„Jó, ha az első tízbe beférek” – Yoann Richomme
2026. május 12.
Hét évvel a nyolcadik, győzelemmel végződő szereplése után Yoann Richomme visszatért a Solitaire du Figaro Paprec-hez. A regatta május 17-én
...
Tudja valaki? Szerintem maga a „Vén Kaporszakállú” sem volna képes megmondani odafentről. Jó pár hajó már ringatózik, de minek, hiszen gyakorlatilag – rövid kőröktől eltekintve – értelmetlen kifutni. Kirándulni, máshol kikötni, uram bocsáss éjszakázni szinte lehetetlen. A RHEA még parton pihen. Ki tudja, hogy meddig alussza még téli álmát.
… Irigyeknek békességet, Adjon Isten minden jót, hazug szájba igaz szót. Hontalannak menedéket, éhezőknek eleséget, tollat író kezébe, pulyát asszony ölébe. Legényeknek feleséget, szegényeknek nyereséget, áfonyát a havasra, pisztrángot a patakba. Istenhitet a pogánynak, hű szeretőt a leánynak, szép időben jó vetést, szomorúknak feledést. Sarkvidékre hideg telet, az árváknak jó kenyeret, fegyvereknek nyugalmat, szelíd szónak hatalmat. Betegeknek egészséget, fuldoklóknak reménységet. Vitorlának jó szelet, napfényből is öleget. Jó lövést az ordasokra, nyíló ajtót vaskapukra, vándoroknak fogadót, Isten adjon minden jót!
Minden évben visszatérő kérdés: mikor, ki és milyen módon használhat motoros meghajtású csónakot a Balatonon. Mikor és milyen esetben indítható vagy indítandó be a motor egy vitorláson, illetve mik azok az alapvető "vitorlás illemtani" szabályok, amelyek minden esetben betartandók. A teljesítményről egyelőre nincs is szó, mely szintén nem elhanyagolható kérdés a Magyar Tenger védelmét, biztonságát nézve. Van, aki szerint a szabályok megfelelőek, csak be kellene tartani, tartatni azokat. Mások úgy látják, régen megérett az idő változtatásra. Dénes D István alábbi írásának nem titkolt célja az elgondolkodtatás mellett a vitaindítás.
…, oh magyar! Ádáz Erynnis lelke uralkodik, s a föld lakóit vérbe mártott tőre dühös viadalra készti."(Berzsenyi Dániel 1807). Vajon miért jutnak eszembe e sorok? Harcoljunk egymással végkimerülésig? Kell ez nekünk? Nem volna jobb békességben összefogni, közös értékeink megőrzése mentén?
Ha minden igaz, hamarosan már öt DC 35-ös nagykatamarán lesz a Balatonon, s e „mágikus” számot elérve 2020-ban már pályaverseny sorozaton is mérkőzhetnek egymás ellen a Kékszalag sztárjai.
Október és november. Két testvér? Inkább tűz és víz. Az előbbi még lehet napos, langyosan meleg, míg az utóbbi inkább borongós, hideg jellemzőivel terhelt. Ezüstösen csillogó dértől ékesek a fűszálak, a köd pedig igen gyakran, csupán délire hajlandó felszállni. Októberben még hallani a fű között rejtőző sáskák ciripelését, és látni a beléjük kapaszkodó harmatcseppektől sziporkázó pókhálókat. Apró csemeték indulnak kalandos légi útjukra, népiesen „ökörnyálnak” nevezett hosszú fonalakon. A szellő, nagy magasságokba és sok kilométer távolságba ringathatja őket.
Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete beszámolót közölt arról, hogy milyen a Balaton ökológiai állapota az idei meleg tél után. A tájékoztatásból egyebek mellet kiderül: bár télen nem fagyott be a Balaton, ennek nincs kimutatható hatása a tavaszi-nyári vízminőségre.
Ha a gonosz erők, a polgárait féltő állam, vagy a jól felfogott rövidtávú üzleti érdekek azt szeretnék, hogy ne legyen vitorlás turizmus a Balatonon, akkor az alábbi intézkedési tervet kellene foganatosítaniuk:
Az október még csak-csak túrázható (idén pláne az volt). Bár igencsak rövidülnek a napok, viszont még langyos napsugarak simogatják arcunkat. A naptár viszont könyörtelenül novembert mutat. Számunkra elérkezett a hajó kiemelésének ideje. Vegyünk hát búcsút az őszi szezontól is.
Péntekenként, a Porthole-on jelentkezik podcast formájában a Magyar Tenger - Minden ami nekünk a Balaton rádióműsor!
Április 1-jétől indul a tavi viharjelzési szezon, amely október 31-ig tart. A balatonihoz hasonló fényjelző lámpák működnek a Velencei-tónál és a Tisza-tónál is. A viharjelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adja ki a Siófoki Viharjelző Obszervatórium szakmai felügyelete mellett
Jochen Schümann, háromszoros olimpiai bajnok és America's Cup győztes német vitorlázó is itt lesz majd Balatonfüreden a május végén Balatonfüreden sorra kerülő Dragon Európa-bajnokságon. Schümann, akit a világ legsikeresebb vitorlázói között tartanak számon, taktikusként az egyik esélyes német hajót erősíti majd, és az sem kizárt, hogy az EB előtt rendezendő nyílt magyar bajnokságon is vízre száll.
Kevesen ismerik azokat a vizeket, befolyókat, melyek a Balatonba torkollanak. Úgy gondoltuk, hogy ahol csak lehet, megpróbáljuk kajakkal megközelíteni és bemutatni ezeket helyeket. Ilyen volt a Hévízi-csatorna túra is, ami ugyan nem a Balatonnál ért véget, hanem Fenékpusztánál, mert onnantól sajnos nem szabad tovább menni, mivel védett terület.
Idén második alkalommal rendezte meg a Folkboat osztály a szóló tókerülő túráját, amire már nem csak folkék jelentkeztek. 9 Folkboat és 2 Elan is elindult, így összesen 11 hajó vágott neki az izgalmas Balatonkörnek.
Uccu, neki fakereszt! Szikrázó nyári reggelen fut ki a RHEA, temérdek hajó társaságában. De míg a többiek a Pünkösdi Regatta rajtvonalánál sorakoznak – festői látványt nyújtva – orrukat Keszthely felé fordítva, mi az ellenkező irányba indulunk. Régi szokásunk a „mesés kelet” bejárásával indítani a túraszezont.
A BAHART saját forrásból közel 1,5 milliárd forint beruházást valósít meg két év alatt a Balaton régióban. A május 18-ai közgyűléssel lezárt eredményes és kiemelkedő 2016-os év után a Társaság további fejlesztésekkel, beruházásokkal, a regionális kapcsolatok bővítésével és a szolgáltatáskínálat további szélesítésével kezdte meg a 171. hajózási szezont.
Jócskán kitavaszodott, immáron másodszor. Hála az égnek, hurrá, vidáman elénekelhetjük, hogy „tavaszi szél vízeet áraszt, virágom viirágom” . Vagy azt, hogy „csavaros a - csavaros a disznó … stb.” Ez rendben is van, viszont hiába vagyunk túl az első szezonnyitó kirándulásainkon, ha eddig igazán nem tettük meg, „hát jobb későn, mint soha” címszóval, igen csak esedékessé vált szeretett sajkánk górcső alá vétele. Meg úgy általában, soraink rendezése.
Több, mint 60 vendéglátóhely, éttermek, borászatok és szálláshelyek összefogásával jelent meg a Balatoni Gasztrotérkép legújabb, 2017-es kiadása. A kiadvány a magas minőségű, egész évben nyitva tartó szolgáltatókat népszerűsíti, és segíti a tájékozódásban a gasztronómia iránt érdeklődő látogatókat, vendégeket. A készítők egész évben kiemelt balatoni kampányokat szerveznek, és markánsan képviselik a régiós összefogáson alapuló pozitív szemléletet.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a vitorlás turizmus, mint az aktív turizmus egyik válfajának fejlesztése. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően egyre szélesebb körben válik elérhetővé a vitorlázás az aktív turisták számára.
Nosza rajta, fogjunk is hozzá íziben! Így lehet megmenteni szeretett tavunkat! Kitalálták ám a tudósok. Hurrá! Meg is írta egy, a balatoni programok tippjeivel foglalkozó remek oldal; „Megtalálták a mentőövet a Balatonnak”. Döbbenetes! De ne tessék megijedni! Ugyanis határozott véleményem, sőt, meggyőződősem szerint ez bizony egy jó nagy HOAX! Egy gigantikus kacsa!