Mielőtt bármiféle okoskodásba fognánk, legyünk tisztában valamivel – biztos vagyok abban, hogy az alábbiakat sokan tudjuk, de talán elkerüli figyelmünket –. Hogyan is fest szerkezetileg szeretett Balatonunk? Képzeletben alkossunk makettet úgy, hogy főbb méreteit tízezerrel elosztjuk. A hossza, ami jó közelítéssel 75 kilométer, lecsökken hét és fél méterre. A szélessége legyen öt kilométer, amiből esetünkben fél méter adódik. Megvagyunk? És mekkora lesz a melysége? 0,3 mm! Azaz nulla egész háromtized milliméter! Iszonyúan vékony. Egy vaskosabb nyomdai papírnál (0,045‬ mm) ugyan vastagabb, de valamiféle kiterített felmosórongynál jóval soványabb. Elképesztő! Ilyen méretarányú tóból nincs még egy, ezen a kerek világon. Többek között ennek köszönhetjük jellegzetes színváltozásait, és vízének selymes, egyedi és utánozhatatlan puhaságát. Viszont rendkívüli sérülékenységét is. Nem is gondolnánk, mennyi veszély leselkedik rá, illetve milyen könnyen mehet tönkre akár úgy, hogy bármiféle kedvtelési vagy sport célú használatra alkalmatlanná váljon. Méghozzá nem ám évezredek, vagy évszázadok alatt. Elég lehet akár egy – két esztendő! 

Mindezen rémségek elkerülésére, hogy mi, hajósok, kirándulók mit tudunk tenni, azt már nem egyszer taglaltuk (szemetelés, WC ürítés, napvédő krém, figyelmetlen üzemanyagtöltés… stb.), ismerős a lemez. Mindez szükséges, de koránt sem elégséges. Annak érdekében, hogy unokáink is élvezhessék, nagyobb léptékű beavatkozás (megóvás) kell. Persze mondhatjátok, hogy már a rómaiak óta megvan, aztán kutya baja sincs. Persze, mert elődeink, legfeljebb kisszerszámos halászatra, meg állatok (szarvasmarhák, lovak, disznók) itatására – fürdetésére használták. A mezőgazdaság pedig, szinte vegyszerek alkalmazása nélkül folyt.

Akkor hát szüntessük meg az üdülőket, vessük partra hajóinkat, zavarjuk el a nyaralókat, állítsuk vissza ükapáink korát, és minden jóra fordul! Frászkarikát! Az elmúlt évtizedekben, a „Balaton kultusz” kezdete óta akkora változásokat hoztunk létre, hogy beavatkozásaink nyomán a tó alkalmatlanná lett önmaga fenntartására, épségének megóvására. Ez bizony igen szomorú, de tény. Mit tehetünk még? Nézzünk, mint az okos kutya, fényképezzük, videózzuk, énekeljünk róla, esetleg világnézeti beállítottságunk és hitünk szerint imádkozzunk érte a Mindenhatóhoz (ezt én is gyakorta megteszem). Sajnos, még mindig kevés. Több kell. Segíts magadon, az Isten is megsegít! Rajta hát.

Eszközökre van szükség. Nagy, gépi erejű munkahajókra, szállító (úszó) járművekre. Ezek olyanok, amilyenek, de úgy nagyjából meg is vannak. Addig, ameddig Pálkövénél még lehetett uszályt rakodni, valahogy ment is a dolog.

 De amióta ez a lehetőség megszűnt, kedvenc tavunk üzemeltetése egyre nehezebbé vált, míg napjainkra egyszerűen ellehetetlenült. Kezelhetetlen mértékben gyűltek fel azok a feladatok, amelyek elvégzése halaszthatatlanná érett. Tehát megoldást kell találni az ügyben, hogy dolgaink (gépeink) ismét működőképesek legyenek. Elérkeztünk tehát a „feketeleveshez”, jelen írásom valódi témájához.

Az elmúlt hetekben számos sajtóorgánum jelentetett meg jobbnál jobb, valódi információkat tartalmazó újságcikkeket a Vonyarcvashegyen tervezett ipari kikötő témakörében. Ezek nagy részben Pécseli Péter, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltségének vezetője által, a Balaton Fejlesztési Tanács nyár eleji környezetvédelmi konferenciáján, Csopakon elmondottakra támaszkodnak.  „ …az ipari kikötőt a Balatongyörök és Vonyarcvashegy között jelenleg is üzemelő 110 ezer köbméter befogadóképességű zagytér mellett szeretnék kialakítani.

 Az iszap partra transzportálása mellett lehetőség nyílik nagy tömegű kő berakásra, és egy komoly téli kikötő kialakítására, ahol a Bahart flottáját és az egyéb ipari jellegű hajóját is be lehetne fogadni. Egy olyan központi fekvésű ipari létesítmény alakulna ki, amire égetően nagy szükség van a Balatonon. Itt adódik az egyetlen olyan hely a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében, ahol ezt meg lehet valósítani. Hatalmas az igény arra, hogy létrehozzanak egy kőberakó helyet, és az egyre jobban gyarapodó “fekete flottát”, az ipari flottát is el kell helyezni valahol. Jelen pillanatban ez egy be erdősült terület, ahol nem terveznek teljes tarvágást, az ipari tevékenység most is zajlik a zagytér működése miatt, a kikötőt próbálják a tájba, természetbe illesztve, a legkisebb károkozással elhelyezni.” 

Kollár József, a BHZRT vezérigazgatója is elmondta gondolatait, miszerint „Amire most feltétlenül gondolunk, az a kőberakás, de felmerülhet akár darabáru pakolás, és a különböző ipari flották, uszályok, vontató-, kotróhajók és más eszközök tárolása. Nekünk van ugyan a legnagyobb ipari flottánk a Balatonon, de a Vízügynek, a Halászati Zrt. - nek és más társaságoknak is akad néhány hajója. Emiatt ez egy közforgalmú kikötő lenne, amelyet mindenki használhat. Mi korábban önállóan próbálkoztunk egy ilyen létesítmény kialakításával, de nem találtunk megfelelő helyet. Ekkor kanyarodott a gondolkodásunk arra, hogy a Vízüggyel közösen valósítsuk meg. Pillanatnyilag ott tartunk a tárgyalásokban, hogy ennek a kikötőnek milyen részei lennének, hol lenne a kőrakodó, merre lehetne kialakítani helyet egy parti darunak. A méreteket is meghatároztuk, hogy oda elférjen az összes ilyen úszóegység. 

Ez idáig, részemről rendben is volna. Ha kell, hát kell. És hangsúlyozom, itt adódnak a legkedvezőbb feltételek, úgymint: vasútvonal becsatlakoztatása, közúti összeköttetés, a lakott területtől való elfogadható távolság… stb. Némileg, enyhén keserű szájízzel, de azt is el tudom fogadni, hogy „az ágazat nyitott arra, hogy a terveiket, elképzeléseiket ismertessék, de ezt „nem kívánság műsorként kellene elképzelni.” Fő a határozottság, a nélkül nem megy, hát legyen.  - Megjegyzés: A létesítmények karbantartásához (kikötők parti és hullámtörő kövezésének folyamatos javítása, far és dörzscölöpök cseréje, mólók meghosszabbítása, bővítések – módosítások elvégzése, a férőhelyek számának növeléséhez, hajózási jelzések ki – behelyezése, tómeder állandó kotrása – tisztítása, vízszabályozó művek /zsilipek/ kezelése és újjá építése, mesterséges partszakaszok valamit  strandok kárelhárítása… stb.), nagy mennyiségű kőre van szükség. Ennek szállítása közúton, az acélplatós tehergépjárművek eltűntével nem megoldható, kizárólag vasúton lehetséges. Elérhető közelségben az uzsai bazaltbánya, illetve a Baranyából származó fehér mészkő áll rendelkezésre. –

A gondjaim máshol kezdődnek. Méghozzá ott, ahol felüti fejét a hangulatkeltés meg a riogatás. Indítva azzal, hogy egyesek balsejtelmet sugárzó, botrányt szimatoló, olvasókat csalogató főcímeket publikálnak, úgymint „Gigaberuházás a Balatonnál: új ipari kikötő épülhet”. Azután szerveződnek a tiltakozó megmozdulások – ami önmagában nem kifogásolható, hiszen a demokrácia velejárója –. Le szeretném szögezni, hogy szilárd meggyőződésem szerint azok a polgártársaink, akik ezeken részt vesznek, becsületes, jóhiszemű, a településükért és környezetükért aggódó, továbbá felelősséget érző személyek, így minden tiszteletem és nagyrabecsülésem az övék. Ellenszenvem azokra a figurákra korlátozódik, akik vélt vagy valótlan, torzított, csúsztatott, esetleg ezekhez hasonló érveiket (természetrombolás, tájseb létrehozása, élővilág pusztítása, madarak – állatok elűzése, látkép elcsúfítása, élettér elvétele, tájidegen létesítmény feleslegessége és szükségtelen mivoltának bizonygatása), tényként tálalva, fennhangon pufogtatják, félrevezetve hallgatóikat, visszaélve azok bizalmával és tettrekészségével. Mindezt, gyakorta saját félresiklott politikai vagy közéleti karrierjük egyengetésére, nem ritkán, csupán feltűnési viszketegségük csillapítására felhasználva. Esetenként, nagy létszámú, de valójában nem létező tömegszervezet tisztségviselőjének képében tetszelegve, nem törődve azzal a hatalmas kárral, melyet lakóhelyüknek, a Balatonnak, az Országunknak, és nem utolsó sorban saját, félrevezetett támogatóiknak okoznak, ama zászlónak nyelével kólintva fejbe őket, melyre felesküdtek – e jelenségeket, főként a Révfülöpön tervezett, máig is vajúdó kikötő ügyével kapcsolatos eseményeknél, valamint Tihanyban a csodaszép Őrtorony kilátó megnyitásánál volt módunk megismerni –.

Térjünk vissza Vonyarcvashegyre. Kétségtelenül, szeretett Balatonunk egyik legszebb, érintetlen természeti értékekben gazdag túracélpontja. Nekem például kedvenc megállóim közé tartozik. Imádom, és féltem. Nagyon sajnálnám, ha valami, jelenlegi páratlan hangulatát, szépségét és egyéni kedvességét csorbítaná, uram bocsáss, tönkretenné. Számomra talán a legfontosabb a partjait szegélyező ősnádas látványa. Rajongok érte. Hiszen már oly kevés maradt belőle.

Megérdemelné tehát, hogy hathatósan védjük. Ne a feltételezések vagy az érzelmek csatázzanak. A legrosszabb, amikor az elvek győzedelmeskednek az ész felett. Vessük össze a tényeket, viaskodjanak a valós meglátások és ötletek. Ne bújjunk a feltétlen tagadás és elutasítás mögé. Lehetne lobbizni azért – sőt keményen megkövetelni –, hogy ha már épül valami, a természetvédelmi előírásokon felül, annál szigorúbb szempontok szerint kivitelezzék. Gondolok itt például a vasúti szerelvényeket vontató mozdonyokra. Alkalmazzák a legkorszerűbb (hibrid) technikát, elsősorban a káros anyag kibocsátás, valamint a zajkeltés csökkentésére. A kövek uszályba pakolása zárt rendszerű technológiával valósuljon meg, a porképződés megakadályozása végett. Dübörgés, pufogás mindenképpen lesz éppen elég, ennek tompítására emeljenek hatásos zajvédő falat mindkét irányban, nem csupán a Szent Mihály Kápolna és a kemping oldalára. A kikötőmedence kialakításánál fokozottan törekedjenek a nádas épségének, valamint a part értékes fáinak megőrzésére. Sőt, esetleg ki lehetne vasalni valami támogatást a Fénykereszt közelében, kitűnő helyen álló Kitaibel Pál kilátó felújítására, ugyanis, azzal aztán senki nem törődik, és tavaly már úgy szét volt korhadva, hogy biztonságosan fel sem lehetett mászni rá. 

Szóval ilyesmi érveket látnék igen szívesen, és nem mindenféle, nem kellően megalapozott vádaskodást, illetve elzárkózást. Természetesen ez szigorúan a magánvéleményem, tiszteletben tartva azt, ha bárkinek más, ellentétes, de megalapozott hozzáállása van.

Mert feltételezésekre alapítva, felelőtlenül rémisztgetni nem nehéz, még én is tudok! Lássuk, mi történt a BalaLand Residence megépítése, illetve Balatonszemesen, a Lidó Kemping esete kapcsán. Szántód és Zamárdi között, a nádasok jó részét felmarkolták, a fákat kivágták, az épületeket – felújított gyermeküdülőt – ledózerolták, és gigantikus szürke monstrumokat emeltek a „minőségi turizmus” fejlesztésének égisze alatt. Szemes ligetei és partjai is pont ugyanilyen barbár pusztításnak estek áldozatául, majd ezer méter hosszban. 

Ugyanis, ha sokat tökölődünk a kikötő ügyében, a területet szépen megveszik a vízügytől (a Balatontourist Park kemping és üdülőfalu már ugye az övék), és Vonyarcvashegyen is hasonló „gigaberuházásba” fognak, gyökeresen átalakítva szeretett és óvott partunk jellegét. Huhh!

Abba is hagyom! Maradjunk inkább régi szerelmünknél. Hiszen olyan csodálatos vagy, drága Balaton!

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!