Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Céltalan vásárlátogató még nem voltam. Régebben ki nem hagytam volna egy ilyen eseményt – a világ legnagyobb hajókiállítását, de akkoriban pontosan tudtam miért megyek. Hosszú listán pipálgattam ki az előzetesen egyeztetett terminusokat, célpontokat, hogy aztán elegendő munícióval rendelkezzek, ha valamiről okosan kellene megnyilvánulnom.
Idei Körkapcsolás rovatunkat a KWINDOO-val együttműködésben hozzuk el. Az év első összefoglalójában a januári eseményeket tekintjük át: a fontosabb külföldi versenyek mellett a Boot Düsseldorf is belefért, valamint a magyar vitorlázók tengeri kalandjait foglaltuk össze. Emellett meglepő módon a Balatonon is volt verseny: a Szilveszteri Regattára is visszaemlékezünk!
A boot Düsseldorf idén minden rekordot meg akar dönteni: több hajó mutatkozik be, mint eddig bármikor, és közben megtekinthetjük a legújabb trendeket mind a vízi sportok, mind pedig a vízi sportok szerelmeseinek szóló úticélok között. Ezenkívül 1500 vitorlás és motoros hajót is megnézhetünk és 16 különböző színpadon zajlanak majd az izgalmasabbnál izgalmasabb programok.
A düsseldorfi hajókiállításon debütált a Hanse négy, új generációs modellje, a 348, 388, 418 és az 548. Az új modellek közül három február 22. és 25. között itthon is bemutatkozik a Budapest Boat Show-n. A megújítás filozófiáját négy fő elem, a föld, a víz, a tűz és a levegő inspirálta. Az új modellekkel frissülés, sok praktikum és még több fény érkezik a Hanse világába, ugyanis az egyik legszembetűnőbb újítás ablakfelületek jelentős megnövekedése.
A vitorláshajók esetében egyre fontosabb szempont a kettős funkció. Ha túrázásra és versenyzésre keresel hajót, van egy tippünk! A világ legjelentősebb hajókiállításán, a boot Düsseldorfon négy hajóját mutatta be a Dehler Yachts: a 34, 38, 42 és 46 lábas modelleket. A Budapest Boat Show-ra a márka egyik legsikeresebb modellje, a Dehler 38-as egy extra felszereltségű típusa érkezik majd, ami 2014-ben elnyerte az év hajója címet is.
Az X-Yachts Xp vonala az IRC és ORC versenyzésre lett kihegyezve, 55, 50, 44 és 38 lábas modellek közül lehet válogatni. Sok performance cruizert láthattunk a düsseldorfi hajókiállításon, az X-Yachts Performance kínálata azonban igazán figyelemre méltó. A seregszemlén debütált az új X49, a Performance cruizerek új királynője, de megnéztük az Xp 44-et is, az Xp család első modelljét, amit 2014-ben a Sailing World magazin az év yachtjának választott! Az X-Yachts magyarországi képviseletével a február 22-25. között megrendezésre kerülő Budapest Boat Show-n is találkozhattok, keressétek őket a Hungexpo G-13-as, Elvström standján!
Jöttünk, láttunk és felmértük a legújabb piaci trendeket: a boot Düsseldorf rengeteg tanulsággal szolgált arról, mire számíthatunk a következő években a vitorlás és motoros hajók terén.
A hajóbemutatókat leszámítva és azt hogy a boot a világ hajós piacának legfontosabb találkozási helye, az idei kiállítás középpontjában egyértelműen az élmények állnak. A kiállítás rengeteg interaktív programmal, játékkal, látványos előadással várja a látogatókat, nem csak a gyerekeket, de a felnőtteket is.
2018 január 20-án, a boot Düsseldorf nyitófogadásán, átadták a European Yacht of the Year cím győzteseinek járó elismerést. A jelöltek között magyar hajó is volt! 4 kategóriában hírdettek eredményt, ezek a hajók lettek a győztesek:
Júliusban röppent fel a hír, hogy a magyar hajóépítő manufaktúra, a Flaar új hajója, a piros színével és különleges formájával a Balatonon feltűnést keltő M 37-est jelölték a European Yacht of the Year díjra. Mi történt azóta mióta megtudták, hogy jelölték őket? Mikor derül ki a végeredmény? Ennek jártunk utána.
A legek kiállítása kerül megrendezésre 2018. január 20. és 28. között a düsseldorfi vásárközpontban. A szervezők állítása szerint több élmény és több luxus yacht várja a látogatókat, mint eddig valaha. Idén először több mint 1.900 kiállító, 16 pavilonban, 220.000 négyzetméteren vonultatja föl a világ hajós, vízisport és vízi szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó kínálatát.