A hajók döntő többsége szárazra került. Lezajlott a daruzás. Persze akadnak, akik a tavon teleltetnek, hiszen egyes kikötők már alkalmasak erre. Működnek a víz keringető berendezések. Nem kell tehát a kemény jegesedéstől tartani. Nagy kérdés, hogy melyik módszer a jobb: kint, vagy bent? Ami kétségtelen, hogy a megfelelő algagátlás érdekében valamikor úgyis trélerre kell tenni a vitorlást, tehát a kiemelés teljesen nem megúszható. Legfeljebb rövidebb időre, esetleg ritkábban kell elvégezni.

                Folytatom egy számomra jó hírrel: Nemrég megérkezett a BHZRT hivatalos levele a kikötők jövő évi üzemeltetéséről. Idézem a lényeget: „Ezúton értesítjük Önt, hogy a bérbeadásra irányuló pályázat eredménytelenül zárult. Fentiek alapján Társaságunk felkészül a vitorláskikötők további saját üzemeltetésére.” Tehát egy év haladékot mindenféleképpen kaptunk. Megmarad a kikötőhelyünk, vízre tudjuk tenni a teknőt, – még ha bizonyos korlátozásokkal nehezítve –túrázhatunk is. Meglátogathatjuk kedves célpontjainkat. Máskülönben, egy esztendő az nagy idő, sok minden történhet „qui habte tempus, habet vitam”. Maradjunk ennyiben. Más is volt eme jeles körlevélben: „A vitorlásbérlői elégedettség felmérés alapján a „Legfigyelmesebb” kikötő díjat az idei évben a balatonboglári Kaáli Nagy Dezső Vitorláskikötő kapta. II. hely: Balatonföldvár Vitorláskikötő, III. hely: Balatonszemes Vitorláskikötő”. Sok szeretettel gratulálok a szép eredményeket elérő barátainknak! És azoknak is, akik idén nem részesültek ebben az elismerésben.

                Forrnak viszont az indulatok a Balatonszemesi Hajós Pláza megszüntetésének ügyében. Nem kívánok állást foglalni a kérdésben, sem véleményt nyilvánítani. Hável Gábor kommentjét, jelen formájában beidézni nem tudom, nem is akarom. Akit viszont érdekel, az alábbi linken elolvashatja.

https://www.facebook.com/groups/723029094560477/permalink/1457514674445245/. Szóval, no comment, viszont igen-igen sajnálatos eseménynek tartom ezt az egész történetet.

                Teknőnk tehát álomba merült, vízre szállni nem tudunk. Sétálni viszont igen. Pláne akkor, amikor végre ránk mosolyog a napocska.

A települések igen néptelenek. Sehol egy teremtett lélek. Avar viszont rengeteg hever a talajon. Pedig a fákon is van bőven, tehát később is ráérünk összeszedni.

                A vigasztalan szürkeség egy napra odébb állt. De jól tette! Ritka szép tud lenni – ha akar –november utolsó napja. A reggel ugyan még hűvös és ködös képet mutatott, de a bágyadt ragyogás hamar elemészti a borút. Először a vízparton nézünk körül. Az északról idesereglett tollas népség már javában megérkezett, az itteniek pedig egyre sürgősebben távoznak a kontinens délebbi részeire.

A tőkés récék és a bütykös hattyúk még szép számmal úszkálnak. Amennyiben nem ront ránk kemény mínusz, maradnak is itt, a bukó récékkel, valamint a kis és nagy bukókkal egyetemben. A nádas viszont hallgat. Elvétve visít néha a guvat, vagy prüttyen néhányat a vízityúk (szárcsaféle). A fülemülesitke pár hete elhallgatott. Október végén hallhattuk még „hü-hü-hü” énekét, amely megtévesztésig hasonló – így ősz végén – a fülemüle dalához. Innen kapta a nevét. A rovarvilág már nem képviselteti magát. A hónap elején láthattunk még laposhasú acsát (ahogyan arról előző esszémben megemlékeztem), mostanra viszont a sebes karcsúacsa is eltűnt, úgy, mint a kései karcsúacsa – ő az utolsó mohikán, még november végén is repül, ha melegebb van –.

Egyébként szép nagyok és megtévesztésig hasonlatosak egymáshoz. A kései talán kékesebb benyomást kelt.

                Hátat fordítunk a tónak. A település határában egy mezőt keresztezve tartunk a dombok felé. Az ősz végi határ kicsit lepusztult, egyhangú képet mutat. Viszont, amennyiben egy magaslatról figyelmesen körbe távcsövezünk, mindig akadhat látnivaló. Ha más nem is, de pár mezei pocok megmutatja magát (a mozgásukra tudunk felfigyelni az egyhangú barnaságban). Eme jószágok állománya általában négyévente túlszaporodik (gradál). Ilyenkor a learatott lucernatarlók és legelők szinte mozogni tűnnek a nappal is szaladgáló rengeteg rágcsálótól. A bőséges lakoma persze csábítja a ragadozókat. Világosban ölyvek és vércsék, sötétben baglyok, rókák, borzok valamint görények élvezik a táplálék bőségét. Jelen esetben nem részesülünk e látványban. Egy – egy moccanást vélünk felfedezni a távolban. Két ürge viszont pótol, amint a közelben, hátsó lábaikra emelkedvén, szinte parolát nyújtanak számunkra. Csoda jó pofák, úgy tesznek, mint a mongúzok.

                Elérjük a dombokat, beváltunk a fák közé. Az őszi erdő szín kavalkádja fényképezőgép lencséjét ingerlő látványt nyújt. Most viszont erről szó sincs. Jórészt csupasz ágak böködik az eget. A levelek már lehullottak, viszont a tölgyesben még nagyokat koppannak a potyogó érett makkok. Hamar gazdára lelnek. A vaddisznóknak, őzeknek és szarvasoknak csak a lábnyomait látjuk az út agyagjában. Viszont futkározó erdei egérrel találkozunk, és temérdek szajkót figyelhetünk meg, amint szorgosan tüsténkednek. Szinte légihidat képezve hordják a „bogyókat” duzzadt torokzacskóikban (hat – nyolc termény is belefér), néha több kilométer távolságba. Ott azután, gondosan elraktározzák úgy, hogy még a hó alatt is fel tudják lelni. Amelyekről viszont megfeledkeznek, azokból tölgyfák sarjadnak. Így terjeszkedhet az erdő. Jól ki van ez találva. Figyelmesen kell tehát beavatkoznunk! Deszantos szárnyasaink mellett feltűnik pár süvöltő. Ők bizony valódi, északról érkező, téli vendégeink. Február végéig bérelnek itt szállást. Persze nem makkot esznek, hanem kisebb magvú fák termését, fagyal bogyóit, kőris, luc vagy erdeifenyő kipergett magvait fogyasztják.

                Kiérünk az erdő szélére. Sűrű szúrós bozótos sávon kínlódjuk át magunkat. A rét széli dűlőúton haladva azután ismét csodálatos látványban lesz részünk. Ködfoltok tespednek a völgyekben, a harmat vastagon ül a fűszálakon meg a cserjék ágain. Milliónyi ezüstös vízcsepp ékesíti a feszülő pókhálókat, és sziporkázó csillogással veri vissza a fátyolos nap sugarait. Mintha pazarul feldíszített karácsonyfák sorakoznának. Kínálják magukat a dér csípte kökény hamvas kék, fanyar ízű bogyói. Odébb a galagonya piros termése búvik meg a fonnyadó levek között. Persze a terített asztalról jó pár madár csemegézik. Számos fenyőrigó csipeget, és szinte zöldellő foltot alkotva szedik a pinty félék a földre hullott gyümölcsöt. Borítékolható, hogy ezek aztán sehova sem fognak elvándorolni, még akkor sem, ha zordabbra fordul a január meg a február. Vígan kitelelnek a bőséges lakomán. Persze, dézsmálják a készletet mások is, úgymint a fekete és léprigók (rigó fajtáink mibenlétéről a https://porthole.hu/cikk/12207-olelkezzunk-a-tavasszal cikkemben részletesen foglalkoztam), fácánok, szajkók… stb. Jut is, marad is. Jól van ez így. Nem kell mindenáron „tisztába tenni”az erdőszéleket, a természet tudja a dolgát! Na, jó, akkor hát ne nyúljunk semmihez, hagyjunk mindent úgy, ahogy van? Korántsem. Lássuk, hol tudunk segíteni!

                Mondjuk, helyezzünk ki madárodúkat. De hogyan és mit? Nehogy madáretető helyett macskaetetőt csináljunk. Lássuk először mi, mire való.

Annak alapján válasszunk odútípust, hogy mely madarak megtelepedése várható bennük. Vagyis kik azok, akik az adott területen amúgy is repkednek, illetve gyakran látjuk őket. Ez előre jelezheti a téli etetőn megjelelő fajok választéka, bár a "B" típusú odú ebből a szempontból Jolly Joker, ritkán marad üresen, ezért ennek mindenképpen biztosítsunk helyet. Ha az etetőn gyakorta láttunk kékcinkét, akkor helyezzünk ki egy "A" típusú odút is, ezeket a kis röpnyílásuk miatt a verebek nem tudják elfoglalni. Általában az alábbi fajok veszik használatba a különböző odúkat:

• "A" odú: kékcinege, barátcinege, fenyvescinege, ökörszem, kékcinege, őszapó… stb. és egyéb egészen apró énekesmadár.
• "B" odú: széncinege, mezei veréb, kerti rozsdafarkú, csúszka, fakúsz fajták, pintyek, csízek, kerti gezék, és még számos nagyobbacska jószág.
• "C" odú: házi rozsdafarkú, szürke légykapó, kerti veréb, vagy bárki más, aki a társas elhelyezést kedveli (öten-hatan is összebújnak egy ládikóban).
• "D" odú: seregély, rigófajok, kistestű baglyok és itt telelő harkályok (nagy fakopáncs félék).

Az Interneten, számos oldalon gyűjthetünk információkat, a magam részéről az alábbi linket https://sites.google.com/site/madarvedelem/adj-nekik-szallast tartom talán az egyik leghasználhatóbbnak.

Következő kérdés a „hova”? Saját udvar, vagy a nyaraló kertje adja magát. Aki ilyennel nem rendelkezik, egyeztethet a kikötőmesterekkel. Bizonyos helyeken egyértelmű támogatást kaptam, máshol „megkérdezem a főnökséget”, vagy valami hasonlót. Egyértelmű visszautasításban nem volt részem sehol. Arra viszont ügyeljünk, hogy megközelítőleg három méternél ne legyenek alacsonyabban, vagy bármiféle ragadozó négylábúak számára feljáratot biztosító lehetőség közelében.

Honnan szerezzünk madárszállásra alkalmas dobozt?  Ha értünk a barkácsoláshoz (és van megfelelő szerszámozottságunk) könnyedén elkészíthetjük őket. Amennyiben ezek nem állnak rendelkezésünkre, kertápolási illetve mezőgazdasági boltokban megvásárolhatjuk. Nem egy eget rengető összegért bő választék található sok helyen. Megjegyzem, tapasztalatom szerint busásan megéri egy ilyen, négy – öt odút felölelő project lefuttatása. Ugyanis az érintett szárnyasok a tél elmúltával a közvetlen közelben maradnak, így sokkal többük látványában és énekében gyönyörködhetünk a melegebb évszakok során. Amellett jó érzéssel tölt el, hogy kedves társainkon segítünk. És némiképp még az „önhittség és fennhéjázás” bűne is megfertőz, kinyilatkoztatván, hogy mennyivel különbek is vagyunk mi, természetvédő túrázók, mint azok a népek, akik lenyúlván a légió fejlesztésére való pénzeket, féktelenül pusztítják természeti értékeinket, helyet adva gusztustalan, tájidegen beton kolosszusok létrehozásának. Erről ennyit.

Ismét elérkezett az Ádvent. Gyertyák és koszorú. Hogy is van ez, miként állunk? A BÉKE gyertyája csak serceg. Folyamatosan harcolunk valamiért, egymással, egymás ellen. A HIT! Csak a pénz hatalmában bízunk. Az a fő, a leges legfontosabb. Azért mindent megkapsz. Ez a gyertya is csak füstöl. A SZERETET! Na, ez is hiánycikk. Ha valaki kicsit másképpen gondolja, azt már utálni kell. Mi tagadás, ez is sötét. A REMÉNY! Ennek viszont égnie kell! Gyújtsuk újra a három kialudtat ennek a lángjával!

                Higgyük, hogy szebb és jobb világ köszönt ránk!

2020. december 7.

                Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!