Múlt hónap végén kezdődött a világ legnagyobb vitorlásversenye, a Lake Garda Optimist Meeting, ahol közel 1500 Optimist versenyző vesz részt a világ minden tájáról. Ebben a mezőnyben nem könnyű kiemelkedőt alakítani, de idén sikerült: bár nem tipikus gardai szelek fújtak – eső és front nehezítette a fiatalok életét -, az ifi mezőnyben Tóth Attila (SVE) 1100 versenyző közül a 8. helyen végzett, míg a serdülők között Kis-Szölgyémi Soma (Kereked) 5. lett!

A magyar OP-sok április végén, a Spartacus VE-ben rendezett Raiffeisen kupán is versenyezhettek egy jót: a szparis gyerekek a KYC versenyzőivel kiegészülve öt futamon rajtolhattak. Végül az ifi mezőnyben Tóth Attila, a serdülők között Héder Benedek győzött. Remekül szerepeltek a 29eres versenyzők is Cavalaiere-ben, a 29er Eurocup sorozaton: Jeney Máté és De Jonghe Arthur három jól sikerült futammal, közte egy futamgyőzelemmel a 8. helyen végzett az erős mezőnyben.

A 420-as válogatott több alkalommal is bizonyíthatott áprilisban: hó elején Izolán edzettek, majd versenyeztek a Spring Cup-on, hó végén pedig Podersdorfban, az osztrák bajnokságon mutathatták meg, mennyit fejlődtek. A válasz, hogy sokat, mert míg Izolán 18. helyen végzett a Vida-Fehérvári páros, addig a Fertő-tavon már ők lettek az osztrák bajnokok!

Bár még a hivatalos balatoni évadnyitóig volt vagy egy hónap, a Balatonon máris világversenyt rendeztek: Balatonföldváron zajlott a Laser Radial ifjúsági Európa-bajnokság. Szerencsére kellemes, késő tavaszi meleg fogadta a mintegy 150 fős nemzetközi mezőnyt, bár szélből fújhatott volna kicsit több is. Végül olasz győzelmekkel zárult a verseny nyolc futam után: férfiak és nők között is ők vitték el a pálmát.

Eközben szerződéses versenyvitorlázóink Palmán, a rangos Trofeo Princes Sofián tették próbára magukat a világ legjobbjai között. Érdi Mári ismét bizonyított, mivel megszerezte pályafutása első felnőtt érmét, egy bronzot – a remek éremfutamnak köszönhetően ugrott előre két helyet az utolsó napon. Mári mellett Vadnai Benjamin és a Gyapjas-testvérek is versenyeztek, és több top 10-es befutóval, sőt futamgyőzelmekkel bizonyították, hogy vitathatatlanul a világ legszűkebb élmezőnyéhez tartoznak. Gyapiék végül 24., Benji 23. helyen végzett 470, illetve Laser Standard osztályban. Jelenleg is zajlik Hyeres-ben a Világkupa verseny, ahol szintén ennek a három magyar hajónak szurkolhatunk – eddig elég jól állnak.

A nagyhajósok sem maradtak kalandok nélkül áprilisban. Az Adria Captains Cup, leánykori nevén Aranysekli továbbra is teltházas verseny, immáron 12 éve. Nappali és éjszakai futamok az Adria kis szigetei között – igazi csemege minden vitorlázó számára. Idén Porthole hajó is indult, részletesen beszámoltunk utunkról és felejthetetlen élményeinkről.

Szinte hihetetlen, hogy már csak 100 nap van hátra a Kékszalagig. Az 50. jubileumi nagydíj július 26-án rajtol, és a legfontosabb információk már rendelkezésünkre is állnak. Azért előtte lesz még alkalmunk versenyezni, például a Tolnay Kálmán László Emlékversenyen, május 5-én. Ezzel a versennyel indul az idei Yardstick Trophy is. A Balaton pedig május elején újabb világversenyt rendezhet: Alsóörsön indul a Soling Európa-bajnokság! A következő hétvégén pedig a Hungária Yacht Club készül versennyel a Laserek, Optimistek és Dragonok számára, valamint Agárdon rendezik meg a Majthényi Zsombor Emlékversenyt, ami a Laserek, 420-asok és Optimistesek számára ranglistaverseny. Kiírások a cikk mellékletéből letölthetők!

A Volvo Körkapcsolás rovatát a Volvo Autó Hungária támogatja.

 

Fotók: Török Péter, Adria Captains Cup, 29er Osztályszövetség, Laser Radial Youth Europeans, Trofeo Princesa Sofia, Sailing Energy, 420-as osztály