Párszor megkaptam már, hogy reggelente, különösen egy koffein-szint alatt extrém kevés szótag-számmal úszom meg a társas együttélést, így nem is volt baj, hogy azt a másfél-két órát egyedül töltöttem az autóban. A Budapesten belüli tekergés, az akkor éledező szombat reggeli kellemesen hűvös utcák felpörgettek arra a szintre, ami  már vállalható :D. Leparkoltam és egy gyors és végre személyes bemutatkozás után már úton is voltunk. Bogi és Balázs feleség és férj, éppen a költözködés őrületét szakítják meg egy hétvégi vitorlázással és csatlakozik még Zoli, akivel az alsóörsi kikötőben találkozunk. Egy hajó ellenőrzés és bepakolás után ki is futunk. Nem is megyünk messze, a part alatt átcsúszunk a Koloskába pár szót váltani az ottaniakkal, éppen az ATOM kupára készül a kalózos mezőny. 

A hétvégének korábban hosszas tanakodás után nem voltak konkrét céljai az útvonalat vagy a távot illetően, abból indultunk ki, hogy a pillanatnyi és 24 órán belül azért elég pontosan előrejelezhető szél-ellátásba mi fér bele vasárnap kora délutánig. Ami fix, hogy az éjszakát más kikötőben töltjük. Most írhatnék négyezer leütést a bejárat elé kimotorozó, puffereket örökre kint hagyó, urambocsá talán a rollgénuát kitekerő, de a kikötőt látótávolságban tartó hajósokról, de megtették már elegen. Zárójel bezárva. A füredi megállónkkor “befutott egy új információ”, miszerint vasárnap, azaz másnap reggel 9 körül ugyanitt kell lennünk, ami elvben behatárolná a lehetőségeinket. Délelőtt 11 körül járhatott, és a szél biztatóan fújt, úgyhogy nem tizenkilencre, hanem pont 21-re húztunk lapot, amikor vízközépen húztunk lefelé Keszthely irányába. 

Ahogy legutóbb, most is én kormányoztam a legkevesebbet, inkább kiültem a vantni elé, ott jobb helyen volt a mázsám és onnan is odaérek, ha bele kéne nyúlni bármibe. Persze a hullámzást az alig nyolc méterünk nehezen viseli, bólogatunk szépen, de fut irányba a hajó. Azért biztatnék minden kezdő vagy kevésbé rutinos vitorlázót az ilyen túrákra, mert van idő és lehetőség átélni olyan szituációkat is, amiből nem csak tudás, de idővel a rutinná váló mozdulatok, reakciók rögzülnek. Tipikusan ilyen egy pöff érkezése, amire a legtöbb “kezdő” úgy reagál, hogy vagy ráenged a grószra, aztán hogy ne lobogjon, még rá is ejt és a vége egy kormánnyal fékezett, fetrengő hajó. Mindenki kezében volt a kormány ezekben a több kilométeres futtatott menetekben és volt lehetőség gyakorolni, hogy az ilyen erősödéseknek ne elszenvedői, hanem nyertesei legyünk, azaz: sebességvesztés nélkül, magasságot nyerve, a legkisebb kormány (fékező)erővel túllendülni rajta. 

Itt jegyezném meg, hogy mekkora jelentősége van, ha a kedvtelési célú kishajó vezetői oktatásokon először egy jolléba van beültetve a “kadét”. Ha egy kalózzal, bahiával, akármi más hasonló 200kg körüli svertes hajóval ráérez erre valaki, az bármi nagyobba ül át, azonnal jól fog tudni menni. Ezen kár vitatkozni, ez ténykérdés. Eleve ötszörös sebességgel történik minden. Igen is egy jolléval kell megtanulni vitorlázni, mert egy több tonnás nagyhajó már csak a tehetetlenségéből és elképesztően lusta reakcióiból fakadóan sem adja meg azt az élményt, azt a közvetlenséget, ami a vitorlázás fizikájának, dinamikájának megértését segíti. Tudom, hogy erre az oktatás alatt az idő rövidsége miatt sokszor nincs se idő, se lehetőség, de akár már a jogsival a kézben is érdemes ilyen módon tapasztalatot szerezni.

Szuperül haladtunk délnyugat felé, üldöztük az alkonyi napot. Láttuk az előrejelzésből, hogy ki fog tartani a szelünk, így az a döntés született, hogy egy “egészségügyi megálló” beiktatásával a legtávolabbi partot érintve megcsináljuk a kis-nagy kört, azaz Füred-Keszthely oda-vissza. A narancsos-türkizbe hajló festmény-szerű eget bámulva kicsit elméláztunk, de egy elég határozott és gyors döntés után Szigliget felé élesedtünk. Az összes vendéghely üres volt, rákötöttünk és besétáltunk az étteremhez. Vagy az lesz, hogy kényelmesen megvacsorázunk, alszunk pár órát és pirkadatkor elindulunk visszafelé, vagy…  “Szó sincs róla, egy gyors mosdókör és irány Keszthely.” Tulajdonképpen Bogi húzza a többieket, hogy há’ má’ nehogymá’. “Nem azért jöttünk idáig…” stb stb…

Ránéztem az üveggömbre (windguru, időkép …) és széllel nem lesz gond (azt igérik). Még a kikötő előtt közvetlenül minden előjel nélkül lecsapott ránk egy légzuhatag, a semmiből. Másodpercek alatt kellett a grószt lerántani a lazy-be és motort indítani. Kaptunk egy kis ízelítőt az öböl kiszámíthatatlanságából. Megnéztem korábban a kikötő kiosztást, de nem emlékeztem, hol találok vendéghelyet, úgyhogy csak rákötöttünk egy üres helyre és a srácok beszaladtak a kikötőmesterhez. Első kérdés, hol állunk, második, meddig maradunk? Hát igen. Lássuk csak. Kilenc óra elmúlt. Szezon eleje van, mindenki pont bezárt. Rövid guglizással találtunk egy pizzázót a mólónál lévő vendéglő-soron, ami egy jó kis séta, de még jól is esett megdolgoztatni a lábainkat. Tele hassal, megkávézva, meg … mosdózva rúgtuk el a helyünket.

23:45-kor futottunk ki a kikötőből és… Hát igen. Keszthelyi-öböl. S.Z.É.L.C.S.E.N.D. Itt négy arc borult nyolc tenyérbe. “Hát gyerekek, akkor szerintem ez ennyi.” Zoli és Bogi elmentek aludni.

Ólomba öntött vasbeton percek telnek el de elindult. Györökig elég szenvedős volt, de a szinte mindig megváltást jelentő Szigligeti-öböl most sem hagyott cserben. Aztán már repültünk is, ahogy egy B25 “repülni” tud. És TUD. Végig kifújt élénk szelünk volt, néha egy-egy harciasabb széllökéssel, de végig kezelhető volt. Az éjszakai vitorlázás olyan élmény, amit átélve végképp megpecsételődik a sorsa annak, aki belekóstol ebbe. A parti fények, a tiszta égbolt, a kikötő bejáratok piros-zöldjei mind segítettek. Balcsapáson, félszeles-raumos menetben haladtunk, néha felültünk egy-egy főhullámra és szörföztünk rajta kics. Balázzsal négy kézben vittük a hajót nagyjából Földvárig, közben napfelkeltekor egyenként a többiek is feljöttek hozzánk.  A Kwindoo tanúsága szerint Hét(!) óra alatt jutottunk el Keszthelytől-Tihanyig, este 11:45-kor indultunk és reggel 8-kor a Koloskában álltunk.

Ahogy visszaértünk  Alsóörsre felmerült a kérdés: akkor végülis szinte megcsináltunk egy Kékszalagot?

-Szinte? - kérdem. Nem. 

Nem, mert nem volt körülöttünk kb hatszáz hajó a rajtvonalon kvázi szélcsendben, nem mentünk el Keneséig, nem mentünk le Világos-felé a keleti frissülésben reménykedve, e rossz döntésem miatt nem álltunk a mezőny négyötödével együtt órákon át a siófoki kapu előtt az olajvízen, nem keltünk át a szoroson a napnyugtában úgy, hogy minden irányban kivilágított hajók jönnek velünk, nem állt meg a szél lefelé félúton, nem néztük végig a harmincöt fokban Györöknél, ahogy a déli part alatt elmegy a mezőny, a forduló után nem krajcoltunk ki Keszthelyről félcsomós szélben egy örökkévalóság alatt... Úgyhogy Nem. Nem csináltuk meg.

De megcsinálhatnánk! És amikor ezt leírom, már pár napja meg is csináltuk :D Az jó kis sztori. Legközelebb elmesélem azt is.

Jó szelet!

Köszi Bogi, Balázs és Zoli!