Ha valaki nem hallgatta volna meg a Bóján a Balatonon FB csoportban letölthető december 23.-án lezajlott beszélgetés felvételét, annak röviden összefoglalnám az elhangzottakat:

(Résztvevők: Bagyó Sándor VMSZ vezető, Rutai István THE kikötő tulajdonos, Zenthe Ferenc hatalmas tapasztalatú kikötőlakó, Gerő András porthole.hu) 

  • Jelenleg is sokan tartják hajóikat bóján, többnyire saját telepítésű eszközökön. Ez nem ördögtől való gaz cselekedet, valójában a világon mindenhol bevett gyakorlat.
  • A VMSZ tapasztalata az, hogy egyre gyakoribb a szakszerűtlen, nem megfelelően méretezett, telepített bójákkal kapcsolatos esemény.
  • Ki kell dolgozni a szervezett, biztonságos bójatelepítés feltételeit és haladéktalanul meg kell előzni, hogy a kikötőkből kiszoruló hajók a parton végezzék
  • Érdemes lenne felmérni, hol voltak biztonságos bójázó helyek, és a telepítések során ezt is szem előtt tartani
  • Figyelembe kell venni a horgászok érdekeit, megelőzendő az ebből származó feszültséget.
  • Meg kell vizsgálni, miként lehet megoldani a bóján álló hajók megközelítését.
  • A bóján álló hajók folyamatos megfigyeléséről gondoskodni kell.
  • A hajók jelzőfényét, a fenékszivattyú működését  biztosító akkumulátor töltését meg kell oldani.
  • Meg kell határozni a bóják terhelhetőségét.
  • A parton kell hogy legyen elérhető WC, vagy a hajón megfelelő tartályos megoldás.
  • Meg kell határozni a szezon hosszát, a hajókat télre el kell távolítani.
  • A bóják, láncok rendszeres műszaki ellenőrzését, téli begyűjtését karbantartását és tavaszi telepítését az üzemeltetőnek kell biztosítania.
  • Kell egy központi informatikai rendszer a bérlők nyilvántartására, a túrázók számára a szabad helyek foglalására.
  • Az igényekhez igazodva meg kell határozni a bójabérlet díjszabását. Nem nehéz belátni, hogy egy garantált biztonságú közösségi telepítés lényegesen kedvezőbb költséggel jár, mint bármilyen egyéni megoldás.
  • A telepítés megkezdése előtt elengedhetetlen egy komolyabb egyeztetés az érintett hatóságokkal.

 

Annak érdekében, hogy minél gyorsabban megvalósuljon a projekt a következő feladatok elvégzése vár ránk:

 

  1. A beérkező szolgáltatói árajánlatok értékelése
  2. Az igények felmérése. Január elején elérhetővé teszünk egy kérdőívet, melynek kitöltése lenne az alapja minden további lépésünknek. Szerződési kötelezettség nélkül várjuk mindazok jelentkezését, akik komolyan gondolják a bójára költözést.
  3. Mivel a beérkező adatokat kezeljük és nyilvántartjuk, kérünk segítséget abban, hogy ennek jogi feltételei miként biztosíthatók. Ügyvéd sporttársak előnyben!
  4. Január elején megnyitjuk a szolgáltatás web oldalát a balatonibojak.hu címen. A kitöltött kérdőíveket a később megadott email címre kell majd elküldeni.
  5. Amennyiben elég jelentkezőre számíthatunk, egy végső hatósági egyeztetést követően a munkát megkezdjük és az első bójalakók elfoglalhatják a helyüket 2022 tavaszán.

 

Ha mindezt sikerül megvalósítanunk néhány éven belül elmondhatjuk, hogy a bójalakók alkotják a Balaton legnagyobb kikötőjét.