Címke: siófok

BAHART Regatta 2019, II. forduló Siófok

Biztató számú (rekord!) on-line előnevezéssel, de egy labilis, a rajt előtti napon 2-3 óránként változó meteo prognózissal vártuk a verseny kezdetét. Pénteken, az egyébként is népszerű és mindig zsúfolt Siófokon, a kikötőmesterek, Tomi irányításával, Endre rutinjával remekül uralták a helyzetet, megoldották a feladatot, minden vendéghajónak jutott hely.

Fantasztikus hangulat övezte a hétvégi Nemzeti Regattát Siófokon!

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai által immár 4. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzeti Regatta - Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja - hatalmas sikert aratott a hétvégén, hiszen az ország különböző pontjairól 50 település 16 megyéből mutatkozott be a nagyközönségnek, mindemelett koncertek, különböző versenyek és rengeteg program várta az idelátogatókat.

Jön a Nemzeti Regatta

Összeálltak a települési csapatok az idei Nemzeti Regatta versenyszámaira, melyekre a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai 2019. június 1-2-án várják Siófokon a látogatókat. A rengeteg színes, ingyenes családi program között fellép majd Vastag Csaba, az Irigy Hónaljmirigy, Péterfy Bori & Love Band, valamint a Hooligans zenekar!

Egymásra mosolygott az ország hétvégén Siófokon

Az ország különböző pontjairól érkezett 50 település színvonalas vendéglátásával ünnepelte hétvégén a házigazda település a várossá válásának 50. évfordulóját. A BAHART szervezésében immáron harmadik alkalommal zajlott közönségsikerrel és teltházzal a Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja Siófokon. Bebizonyosodott, hogy a Balaton Siófokon kezdődik, és a tó valóban nemzeti kincsünk…

Kulturális és kulináris kavalkád a siófoki Nemzeti Regattán június 9-10-én

Nemzeti Regatta - a nyár első balatoni fesztiválja, ahol egyszerre fedezhetők fel Magyarország településeinek kincsei, ízei és kultúrája! Az esemény főtámogatója, az idén 50 éves évfordulót ünneplő házigazda Siófok városában június 9-10-én országos seregszemlén mutatja meg további 50 település Zalaegerszegtől, Debrecenig helyi értékeit, és enged bepillantást kulturális, kulináris világába! A kétnapos fesztiválon színes családi és gyermekprogramok, egészségsziget, Rádiós kívánságműsor, az ország hírességei és kóstoltatás is várja a kilátogatókat!

Mögöttünk dél, irány észak

…Vidámak a „tengerészak”! De még mennyire! Szikrázó a reggel és még némi szél is lengedez. A vízügy motorosa is nekiindult, mellévett alakzatban cipelve az Óriást, hogy kihelyezze a hajózási jelzéseket. Nem kell tehát tovább érzéseinkre támaszkodva átcikázni a csövön. Nincs mese, megkezdődött a hajózási szezon.

Ősztől Siófokon indul másodikként hajós képzés az országban

A „Szakmák éjszakája 2018” rendezvénysorozat hivatalos megnyitójának keretében 2018. április 13-án hivatalosan is bejelentette a Siófoki Szakképzési Centrum és a BAHART vezetője a hajós képzés őszi indulását Siófokon. Első lépcsőben érettségire épülő felnőttképzés keretein belül indul az oktatás, de a cél mindenképp egy hajós technikus szakgimnáziumi osztály indítása Siófokon.

Már csak néhány települési hely kiadó a siófoki Nemzeti Regattára

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai 2018. június 9-10-én a Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlásfesztiválján újra várják a települési csapatokat, illetve a kilátogató érdeklődőket az idén várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Sófokra, a Balaton nyári fővárosába. Folyamatosan érkeznek a települési nevezések a kétnapos országos seregszemlére, melynek ismét Ördög Nóra lesz az egyik házigazdája. A szervezők a népszerű fesztiválra és települési seregszemlére már csak néhány nevezést tudnak fogadni a bűvös 50-es szám eléréséig!

Beszámoló a siófoki Évadzáróról

A Siófoki Vízi Sport Kör megírta beszámolóját az idei utolsó közös vitorlázásukról, a Siófoki Évadzáróról.

Üzent a nap: INDULJ!

Uccu, neki fakereszt! Szikrázó nyári reggelen fut ki a RHEA, temérdek hajó társaságában. De míg a többiek a Pünkösdi Regatta rajtvonalánál sorakoznak – festői látványt nyújtva – orrukat Keszthely felé fordítva, mi az ellenkező irányba indulunk. Régi szokásunk a „mesés kelet” bejárásával indítani a túraszezont.

Hajótűz Siófokon

Kedd délután 30 perc leforgása alatt lett a lángok martaléka egy vitorlás a siófoki kikötőben. Elkerülhetőek az ilyen balesetek?

Tovább, nyugat felé!

A francokat! Ember tervez, Isten végez. Ott kell lennem estére Siófokon, halaszthatatlan ügyben. Most nem térnék ki ennek mibenlétére, csak annyit, hogy ama bizonyos háromszáz egynehány milliárdnak, melyet a Balatonra szántak, egy tollvonással történt visszavonásával kapcsolatos, melyről természetesen, megfelelő információk birtokában írni szeretnék (érzem „kellemetlen” kötelességemnek). Most maradjunk a túránál.

Siófok nyerte a Nemzeti Regattát, Miskolc pedig a települések versenyén diadalmaskodott

Könnyű szél, verőfényes napsütés 5000 résztvevő és több, mint 300 versenyző a Nemzeti Regattán - Magyarország Településeinek Vitorlásversenyén. Hatalmas érdeklődés kísérte a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében megrendezett Nemzeti Regattát, 5000 fő vett részt a nagyszabású fesztiválon.

Nemzeti Regatta beszámoló!

A Nemzeti Regatta reggelén a Siófoki Hajókikötőben tíz Nautic 311-es, öt ELAN 310 vitorlás, felkészült szervezők és igazi verseny hangulat várta az izgatott résztvevőket. A kormányosi értekezlet után, a korábbi sorsolásnak megfelelően, a csapatok kihajóztak a siófoki Aranypart előtti vízterületre. Amikor az MVSZ piros bójái is a helyükre kerültek, megkezdődtek a Nemzeti Regatta első elődöntőjének futamai.

Indul a Nemzeti Regatta

Már csak egy nap és kezdetét veszi a Nemzeti Regatta. Június 11-én, a Balatoni Hajózási Zrt. által életre hívott nagyszabású rendezvényen, Magyarország harminc települése egy amatőr vitorlásverseny keretében méri össze tudását Siófokon.

A katamarán új ruhája

Ha beszélhetünk vizuális környezetszennyezésről, akkor a Bahart katamarán flottája jócskán kitett magáért. A Badacsony, a Füred vagy a Siófok megjelenése a vízen olyan mértéktelen igénytelenséget tükrözött, amely nem szolgálta az idén 170 éves Balatoni Hajózási Zrt, lánynevén a Bahart hírnevének öregbítését.

Nemzeti Regatta

Hagyományteremtő céllal rendezik meg 2016. június 11-12-én a Nemzeti Regattát Siófokon. A rendezvényen vitorlát bontanak a részt vevő magyarországi települések, amelyek a Nemzeti Vágta mellett immár a vízen is összemérhetik erejüket!

Siófoki Vitorlás Évadzáró

2015. Október 17-én szombaton lesz a Stefánia Hercegnő Nagydíj Siófokon.

Iskolakőr

Ezen a héten, Siófokon négy egyesület tartott vitorlástábort egy időben. A Patriot SE kezdeményezésére a négy csapat a csütörtök délelőtti foglalkozást együtt töltötte.

Beszédes József Emlékverseny

A forró nyári vakációban 56 nevező törte meg a nyarat vitorlázással a szokatlan időpontban, akiknek ezúton is köszöni Vízügyi Sport Club a lelkesedését és kitartását.

1 2