Különböző pályákon és különböző hajóosztályokban mérhették össze tudásukat a szombati BYC Virtual széria keretében rendezett Virtual Regatta versenyzői. A tizenhárom nevezett versenyző összesen hét futamban állhatott rajthoz. Elsőként a J70-es hajóosztályban versenyeztek, majd a 49 ER következett szintúgy két futam erejéig. Az utolsó két futamon Laser hajóosztályban versenyeztek, végül a Medal Race-ben American CUP F50-es katamarán virtuális fedélzetén mérték össze tudásukat. Ez utóbbi egy nagyon gyors, látványos, eseménydús futam volt.

A versenyzők a nap folyamán kipróbálhatták – virtuálisan – tudásukat egyebek mellett Aarusban, Dubai-ban, Palma de Mallorca-án, vagy éppen Koppenhágában, a Medal Race-ben pedig Kielben.  

A BYC Virtual Széria szombati sorozatát Beliczay Márton (Bőrtok) nyerte, aki a két futamban is rajt-cél győzelmet tudhatott magáénak.  A dobogó második fokára Lackó Dávid léphetett, míg a bronzérmes Dr Ferenczy Kristóf lett.

A versenysorozat december 13-án folytatódik a virtuális térben, a szombati verseny közvetítését pedig az alábbi linken lehet megtekinteni: