Bő négy órás motorozás után érkeztem be a BLYC-ba ahol a kikötőmestereken kívül a rendőrök vártak. Mint kiderült már Fonyódon észlelték, hogy motorral haladok, ezért követni kezdtek. Minden útjukba kerülő kikötőbe bementek, hogy fülön tudjanak csípni, de ez csak a BL-ben sikerült ahol azonnal eljárás alá is vontak.

Megmondom őszintén nem is értettem, mi az ami miatt költséget fáradságot nem kímélve a vízi rendészet parti szolgálatának ennyire fontos a rám kiróható büntetés beszedése. Az autójuk üzemagyag és amortizációs költsége, a saját bérük, a szolgálati helyük fenntartása, nem lehet arányban a rám kirótt 10000 ft-os bevétellel, ami tudomásom szerint nem is őket gazdagítja.

Nyilván példát akartak statuálni azzal, hogy éberségüket fitogtatták, de had kérdezzem meg: ha bajba kerültem volna éber szemeik előtt, akkor – hajó nélkül - mit tudtak volna tenni a védelmemben?

Az intézkedéssel egyidőben a rendőrök szeme előtt motorozott ki a kikötőből egy olyan hajó, amin nem is volt vitorlázat. Utam során is találkoztam olyan motorozó hajóval, amelyiken bum sem volt.

 

Tény, hogy motort használtam, mert nem volt szél és a szélcsendben haza akartam jutni. Próbáltam ezt az érvet felsorakoztatni, de a hatósági álláspont kérlelhetetlen volt.

Megpróbálom összefoglalni az érveiket:

1. Szélcsendben motorral csak a legközelebbi kikötőt közelíthetem meg, ezért vissza kellett volna fordulnom Fenyvesre és ott hagyni a hajót. Elmondtam, hogy három hétre külföldre utazom és a tetemes napi bérleti díj, valamint a Lellén álló kocsim elérésének logisztikai nehézségei aránytalan terhet jelentettek volna.
2. Be kellett volna állnom a Fonyódi kikötőbe és ott kivárni a szelet. Ez az ajánlott megoldás azért is furcsa, mert ha ott van a vízirendőrség szolgálati helye, akkor tudhatták volna, hogy ez a kikötő zárva van.
3. A bírságot érdemes kifizetnem mert az lényegesen kevesebb mint az idegen kikötőben kifizetendő kikötőhasználati díj. Ebben a kérdésben egyet is értettünk.

 

Végül is átvettem a csekket és egy teljességgel olvashatatlan határozatot. Tettem ezt azért is mert nem akartam, hogy egy elhúzódó rendőri intézkedés kellemetlen helyzetbe hozza a kikötőt, az én megítélésemről nem is beszélve.

Most viszont határozatlan vagyok, mert ha befizetem a csekket lemondok a jogérvényesítés lehetőségéről. Meggyőződésem, hogy még akkor is , ha az igencsak vitatható jogszabályok lehetővé is teszik az ilyen jellegű intézkedéseket, az nem tesz jót sem a rendőrség megítélésének sem a közhangulatnak. Ha a hajósokban a rendőr csak bírságolható ellenfelet lát, akkor a szolgálunk és védünk szlogen kiüresedik. A szolgálat csupán a jogszabályok szolgálata, a védelem a mundér becsületének védelme, mert télen hajó nélkül a vízirendőr úgy látszik csak ennyit tehet. 

Ha hozzájárulhatok ahhoz, hogy a vitorlázókat sújtó elavult jogszabályok megváltozzanak, akkor a velem történtek talán tanulságul is szolgálhatnak. 




Képek: szerző sajátja, siofok.hu