Egyenesen Alsóörsöt vesszük célba. Még a pandémiát követő hetekben jártunk itt utoljára. Nagy kihaltság – bezártság volt akkoriban. Vajon feléledt? Meglátjuk. Az alig észlelhető teljes hátszél szépen, lassan, de tol bennünket előre, minimális nyomdokvizet kavarva. Bőven van időnk megszemlélni, ahogyan a tó közepén a Vízügy munkahajói felújítják az adatgyűjtő állomást. Amint az építkezést elhagyjuk a légáramlás is a nullához tendál. Majd támad némi nyugati, amivel délidőre befutunk a kikötőbe, egyenesen a legbelső vendéghelyre simulva.

                Az ebéd lehetséges helyszínei közt válogathatunk, hiszen a hét utolsó napjaiban minden kocsma nyitva. Három !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! csehó is kínálkozik. Mi a Baktert választjuk. Jót ebédelünk, majd rövid ejtőzés után a strand elől induló elektromos kisbusszal felkocsizunk a kocsmáig. Így marad energiánk a Somlyóhegyi-kilátóhoz felmászni. A kilátás még mindig gyönyörű. Visszafelé jártunkban benézünk a Török-házba. Régi ismerős barátnőm Andrássy Mónika örömmel üdvözöl. Jó, hogy ismét látjuk egymást a vész után. Szokásához híven végigkalauzol az éppen aktuális kiállításon. Nagyon szép és nívós képeket láthatunk, melyek többsége viszonylag szerény áron meg is vásárolható – nem egy már elkelt –. Nagyon jól van ez így. Bár másutt is felélednének a kulturális látnivalók, ha máskor nem is, de hétvégi napokon.

                Fiatal az idő, elkanyarodok az Amfiteátrum irányába. Ez pár hete még javában zárva volt. Legnagyobb meglepetésemre viszont, ahogy közeledek felé az erdei úton halk, majd egyre hangosabb zenére leszek figyelmes. Méghozzá – még távolról is – igen-igen jó minőségben. És uram fia, tárva a nagykapu. Belépvén szemem-szám tátva marad a látványtól. A nézőtér úgy egyharmadát helyreállították rendes ülésekkel. A fogadóépület nyitva, oldalában bárpult, nem is akármilyen kínálattal. A hangosító berendezés is vér profi.

                Tündi (aki a bárpultban áll) már tölti is a vörös hosszúlépésemet. Kérdéseimre viszont nem igen tud választ adni. Érkezik viszont egy fiú – lány páros, vizsla kutyával. A pultos hölgy se szó, se beszéd, azonnal az eb elé penderít egy vízzel teli tálacskát, csak azután üdvözli a vendégeket és kínálja a portékát. Ez egy jó hely – konstatálom –. Tetszik. Közben előkerül Attila az ügyvezető, és megtisztel azzal, hogy elmondja a lényeget.

                A teátrumban létesült Varázserdő Varázserő központ jelenleg próbaüzemben, részlegesen működik. Így még ingyenesen látogatható tíz és tizenkilenc óra között. Hétvégenként zenés műsorok folynak a kis színpadon, a nagy még épül. A bárban nem csupán szeszek, hanem házi készítésű gyümölcsszörpök, italok is kaphatóak. Lesz még sok finomság a gyerekeknek. Elsősorban az ifjúságnak készült egy több, mint ezer méteres ösvény, wifi térerővel besugározva, a varázserdőben tekeregve. Kőfaragványok jelzik az állomásokat, ahol a kérdésekre tableten keresztül kell válaszolni. Helyes megoldás esetén nő a játékos varázsereje. Ennek az út végén elhelyezett trezor kinyitásánál van jelentősége, hiszen megfelelő pontszám esetén feltárul a „szezám”, és mindenféle édességek vagy egyéb kurrens cuccok közül lehet választani. Szupert ötletes!

                És mi az a fehér kupola? Egy planetárium. Méghozzá a második legnagyobb az országban. Világszínvonalú vetítőberendezés segítségével csillagászati előadásokat fognak benne tartani. Na, ettől padlót fogok. Sok mindent igen, de ezt nem hittem volna. Megkísérlek valami „csomót” találni.

                Teszem azt, hogy temérdek néző gyűlik valamelyik esti koncertre. Hogyan fognak ezek idekutyagolni az erdőn keresztül, illetve éjjel a koromsötétben vissza a településre? Sehogy! Elektromos buszokkal szándékozunk hozni és vinni őket. Sakk – matt. Két éve kishitű voltam a bontást látva. Nagyot tévedtem. Valódi varázserdő jön itt létre. Csak gratulálni tudok hozzá! Viszont nem volna baj, hogy egy valódi internetes oldaluk is elkészülne, ahol tájékozódhatnánk az aktuális eseményekről.

                Másnap verőfényes reggel köszönt reánk. El is indulunk hamar, kihasználva a nádasok előtt támadó vízi szellőt. Csopakig még megy a dolog, viszont ahogy elhagyjuk ennek a szerencsétlen településnek felprédált, lenyúlt, üresen – elhagyottan tátongó kikötőjét, tükörsima felszínt látunk magunk előtt. Leejtünk Tihany hajóállomásának irányába, elkerülvén a Füredi öbölben tátongó „lavort”. Jó ötletnek bizonyul, ugyanis kél némi északkeleti, ami levesnótára bevisz Tihanyba. Még néhány üres vendéghely is akad. Ritka szerencse így vasárnap délidőben. A Móló büfé, szokásos módon és színvonalon üzemel. Hosszú sor kígyózik a pultnál, majd minden árnyékos asztalnál ülnek. Megyünk a Sport terrace napernyői alá. Nagy változások történtek házuk táján. Valódi konyhát tudtak kialakítani, így választékuk szignifikánsan bővült, elsősorban sültekkel. Ezen felül, nyolcvan négyzetméteres fedett, fűthető vendégteret is létrehoztak, elsősorban csoportos rendezvények céljára. Persze led fal, valamint párakapu is lett.

                Forgalom itt is van, de zsúfoltság, tülekedés nélkül. Jönnek a vendégek gyalog, kerékpárral, motorcsónakkal, vitorlás hajóval. Vannak, akik megrendelik az étlap alapján, telefonon, majd megállnak a part előtt biztos távolságban. Elektromos csónakon viszik be nekik a takarmányt, és akár bankkártyával tudnak kifizetni (ott a hajón). És az árak? Azok bizony vannak. Viszont színvonal is! Divatos és kényelmes. Szóval fejlődtek. Nem kicsit, nagyot. De jó ezt látni. Kellett ide egy ilyesféle hely.

                Visszamegyünk a hajóhoz. Nehéz kérdést kell, hogy megvitassunk, sőt eldöntenünk. Menni, vagy nem menni? Holnap délre ronda kemény hidegfrontot prognosztizálnak. Végig kattintgatjuk az előrejelző szolgáltatókat, radarképeket Európáról… stb. Egyik előbbre jósolja, másik pár órával későbbre. Abban mind megegyeznek, hogy a betörés után legalább három napig még pokol lesz. Viszont délelőtt éppen még haza érhetnénk Földvárra. Jó lenne most még sétálni egyet a Belső-tóhoz, Arany-házhoz, Gejzír-kúpokhoz, meglátogatni a kotyogós lányokat, poharazni a Garázs borozóban… stb. De mi lesz, ha reggel szélcsend fogad? Végig motorozunk? Vagy ha előbb levág? Nem valószínű, de megeshet. Megszületik a döntés: most kellemes nyugati fújdogál, hát indulunk. Jövünk még errefelé máskor is.

                Alkonyatra szépen hazaérünk. Lekapjuk a vitorlákat és elcsomagoljuk, nehogy a jégeső szétszedje őket. Bölcs döntésnek bizonyult úgy a hazatérés, mint a leszerelés. Ugyanis reggel süvítő szél, majd heves jégeső ébreszt. Nesze neked délre érkezik! Az ismétlődő „parasztáztató” pedig felettünk tesped még három napig.

                Csak ezt követően tudunk továbbindulni. Merre is? Amerre nincs bedeszkázva a víz és fúj a szél!

                Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!