Idén változott a program. Az egységes one design flotta lehetőséget kínált a vetélkedésre, így a tervezett állomásokat a zarándokok egymással versenyezve kellett, hogy elérjék. A megváltozott koncepcióról semmit sem tudtam, nem is terveztem, hogy az idei találkozón részt veszek. Szeptember 24-én Zoltán kapitány írt egy levelet, hogy a túra egyik hajójának skippere kiesett, és szeretné, ha Ildikóval részt vennénk a találkozón. Alig 10 nappal a rendezvény előtt beszállni egy hajóba, ahol senkit sem ismerünk, még lazasági tesztnek is durva vállalkozás. Az én tengermániás társam azonnal felpörgött, hiába próbáltam lehűteni, kézbe vette az ügyeket. Megszervezte velünk élő, gondozásra szoruló édesanyjának ellátását, helyet talált a kutyának és kivett egy hét fizetésnélküli szabadságot. Ha valaki nem tudná mit jelent egy pedagógus fizetés nélküli szabadsága, annak lehet újdonság, hogy ez mivel jár. Mivel a nebulók nem maradhatnak le az okulásban, ezért mindenkinek ki kell dolgoznia olyan feladatsort, melyet a távollét alatt dolgozat formájában megoldanak. Ezeket a házi feladatokat ki is kell javítani, a sikertelenek számára pótlás lehetőségét is biztosítani és azt is javítani. Gyakorlatilag le kell dolgozni a szabadság idejét is, azzal a bónusszal, hogy erre az időre nem jár fizetés. Ennyit a tenger vonzásáról. Két nap alatt mindent előkészített, és jelezhettük Zoltán kapitánynak, hogy készen állunk a feladatra. Másnap az indulás előtt egy héttel az amúgy strapabíró szervezetem bemondta az unalmast. Ágynak estem. Covid. Na olyanom még nem volt, mikor, ha nem most. Az indulás előtti napig gyakorlatilag ágyban feküdtem, az összes gyógymódot kipróbáltam. Ha felépülésem nem is volt gyors, de kábulni, izzadni azt nagyon tudtam. Közben Ildikó elvitte a mamát Pestre, a kutyát Hódmezővásárhelyre, mire mindennel végzett már indultunk is.

Próbáltam megbarátkozni a helyzettel. Vagyunk ketten Ildikóval, a hajón lesz még egy kedves hölgy, akiről annyit tudtunk, hogy ügyvéd 76 éves és pokolba kíván minden versengést, valamint egy fiatalember, akinek nincs semmilyen gyakorlati tapasztalata, tőlünk szeretne tanulni. Ez így elég karcsú. Ketten kellene, hogy elvigyük a hajót, beleértve a bőszeles, gennakeres szakaszokat. Egy tengeri hajózáson, különösen, ha az verseny is egyben még négy gyakorlott hajós is kevés. Kellett találnunk még egy embert! Hívom Szenna barátomat, aki kipróbált harcos és igazi megoldó ember. Tetszik neki a feladat, de az első két napra semmiképpen nem tud jönni, de a harmadikra valahogy odaér.

Már szombat délelőtt leértünk Murterbe, ehhez hajnali 4-kor el is indultunk. Ildikó egész úton aludt, vagy feladatokat gyártott. Felvettük a hajót. A 71-est igazi szezonvégi állapotban adták át. A check-in hosszadalmas procedúrája elmaradt, az átadó fickó szinte menekült, ránk bízta az átvételt, mondván jelezzük, ha találunk valami rendellenességet. Amit találtunk azt próbálta javítani, amit nem, arra legyintett, mintha minden magától érthetődő lenne. Kedvencem a két darab csörlőkar, az egyik zárható, a másik kiugrós. Szólt is, hogy arra jobban kell vigyázni. Közben megérkezett a két utas, örömmel nyugtázták, hogy minden el van intézve. Délután a csapat lovagi tagja, Margó, avatási ceremónián vett részt, az ezt követő vacsorán már mind a négyen asztalhoz ültünk, hogy közösen fogyasszuk el a sokfogásos kínálatot. Kagyló, élőhal, pástétomok, kemencés tengeri hal, sült malac, csak hogy éhen ne maradjunk.

Megtisztelő feladatom volt, hogy nevet adjak csapatunknak. Mivel egy lovagi zarándoklat részesei voltunk, nem tudtam szabadulni a Gyalog Galopp filmélmény hatása alól, így az „Artúr követői” nevet választottam. Még jó, hogy nem Camelotba kellett hajóznunk, így nem sok esélye volt egy döntetlenes küzdelemnek a Fekete lovaggal.

Vasárnap az első futamon igen jól kezdtünk, de hiába értünk fel az első pályajelhez a top 3-ban, a velünk együtt ugyanoda érkező nagylétszámú 46 lábas hajókkal versenyző cseh flotta szó szerint elsodort bennünket. Legalább 5 hajójuk azt élvezte, hogy gyorsabb lévén felülről előztek, de olyan szorosan, hogy nem egyszer érintettük is egymást. Ráadásul ők ejtve egy másik szigetcsoport felé haladtak, így mire kikeveredtünk, örültünk, hogy sikerült hetedikként befutnunk a rövidítésnek köszönhetően. Veli Iz-ben kötöttünk ki, ahol a rendezők által biztosított arany durbincs típusú halat kellett megpucolnunk és addig udvarolni a Csepella Ferinek, minden grillek királyának, amíg helyet nem kaptunk az általa gyártott különleges, fatüzeléses, rozsdamentes három kerekű grillszekér platformján.

Hétfőn rendeztek egy evezős tender versenyt, csapatonként kötelezően 3 fő részvételével.

Ezt követően kihajóztunk, hogy egy up & down pályán versenyezhessünk. Itt már a gennaker is szerephez jutott. A csapat igen ügyesen oldotta meg a feladatot, ha nincs a második körben egy szerencsétlen oldalválasztásom, akkor az elért 5. helynél is jobbat mehettünk volna.

A parton újabb kemény küzdelem alakult ki, ahol is a csapatoknak a magukkal hozott bográcsban időlimit terhe mellett kellett gulyást készíteniük. Szerintem Margó elképesztően finom étket varázsolt, míg Kornél, a csapat mindenes matróza, megoldotta a hajó gázpalackjának csatlakozását a hozott gázrózsához. Bár a versenyben nem sikerült áttörnünk a zsűri korlátozott ízlésküszöbét, vacsoránk gasztronómiai értelemben sokkal kiteljesedettebb volt, mint a többieké. Tudniillik az egyik csapat - a 67-es hajó - bogrács híján palacsintát sütött, velük üzleteltünk. Négy tányér gulyásért kaptunk 8 db palacsintát így sikerült kétfogásos vacsorát rittyentenünk.

Miközben készült a vacsora, próbáltam a másnapi versenyre érkező Szenna barátom szigetre való átjutását megszervezni. Sajnos a Veli Iz-re érkező hajó csak 10.30-kor indul Zadarból, így ez a lehetőség elbukott. A helyi csónakosok 250€-t szerettek volna, ez túlzásnak tűnt. Az időközben Zadarba érkező barátunk talált már 150-ért is, de ezt is elengedtük.

Zoltán kapitány kézbe vette az ügyet. Elképesztő milyen komoly kapcsolatokkal rendelkezik! A sziget elöljárója, királya, - furcsa, de tényleg így szólítják – éppen Hovanec kapitány hajóján vendégeskedett, és amint szembesült a problémával már kínálta is a megoldást. Felajánlotta, hogy van egy motorosa Zadarban, azt elhozhatjuk, majd visszajut valahogy. Szenna reggel korán lesétált a zadari yachtkikötőbe és ott állt bekészített kulcsokkal egy RIB, 300 LE-s Mercury külmotorral. Az időközben beinduló Jugó már termelte a hullámokat. Ez a hajó félgázzal is 45 csomóval hasított, el-el emelkedve a göröngyökről. Gábor ilyenkor két kézzel kapaszkodott a kormányba, de amikor a hajó reptéből vizet fogott, a becsapódástól a gázkar saját súlyától lefele mozdult maximális teljesítményt generálva. Mindenesetre örültünk, hogy épségben megérkezett.

Az egyre frissülő szélben komoly hosszú sok-sok szigettel tarkított pályán kellett versenyeznünk. A két futamot úgy rendezték, hogy az első futam befutója a második rajtja is egyben, így a második futamon gyakorlatilag az időt mérik, az adja a sorrendet. Ez a megoldás kedvez azoknak, akik képtelenek jól rajtolni, de jól vezetik a hajójukat. Már a rajt után is erős 28-30 csomós alapszél fújt, ami később tovább erősödött. Szenna barátom tevékeny részvételével az első szakaszt elég nagy fölénnyel megnyertük, ezt az előnyt vittük tovább a második futamra.

Hosszú hátszelezés után értük el a Dugi Otok északi szigetcsoportját, ahonnan némileg kanyargó pályán kezdtünk el kreutzolni Veli Rat kikötője felé. Az alapszél itt már elérte a 35 csomót. Nem, nem a látszólagos szél, ezt csak azért hangsúlyozom, mert elkövettük azt a hibát, hogy ezt az információt megosztottuk a Facebook-on. Erről még bővebben később. Mire elértük Veli Rat térségét teljesen magunkra maradtunk. Az egyik rendező hajó leszakadt a horgonyáról, a másik meg nem tudott időben felérni a célterületre. Fogalmunk nem volt, mi történhetett, mert több hajó motorral érkezett, arra gondoltunk, hogy lerövidíthették a versenyt.  Nem tudtunk hol befutni, ezért hívtuk a rendezőket. Azt jelezték vissza, hogy regisztráltak bennünket, fussunk be a kikötőbe. Mire a mezőny is megérkezett, addigra a rendező hajó is elfoglalta a helyét egy pöttöm zátony mellett, de messze nem ott, ahol a kiírás szerint a befutót tervezték. Az érkező hajók ezt a kis zátonyt balról hagyták el, mi, akik ezzel már nem törődtünk, a jobb oldalán. Nos, emiatt az egyik hajó baráti kapitánya kizáratott minket az aznapi második futamból, azzal az indokkal, hogy ha a befutó a kijelölt helyen lett volna, akkor ezt a szigetet valóban balról kellett volna venni. Így jutottunk el a tenger szeretetétől a szeretet tengerére.

Másnap a gyenge Mistralban lötyögtünk dél felé. Futamot sajnos nem tartottak, az éjszakát a szépséges Sali kikötőjében töltöttük. Közben felélénkült a Facebook oldalunkon az aktivitás. Az alaphangot nem a barátaink, családtagjaink adták meg, pedig üzeneteinket nekik szántuk. Megjelentek az okoskodók, akik a csalóka képek alapján megállapították, hogy a keddi szélerőről össze vissza hazudoztunk, a csomó legfeljebb kilométer, jó lenne, ha lenne közöttünk valódi hajós, mert ők mindent jobban tudnak mint mi, akik ott vagyunk a helyszínen. Egyszerűen felfoghatatlan mi éltet egy ilyen neten kukkoló trollt! Mit akar elérni? Kérjünk tőle bocsánatot, mert nem felelünk meg az elképzeléseinek? Egyáltalán, mi a fenét keresnek az oldalunkon?

Csütörtök reggel visszatért a Jugó, keményebben, mint a keddi. A három méteres hullámok, közel negyvenes ráfújások miatt a rendezőség egy sziget mögé parancsolta a mezőnyt, abban bízva, hogy valamennyire csökken a szél ereje. A kiírás szerint itt is kétfutamos versenyen jutunk el Murterba, közbeeső célvonallal.

Hosszú várakozás, majd egy újabb sziget védelméből elengedték a mezőnyt. Annyira fújt, hogy úgy döntöttem, hogy elveim ellenére a génuát is kurtítom. Volt olyan elképzelésem, hogy grósz nélkül vágunk bele, de ezt végül nem próbáltuk ki, mert féltem, hogy nem fogunk tudni megfordulni. Jó kis vezető pozícióban rohantunk át a rajtvonalon, amikor ránk rádiózott a rendező, hogy jár a motorunk. B@sszus, nem vettük észre, mert már régen üresben volt és elfelejtettük. Kikapcsoltuk, majd egy gyors 360-as fordulóval kompenzálunk, de a pályát így csak 3-nak kezdjük. A második helyen hajózót egy szerencsés szigetkerülés után letudjuk, a vezető hajó közvetlen közelébe kerülünk és ettől kezdve öljük egymást egészen a befutóig. Ezúttal csak másodikak vagyunk, de a meccs megy tovább és ha húzunk még egy hasonló jó helyet, akkor miénk a dobogó! Az ellenfél kőkemény. nagyon jól reagálják a szélfordulókat, időben reffelnek ki és be, érezzük, hogy kevesen vagyunk. A mezőny megint brutálisan leszakad, besötétedik, lassan elérjük a célt, amikor jön az elszomorító üzenet: a második szakaszt törölték, mindenki menjen be a kikötőbe.

Ezzel véget ért a verseny. Negyedikek lettünk összetettben, ami a körülményeket is figyelembe véve nagyon szép eredmény. Jól éreztük magunkat, sokat tanultunk, ahogy máskor is, mert a tenger és a hajósok közössége mindig tud meglepetést okozni.

Szeretném kiemelni Hovanec Zoltán kapitány barátom szerepét, aki nélkül ilyen fantasztikus élményeket nem élhetnénk meg. Lehet, hogy nem minden döntésével értünk egyet, de szándékainak, elveinek tisztasága megkérdőjelezhetetlen. Dragan Penjalov kapitány mindvégig a csapatok biztonságát tartotta szem előtt, ezért minden döntését el kell fogadjuk még akkor is, ha azok néha nem nekünk kedveztek.

Dr. Zsigmond Gábor történész, a Nemzeti Múzeum frissen kinevezett igazgatója minden lehetőséget megragadott, hogy az általunk érintett helyszínek múltját integrálja a magyarság történelmébe.

Csanád és Toma, akik nélkül nem állna össze ez a rendezvény. Folyamatosan ott vannak minden helyzetben. Ha kell fizikai erejükkel, ha kell intellektuális felkészültségükkel, kvízjátékokkal teszik még élvezetesebbé az eseményt.

A győztes futamunkból kizárásunkat kezdeményező barátunkra sem haragszunk, nyilván az ő erős nyerni vágyása felülírta a Friends Expedition szellemiségét.

Szenna barátom nélkül ezt a versenyt be sem tudtuk volna fejezni. Ő nem csak kitűnő hajós, de konfliktus kezelésben is tanítóm lehetne.

Margó ügyvédnő a legkellemesebb útitárs, akivel ezúton összehozott a sors. Kora és fizikai állapota ellenére zokszó nélkül, mosolyogva tűrte a verseny megpróbáltatásait. Az általa készített bográcsgulyás minden idők egyik legnagyobb gasztronómiai élménye.

Kornél sokat tanult ez alatt a néhány nap alatt. Az az érzésem, hogy hamarosan mint profi ellenfelet láthatjuk viszont.

Ildikó szokás szerint széthajtotta magát. Zúzott sebei, a szeme alatt lévő monokli nem rabiátus természetemről tanúskodnak, sokkal inkább erőn felüli áldozatvállalásáról.

Verseny vagy zarándoklat? Mindenki magában kell hogy eldöntse!