Ragyog a nap, tombol a szeptemberi nyár. Ki látott már ilyet?! Enyhe északnyugatiban sétálunk a keszthelyi öbölben, persze visszafelé keletnek. Megkerüljük a vízisí pályát, lefényképezzük a Halászkápolnát Vonyarcvashegyen. Györöktől megkíséreljük egyenesen az átkelést a Balaton legnagyobb benyúlásán. Először úgy tűnik, hogy soha nem lesz vége, de a sors kegyes. Kicsit frissül a szél, nyugatiasodik is.

Szép ez a nyár. Forrón ragyog a nap, huszonnégy fokos a víz, enyhe északi lengedez, és közelítjük túránk legtávolabbi állomását. Szavunk sem lehet. Reggel viszont csurom lucsok volt a fedélzet. Jó ideig itatgattuk, törölgettük, hogy le tudjunk ülni, megreggelizni. Még a forró tea is jólesett. Rég láttunk ilyen bőséges harmatot.

… már lehet Balatonfegyvesre menni, mondották. Több se kell, derítsük fel. Annyi a keleti, hogy sose fogy el, tajtékzik a Balaton hosszában, Szigligetről pillanatok alatt átrepít az oldalszél. Keressük a kikötőt veszettül. Hiába tudjuk megközelítőleg a helyét, meg láttuk is az építkezést nem egyszer (például a Hordó borozó teraszáról), de a vízről teljesen más. Olyan „jellegtelenül sima” a part látképe, hogy teljesen beleolvad.

Nosza rajta, hát lássuk. Szerényen lengedez a „tiszta északi”, csak le ne punnyadjon teljesen. Ilyenkor, nyár derekán hajlamos rá. Fújdogál, aztán forgolódik, elkezd foltosodni a víztükör, majd behorpadnak a vitorlák és annyi. Nagy magyar tarka nulla. De most szerencsénk van, a móló sarkáig, még tűrhető szinten, éppen hogy kitart. Áldom a frissességünket, miszerint reggel nyolckor neki veselkedtünk.

De meg ám! Szép volt ez a Siófok kitérő, bár amiért mentem, az gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult. Semmi konkrétumot nem tudtam meg, csak érzelmek háborgása, feltételezések, bírálatok garmada. Ezzel aztán nem kerültem közelebb semmihez, de hagyjuk. Bár elrabolt majd két napunkat, mégsem bántam meg. Jó néha számolatlanul falni a kilométereket, pláne, ha van üzemanyag. Most márpedig akad bőven. Egy takkal átcsúszunk a csövön, de a másik medencében egyre lassulunk. Fel a génuát gyorsan. Így már elfogadhatóbb, kezdünk megéhezni. Kései ebédre be is futunk.

A magyar emberek mindenhová eljutnak, akár Afrikába is. És kinek másnak jutna eszébe Kenyában vitorlás klubot inditani, mint honfitársainknak. Orosz Krisztiánnal beszélgettünk Afrikáról, Kenyáról és vitorlázásról.

Van az úgy, hogy a csapat (ezért, azért, meg amazért) csak késő délutánra kecmereg le Balatonföldvárra. Sebaj, fú az északnyugati, s mivel nem bírunk a vérünkkel, tüstént neki a víznek! Szeljük a habokat nyugat felé. El is érjük Révfülöpöt, még alkonyat előtt.

Kövéren ragyog a júniusi nap, éget a forróság. Alig lengedez kis északnyugati. Lassan andalog a hajó, többet lógunk a vízben, mint kívüle. Mindezek ellenére, dél körül megközelítjük következő célpontunkat. Szégyen ide, szégyen oda, még életemben nem kötöttem itt ki. Totál ismeretlen terep. Alapjáraton csorgunk be Balatonalmádi TVSK kikötőjébe.

Egy adriai vitorlázás mindig feltölti az embert, különösen télen, amikor jó szelek is vannak, és a vitorlázás kemény fizikumot és komoly tudást igényel. Az idei karneváli vitorlázásra egy Salona 37R típusú ’performance cruiser’-t béreltünk, ami egy nagyon gyors vitorlás (néhány éve az év vitorlása is volt!). Spinakkert is kértünk, hogy még gyorsabbak legyünk! A Salona 37R-es egy jól megtervezett, és jól kitalált vitorlás, élvezetes vele vitorlázni.

Legalább is nekem. Októberünket, úgy ahogy volt, elvitte az ördög. Eső, veszett szél, hideg. És még dolgozni is kellett – miféle „kispolgári csökevény”-! Hiába vártuk az „idősebb hölgyek nyarát”. De most, így a végén, még beugorhat pár szép nap. Uzsgyi kifelé, kezdődhet a búcsútúra.

Jön a vihar, tajtékja ében, haragos bírák feketében, villámok szelnek át az égen.