgalom mellett. Szeptember közepétől viszont visszaállnak az eredeti kínálatra. Légyen így. A különféle pirítósok változatlanul gigantikusak, és rendkívül ízletesek. A húslevesért pedig majd ősszel eljövünk. Átlépünk Bagaméri fagylaltozójához, megkóstolni az idei Balaton fagyiját. Szőlő ízű és egészen ehető, még számomra is.

A Tagore sétányt szépen rendbe hozták. Új térkövezést kapott, és külön kerékpárutat. Ügyes. A nagy, régi szállodák is üzemelnek (nem úgy, mint máshol, de ne szaladjunk előre). Megakad a szemünk a strand bejárata melletti Borcsa éttermen http://www.borcsaetterem.hu/. Nagyon korrektnek tűnik, bár vannak árai szépen. És még télen is nyitva tart. Legközelebb ki kell próbálnunk.

Reggel gyermekzsivajra ébredünk. Imádom, amikor a csemetéket ilyen szervezetten és profi módon oktatják. Mi sem tétovázunk soká. Erősek az északi löketek, tehát reffelünk, és megkezdjük krajcolásunkat. Irány Alsóörs. Másfél óra elteltével célba érünk.

A kikötő megtelt bérlőkkel, de a túrahelyeket meghagyták szabadon. És a mólók is szép tiszták, nyoma sincs kacsasz@rnak. Ez eddig rendben van. Menjünk ebédelni. A Bakter resti elég lepusztult képet mutat. Mintha idén még ki sem nyitott volna. A helyiek szerint viszont csak hétfőn és kedden van zárva (ma pedig éppen kedd van). Megyünk a János Pince éttermébe. Elég szerény a látogatottság. Szokásunkhoz híven leülünk, majd kis idő elteltével megkísérlek „bevadászni” valakit, aki esetleg takarmányhoz juttat minket. A pultnál Andreába botlom, aki készséggel fel is veszi a rendelést, majd a kezembe nyom egy csipogót, ami jelzi, ha elkészült. – Nyoma sincs a hajdani kényelemnek, pincéreknek, eleganciának. Lecsúszott strand színvonalra? – Azt azért mégsem, ugyanis a koszt kitűnő, bár a választék nem valami bőséges. Tulajdonos „barátosném” a munkaerő hiányára panaszkodik. Jóformán Jánossal kettesben viszik az egész kócerájt, alig van segítségük. Ezért a „csökkentés”. Végtelenül sajnálom.

Dugig esszük magunkat. Nagyon ízlik minden. És ez a lényeg, végül is ez tulajdonképpen egy „borozó”.

Felsétálunk a Törökházhoz. A főutcán persze virítanak és illatoznak a rózsaágyások. Bizony, ez a kedves kiállítóhely is zárva van hétfőn és kedden. Ellenben más napokon délutánonként 19 óráig látogatható. Hurrá! A templomhoz azért felmászunk, megcsodálni a kilátást, valamint a külső falán látható freskót, amely a napot és a dudás motívumát ábrázolja (ahogyan az a bizánci stílus szerint illő). Országunkban szinte egyedülálló, hogy kültéren láthatunk freskót. Igazán különleges csemege, ne hagyjátok ki.

Kedvenc „oskola” néven nevezett kocsmánkat persze meglátogatjuk pár korty bor erejéig, majd elindulunk visszafelé. Lefelé menet útba esik jól ismert és szeretett cukrászdánk. Meglepődve konstatáljuk, hogy új tulajdonosé (üzemeltetőé) lett, nem éppen hasznára. Ugyanis elég „rendetlenség” marad a vendégek után az asztalokon, továbbá eltűntek a cukormentes termékek. Volt, nincs, nagyon sajnáljuk. Tovább is állunk.

Elgyönyörködünk ennek a csodálatos településnek jellegzetes, kőfalas hangulatában. Valahogy mindig olyan érzésem támad, mintha valahol Dalmácia déli vidékén kóborolnék. Ez egy dolog, viszont az tény, hogy még egy ilyen jellegzetesen egyedi hely talán nincs is szeretett tavunk környékén. Végül csak leérünk a parthoz. A strand főbejárata mellett egy innen is–onnan is látogatható büfére figyelünk fel, szinte pont szemben a János pincével. Hatalmas, majd száz ételből álló választék szerepel a kiírásukon. Se vége, se hossza. Minden előfordul itt, ami szem-szájnak ingere. És középen, egy tágas fedett részen, étteremszerű kialakítás is van, kényelmes asztalokkal, étlappal, pincérekkel. Itt a helyünk, próbáljuk ki. Annál is inkább, mert az árai igen kedvezőek. Feleségem rántott pontyot rendel, én pedig egy balatoni harcsahalászlét belsőséggel. A frissen sütött hal minden igényt kielégítő. Illatos, jóízű, kellemesen fűszeres. Közelíti a tökéletest. A vörösbor is iható. Viszont a halászlé valahogy nem esik jól, nem ízlik. Mintha pangasius ízt éreznék benne http://valasz.hu/gasztronomia/a-pangasius-atveres-45540. A kockára vágott hús is erre utal. Éhes vagyok, tehát legyűröm. Bár ne tettem volna. Alig sikerült elérjem az illemhelyet. Az eredmény, mint a vízfolyás. Még szerencse, hogy reggelre túlestem rajta. Ennyit a strand vendéglátásáról.

Szóval Alsóörs káprázatos. Viszont bátorkodom kijelenteni, hogy hétfőn és kedden bizony zárva tart, tehát csak más napokon érdemes idelátogatni. Akkor viszont nagyon is!

És itt véget is ér számunkra a „mesés kelet” bejárása. Ugyanis Balatonalmádi (augusztus huszadikáig egy, szerintem a túrázók számára meglehetősen szerencsétlen megállapodás következtében), Balatonfűzfő és a Kenesei Partfő pedig (egyelőre tartósan) a Porthole kártya megszűnésével fizetőssé vált. Igen nagy kár. Meg időnk is fogytán, telnek–múlnak a napok. És még a délnyugati sarok igen csak vonz. Siófok most kimarad tehát, és a viharos közeli északnyugatival Balatonföldvár felé vitetjük magunkat.

Imádok ide megérkezni, pláne így, hogy másnap reményünk van továbbindulni. És még miért is? Valahogy olyan, mintha hazaérnék. Két konkrétumot azért megemlítenék. Az egyik, hogy Zoli barátom vezette Csigaház, a tavalyi, kiszolgálás tekintetében bekövetkezett mélypont után, majdhogynem visszaemelkedett a fénykora (Heni) szerinti szintre. Sikerült tehát úrrá lenni a munkaerőhiány-krízisen.

A másik, hogy kikötőmester Barátaim tevékenysége mindig elkápráztat. A mostani eset kapcsán is. Szerencsétlen hajóstársunk „felcsavarta” saját kötelét, melynek következtében a nagy erejű rántástól átszakadt a test laminálása. Ömlött befelé a víz. Az elsüllyedéstől pedig, mély szakértelemről, hozzáértésről és találékonyságról tanúbizonyságot téve, azonnal megmentették úgy, hogy a daruval vízszint fölé emelték. Mindaddig ott tartva, amíg a trélerét a helyszínre tudták szállíttatni. Semmi bizonytalanság, tökölődés. Élből tudták, hogy mit és hogyan kell tenni. Mintaszerű kárelhárítás, tanítani lehet.

Gratulálok drága Barátaim, brávó Bahart!

Legyen ez a végszó.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!