Mióta az olimpiai év közvetlen közelében új mederbe terelték a válogatási elveket változtatva a szakmai irányításon és a feltételrendszeren, őszintén szólva nem igazán értjük mi is történik. Azért most is kíváncsian olvasgatjuk a hivatalos oldalon megjelenő határozatokat annak reményében, hogy örömteli hírekről számolhassunk be. Legutóbb a januári öt darab, többnyire egyhangú bólintással elfogadott határozat között kerestünk kedvünkre valót.

A januári elnökségi ülés egyben a hagyományos Vitorlásbál előjátéka is. Ahhoz, hogy a báli program maradéktalanul teljesüljön, a vendégek számára biztosítani kell némi tapsolnivalót is. Megjutalmazzák az év szponzorait, ami rendben is van, nekik valóban sokat köszönhetünk. Megtapsolják az egyesületek közötti verseny győztesét. Ez is rendben van. Kiosztják a Balaton Kupa I. és II. győzteseinek járó díjakat. Itt már elbizonytalanodom. Miért pont ez az a versenysorozat, melynek díjkiosztója a bál színvonalát emelő aktus? Miért nem az ifjúsági és olimpiai osztályok ranglista-győzelmét ünneplik itt, a Köztársasági elnök védnökletével? Ha már a legaktívabb szponzorok is jelen vannak, miért nem találkozhatnak a hazai vitorlázás valódi élvonalával? Talán ezt kompenzálja az Év Vitorlázója díj, melyet a legeredményesebb versenyzőnk nyer el.

Ezt követi majd az Év Újságírója cím odaítélése, az elnökségi inkompetencia mintegy beteljesüléseként. Azon a bálon, ahol a hajós médiák képviselői nem is kapnak meghívást, kitüntetést nyújtanak át a jelen nem lévők legjobbikának. Már a kiválasztás is fura. Nincs pályázat, nincs követelmény, az elnökség domináns véleményformálói jelölnek és választanak legjobb meggyőződésük szerint. 2011-ben végigültem egy kiválasztási ceremóniát. Nagyon szégyelltem magam, mert pár éve magam is büszke kiválasztott voltam, nem sejtve, hogy milyen szánalmasan piti a jelölési és döntési mechanizmus. Tavaly a legtöbben Eszes Dettát javasolták. Nehéz is lett volna jobbat választani, hiszen ő az, aki évente több mint száz cikket, beszámolót ír - többnyire a médiák által mostohán kezelt utánpótlás versenyekről -, az események többségén jelen is van, hozzáértése megkérdőjelezhetetlen. Cikkeit átveszik olyan országos nagy lapok is mint például a Nemzeti Sport Online. Mégsem ő lett a kitüntetett, mert az egyik nagybefolyású elnök egy hírügynökségi munkatársat javasolt. Egy állami alkalmazottat, akinek jóindulatát ily módon kívánta meghálálni az elnökség. A méltatlankodók megnyugtatására a nagyhatalmú protektor akkor ígéretet tett, hogy Detta majd 2012-ben megkaphatja a díjat. Most sem kapta meg, de idén legalább aktív szakújságírónak jutott a dicsőség. Azon az ominózus egy évvel ezelőtti elnökségi ülésen elhangzott egy másik ígéret is, a jelölési rendszer megváltoztatására vonatkozólag. Semmi sem történt.

A bál levezetésképpen végül kiosztanak egy Fair Play Díjat is, ami kellően emelkedetté teszi a hangulatot a nyitótánc előtt. Konferál Szellő István, aki felejthetetlen alakításával mély nyomot hagyott azokban a versenyzőkben, akiket két éve nem akart a Kékszalag díjkiosztóján az emelvényre engedni, mondván: „Elég, ha csak a kormányosok veszik át a díjat!". Ha pedig nem mindez nem lenne elég kedvcsinálónak, lássuk a menüsort:

http://www.hunsail.hu/uploads/files/Vitorlasbal_2012_menu.pdf

Belépő kedvezményes szállással 40500 Ft/fő. MVSZ bélyeggel további kedvezmények.

G. A.

Gerő András