Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Az idei versenyre 9 csapat adta le nevezését. A verseny tervezett formátuma egyszeres teljes körmérkőzés, azaz minden csapat megy minden csapat ellen egyszer. A csapatok 4-4 hajóból állnak, futamonként 2 csapat megy. Helyszíni döntőbíráskodás van, így a futamokat 1-1 zsűrimotoros követi. Első nap a megnyitó, kormányosértekezlet, valamint a zsűri szabályértelmező tájékoztatása után vízre szállt a mezőny, majd 20 futamot teljesített a speciális csapatversenyre kialakított S alakú pályán. A futamok hossza 10-12 percesek voltak.
Az időjárás nem volt kegyes az idei, a Balatoni Yacht Club által rendezett országos bajnokság résztvevőihez. A verseny első három napján gyenge volt a légáramlás, csak a reggeli keletiben lehetett egy ideig megbízni. A hétvége sem hozott kedvező szelet – egy időjárási front előtt erejében és irányában roppant változó szél tette próbára a rendezőket. Végül a kiírt tíz futam helyett, a kedvezőtlen szélviszonyok miatt, csak ötöt lehetett megrendezni az öt nemzetet képviselő 117 ifjú vitorlázónak.
Guinness rekord-versenyen, a világ legnépesebb mezőnyében, több mint 900 ifjúsági induló közül Bite Palkó (Balatoni YC) a 11. lett, ezzel megverte a mezőny több mint 98%-át. Jó teljesítményét mutatja, hogy az arany csoportban is tudott futamot nyerni, valamint egy 3. helyet is begyűjtött.
A legeredményesebb magyar versenyző, Héder Benedek Barna (Spartacus VE) az 520 hajóból álló mezőnyben a 14. helyen végzett.
Hatalmasat ment Héder Benedek Barna (Spartacus VE) a spanyolországi Torreviejában, a 14. Trofeo Euromarina nemzetközi Optimist versenyen. A 14 magyar induló közül még Bite Pál Előd (Balatoni YC) került be az arany csoportba, 17. lett.
A 2021-es szezon utolsó opé ranglista versenye is befejeződött és ezzel lezárult Boróka életének igencsak meghatározó része - 6 opés év. Minden célját megvalósította. 7 bajnoki címet gyűjtött be: ebből 5 női, a fiúk között 1 serdülő, 1 ifi és a ráadás egy csapatbajnoki győzelem csapatkapitányként. 3 EB részvétel a lány mezőnyben és az idén sikerült bekerülni az 5 fős vegyes VB keretbe, ahol 59 nemzet 259 vegyes (fiú-lány együtt!) mezőnyében a 44. helyen végzett, a lányok között pedig a 10. legjobb lett a világon!
Az Optimist osztály ez évi beszámolóját Rutai Andreának köszönhetjük.
135 hajó részvételével zajlott le Optimist hajóosztályban a legfiatalabb vitorlázók számára rendezett első júliusi ranglista verseny. A Spartacus Vitorlás Egylet rendezőgárdájának szerencséje volt a széllel, bár az első nap még nem tudtak futamot tartani, de a következő két napban ideálisak voltak a körülmények.
Az utolsó 2019-es OP ranglistaversenyen Balatonfűzfőn változatos szélviszonyok közepette 4 selejtezőfutamot és 2 döntőt teljesített a nemzetközi mezőny. A Szpari versenyzői dominálták a versenyt, elvitték az első három helyet.
A házigazda Laguna Yacht Club és a versenyrendező BS Fűzfő Vitorlás Klub 2018.10.12-14 között rendezte az Optimist hajóosztály idei utolsó ranglista versenyét Balatonfűzfőn.
Mindig gyanakvással fogadtam, ha egy cég különdíjat ajánl fel, ha a díjazottól nem várnak el érdemi teljesítményt, ha a díj értéktelen giccses tucatserleg, ha a díj elnevezésében a felajánló neve hangsúlyosan szerepel, ha a díjat a cég tulajdonosa adja át és még arra is vetemedik, hogy röviden ismertesse vállalkozása hitvallását.
A www.optimist.hu honlapon lévő bajnoki eredmények táblázatban 1976-tól vannak jegyezve az opé Magyar Bajnokok, pontosabban az évenkénti 1-3 ifi és serdülő helyezések. Ez egy remek gyűjtemény, aminek az alapja a Vitorlázás Magazin egyik különszámára épült. A 2000-es évek elejétől már jómagam frissítem az eredményeket. Sajnálatos módon az általam kitűzött kérdések megválaszolására ez az adatmennyiség kevésnek bizonyult, mert a teljes eredménylistákra lett volna szükségem.
Az idei évben újra megrendezésre kerül a Decathlon Kupa, Optimist Ranglistaverseny, július 13-15. között. A megmérettetésen várhatóan újra több ország, több mint 100 versenyzője indul.
A Spartacus Vitorlás Egylet idén is sok szeretettel és csokival várja az utánpótlás versenyzőket a IX. Csoki Kupára.
Remek eredményeket hoztak a fiatalok Hollandiából: Szabó Roni 5. lett az ifik versenyében és 4 magyar ópés végzett a top 10 százalékban az év egyik legerősebb versenyén. Kis- Szölgyémi Soma pedig magabiztosan nyert a serdülők között. Brencsán Dávid beszámolója.
Jövő szombaton (május 12-én) a Balatoni Ifi Évadnyitóval veszi kezdetét 2018. évi Nádas Kupa gyerekverseny sorozat, amely idén 6 versenyből áll (ebből a sorozat végeredményében 2 ejthető). Sorozatunk kiemelt támogatója a T-Systems.
Pompás körülmények között az összes tervezett futamot sikerült megrendezni a Majthényi Zsombor Emlékversenyen Agárdon. Teli napsütés, 5-13 csomós szél, korrekt futamok, sportszerű versenyzők.
A 2018 évi Laser Radiál Youth European Championship résztvevői még el sem hagyták a földvári telepet, máris új eseményre várjuk a kishajósokat, a hagyományos F. W. Raiffeisen ifjúsági évadnyitó kupa kerül megrendezésre április 21-22-én Földváron.
Négy magyar versenyző került az első tíz közé a szlovéniai Koperben 108 indulóval - embert próbáló időben - megrendezett Optimist Európa Kupa versenyen, amelyen a többi magyar sportoló is remekül teljesített.
550 versenyző állt rajthoz a 29. Palamósi Optimist Nagydíjon és a 13. Nemzetek Kupáján. Magyarországról 26 versenyző érkezett 6 egyesületből.