Miért kell ehhez bátorság? Mert hajózni a Balatonon elég kockázatos. Tételezzük fel, hogy a vitorlázás tudománya a kisujjunkban van, ismerjük a szabályokat, tudjuk milyen idő várható, akár indulhatunk is! De hová?

Merlin írásaiból megismerhetjük a túrázó társai (ismerősei, levelező partnerei) által legkedvesebbnek ítélt !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!  vendéglátóhelyeket, de figyeljük csak! Ő már kora tavasszal kihajózik és aktivitása csak a csúcsszezont követően kap megújuló lendületet. Ha követni akarjuk útmutatását, akkor könnyen azzal szembesülünk, hogy a kikötők nem tudnak fogadni, szabad vendéghelyet biztosítani. Ha sikerülne kikötni, akkor számítanunk kell arra, hogy a kikötői díjak csúnyán megdrágítják az éttermi árakat, ezért  jobban járunk, ha a saját szendvicseinket fogyasztjuk, ha nem akarunk éhen maradni.

Aztán vannak olyan területei a tónak melyek egyáltalán nem közelíthetőek meg a kikötők hiánya miatt. Tihanytól Badacsonyig ma már gyakorlatilag nincs normális, vendégeket is befogadó kikötőhely, pedig az északi part ezen része a balatoni gasztrokultúra kitüntetett helyszíne.

Ha a hegy nem ment Mohamedhez, akkor itt is megszületett a megoldás: ki kell szállítani a kaját a hajókra! Volt már ilyen próbálkozás, de ahhoz, hogy mindez sikeres legyen nem elég egy e-RIB, kell csomagolóanyag, tálalási eszközök, komoly logisztika, és ami a legfontosabb jó konyha, izgalmas választék.

 

Erdélyi Roland a fövenyesi strandon nyitotta meg La Plage nevű éttermét. Nem most kezdte, de a jó étlap, a szárazföldi sikerek arra ösztönözték, hogy ha már a vízparton van az étterme miért ne szolgálja ki az oda érkező hajósokat. Tavaly nyáron már kísérletképpen elindította a kiszállítást, és a tapasztaltakon okulva idén finomított. Javított a konyha kiszámíthatóságán, így könnyen lehet, hogy a hajóval érkező kevesebb várakozással jut ételhez mint az utcáról betérő vendég.

A rendelés menete rém egyszerű. Amint megközelítjük Fövenyes térségét bejelentkezünk az egyébként a FB –on is elérhető a La Plage telefonszámán. Ha Fövenyes megközelítése problémás az étlapon a koordináták is fent vannak. Az online étlapról megrendelt étel várható elkészültét a konyha visszaigazolja, így horgonyzás után akár egy rövid fürdés is beleférhet.

A kiszállítást is magába foglaló  árak még akkor sem elrugaszkodottak, ha a megspórólt kikötői díjat nem is vesszük figyelembe.

Mi hekk nuggetet és libamájas hamburgert választottunk. Hekk nugget? Vékony bundában a gyerekek által is fogyasztható filézett halkockák. A hűtve érkezett saját palackozású La Plage rozé, a fahéjas ízesítésű kürtőskalács és a saját készítésű fagylalt a legkényesebb ízlést is kielégíti.  Apropó fagyi: 400 ft-os gombócot már nem nagyon látni a parton, de kiszállítva a hajóra, azért az nem semmi! Tavaly megkóstoltuk a pizzákat, az most nem fért belénk, de hamarosan újra megyünk mert azt sem szívesen hagynánk ki.