Sehogyan se jó ez így! Nem jó a hajónak, nem jó a nádnak, a mentés sem egyszerű. Nyilván szakszerűtlen veszteglés okozta a bajt, de ki a felelős? Ki viszi el a balhét?

Ha a történetből ügy kerekedik, akkor nem féltem a hatóságot, teszi a dolgát. Ha példát akarnak statuálni, akkor bele lehet kötni az engedély nélküli mederhasználatba, kimutatható a nád sérelmére elkövetett természetkárosítás, sőt a hajózási szabályzat által előírt kötelező jelzések hiánya sem kizárható.

A mentést is valakinek ki kell fizetni. Azt kötve hiszem, hogy a BalatonHelp bármelyik csomagja fedezné egy szakszerűtlen szolgáltatásból eredő technikai mentés költségeit.

A cehhet végül a hajó tulajdonosa állja.

Tényleg ő a hibás? Amikor kiderült, hogy azoknak, akik képtelenek az elképesztő mértékben dráguló kikötői díjat kigazdálkodni, nem sok választásuk maradt. Becslések szerint legalább ezer hajót, ezer családot érint a probléma.

Mit lehet tenni?

1. Eladni a hajót. De kinek? A kis 16-25 lábas hajók éves kikötői díja lassan átlépi azok piaci értékét.
2. Parton hagyni. De hol? Vajon ki vállalja egy pusztulásra ítélt hajó kiszámíthatatlan idejű tárolását?
3. Leadni megsemmisítésre. Veszélyes hulladékként a tulajdonos elég jelentős költségre számíthat.

Hatalmas a csapda. A kínálkozó egyetlen ésszerű megoldás a bóján történő veszteglés, de most ezzel a lehetőséggel csak azok élhetnek, akik vállalják az illegalitás, a leszakadás, elsodródás kockázatát.

Miért nem lehet ebben a helyzetben meghozni azokat a döntéseket, melyek lehetővé tennék a biztonságos, szervezett és legális bója mezők telepítését?

Mert a vasút a 19. század végén a 20. elején szorosan körbefonta a tavat. A településeket elzárta a parttól, a tó természetes értékeinek adottságainak kiaknázására csupán a rövid nyári szezon ad korlátozottan lehetőséget. A települések a parttól elszakadva elsősorban a rövid üdülési szezonra építve fejlődtek, a városvezetők mind a mai napig szinte csak az ingatlanfejlesztésben érdekeltek. A halászat megszűnt, a szabadidős és versenyszerű hajózás rezervátumszerű kikötőkbe kényszerült, az uszonyos kishajózás a tó megközelíthetetlenségének köszönhetően elhalt.

A települések vezetőit hidegen hagyja a tó, a kikötőkből kiszoruló hajók problémája. Nem is értik, nem látják át, púp a hátukon. Ha tájékozódnának, ha felvennék a kapcsolatot a bójára igyekvő közel 2000 tagot számláló közösség képviselőivel, akkor megértenék, hogy ez az ő érdekük is. Mint ahogy a világ minden vízparti településén a kishajók jelentős része már bóján áll, mert a helyi önkormányzatok valahogy másként vannak bekötve. Máshol a partmenti lakosok elválaszthatatlanul együtt élnek a vizekkel, nálunk, ha eltűnne a Balaton a tóparti települések életében nem lenne jelentős változás. Úgy hírlik, hogy a tó környéki polgármestereket tömörítő Balaton Szövetség a bójázás lehetőségét kategorikusan visszautasító döntése előtt tárgyalt az érintett hajósok érdekeit képviselő szervezettel, de tudomásom szerint nincs is ilyen szervezet. Akárkivel tárgyaltak, ha nincs meg a befogadás a megértés szándéka, ha a tárgyalásra meghívott fél felkészületlen, akkor ne csodálkozzunk, hogy egyre több hajó sodródik be a nádasba, vagy köt ki a déli part kövein.