Kegyes az ég, befrissült az északnyugati. Veszett iramban „raumolunk”, mintegy három óra alatt a csőig. Itt egy kis para: forog a szél, majd leáll, keletiesedik. De a harmadik bójánál visszatér az eredeti irányból, és tovább lódít. Vágtat a hajó, s kicsit több, mint 6 óra elteltével befutunk. „Siófok! Siófok! Köszöntjük kedves utasainkat” – mondja a vasúti hangosbeszélő -. Itt viszont az arany angyal integet szárnyaival. Mindig megdöbbent gigantikus méreteivel. Annyi szent, hogy páratlan, jellegzetes, ilyet máshol nem hord a kerek világ a hátán. Csak itt és most. És jön ám valódi kalózhajó is, captain jack sparrow maga kormányozza. Még az ágyút is elsütik: hatalmas durr! Aztán még egy durr és füst. Az utasok kiáltoznak, gyerekek – nők sikítanak. Ez kell a népnek. Megy is a bolt rendesen, nekem tetszik. Nem siránkoznak, jól csinálják http://www.tflotta.hu/setahajozas .

Fordulás és kikötünk. Mindjárt az úszó stég végére. Itt van összesen három tisztességes méretű vendéghely (kettő kívül, egy belül háttal a tónak). A többi gyakorlatilag használhatatlanul rövid, be is van hínárosodva rendesen. Látszik, hogy nem használják. Iszonyatosan kevés egy ekkora városnak. Arról nem is szólva, hogy kilátni róluk a vízre, tehát a hullám kegyetlenül bever, ha északkeletről jön. Nem volna baj végre megoldani.

Sétálunk kifelé. A Pomucz vitorlásboltot elhagyva elérjük a Balatoni Halgazdaság hajdan volt híresen jó és szakadt halsütőjét. Csudára kikupálódott. Nyoma sincs a bádogtetős, pultos, műanyag lócás kalyibának. Euro konform lett http://welovebalaton.hu/bor.gasztro/bufek/sio.halsuto . Nem kívánunk most halat, tovább lépkedünk. Jól ismert és szeretett „kalóztanyánk” bezárva, lepusztulva árválkodik. Szemben viszont egy étterem. Hívogató, csendes, árnyas, még ülnek is benne többen. Kifüggesztett étlap korrekt. Gyorsan hozzák a megrendelt kajákat. Végül is ehető, de semmi különös. A gulyás meg egyenesen híg. És a végelszámolásnál elég vaskos a számla. Nem is pazarolok rá több szót.

Sétánkat a vasútállomás felé vezető sétányon kezdjük. Szinte kötelező betérni az ásványmúzeumba http://asvanymuzeum.hu/ . Azon túl, hogy elvarázsolt világba lépünk, és láthatjuk az anyaföld kincseinek garmadát, még szakszerű vezetésben is részesülhetünk, valamint igen kedvező áron juthatunk hozzá kristályokhoz, féldrágaköveket rejtő geodákhoz és egyéb értékekhez.

Majd egy órácskát töltünk itt mindig. Megyünk tovább a főtérre. A sarki cukrászdában kitűnő fagylaltkelyheket adnak, el is nyalogatunk párat. Közben bámulom az utcát. Jobb ez így gépjárműforgalom nélkül. Nézelődő, mosolygó turisták, kattannak a fényképezőgépek. Gróf Széchenyi István szobrát Pazar szökőkút spricceli körbe. A parkban mindig rabul ejtenek a szobrok. Bármelyikre sandítok, egy – egy jellem tekint vissza. Érdemes végignézni. Számomra valahányszor elgondolkoztató. Egyik kedvencem Varga Imre: La Charogne (a dög) című alkotása.

Miután kigyönyörködtük magunkat, felliftezünk a víztoronyba. A belépőjegy árak tűrhetőek http://siofok.varosom.hu/latnivalok/muemlekek/Viztorony-3.html , és az egész „műsor” lenyűgöző. Bőven megéri, ajánlom bárkinek  http://www.viztorony.com/#0 . Szédítő kilesni a „szabad erkélyről”. A legfelső szinten kényelmes ülésekbe simulva tekinthetünk végig a városon, miközben egy kör alakú mozgójárda-szerűségen forgatnak körbe, szép lassan, hogy mindenre legyen idő. Legfőképpen fényképezni, és a város rejtett zugait felfedezni. A középső emeleten létesült csehó, amellett, hogy szuper elegáns, kényelmes és reprezentatív, váratlanul – számomra meglepő mértékben – olcsó árakon kínálja finomságait. Be is nyelünk némi gyümölcslevet. Miután visszaszállunk a földre, be – bekukkantunk a fentről kiszúrt udvarokba. Árulnak itt mindenféle elegáns kacatot. Érdekes módon szinte elenyésző a „bóvli”, van viszont temérdek, a közel s rég múltból ránk maradt tárgy: játékok, lámpák, használati tárgyak, eszközök, ruhadarabok, kellékek. És jó pénzért – esetenként horribilis összegért – szinte hihetetlen kincsekhez is hozzá lehet jutni. És állítólag igazolhatóan valódiak, nem holmi hamisítványok. Szeretném elhinni, de hogy is mondjam, megvert az Isten a kételkedés keresztjével.

A zegzugokból kikeveredve bekódorgunk a parkba. Igen csak rendbe hozták. A mókusok, köszönik szépen, jól vannak, a növények virulnak, úszkálnak a halacskák kedves tavacskájukban, jól járhatóak a karbantartott sétautak, ötletes lámpácskákkal megvilágítva, kényelmes padokkal szegélyezve. Kellemes hely lett itt, persze mindig is ilyen volt, de most talán még meg is szépült és megújult. Elérkezünk Krúdy Gyula emlékművéhez. Kötelező felülni mellé a fényes kordélyba. De jaj, a koracél lemezek elmozognak, s a fenekem alatt becsípte úgy a nadrágomat, hogy reccs, majd húszcentis háromszögszakadás képződött. B@sszus, dobhatom a fenébe. Még jó, hogy nem mást csípett be. Nem sok híja volt. Ballagunk tovább a parttól számított második párhuzamos utcában. Itt van pár szerényebb üzletecske, vendéglátó ipari egység stb. El is érjük egyik kedvenc helyemet a (Batthyány Lajos utca 7) szám alatt, melyet http://www.parkhotel.hu/ megemlítettem, sőt egekig dicsértem http://porthole.hu/cikk/7918-siofok-siofok-koszontjuk-kedves-utasainkat című írásomban. És még megvan. Rendkívül kellemes, szerény kis három csillagos kóceráj, remek kajával. A régi árlapot találom most is kiakasztva. De kár, hogy lusták voltunk idekutyagolni ebédre, jobban jártunk volna. Késő bánat, így jártunk.

Lekanyarunk a part menti korzóra. Van itt nyüzsgés rendesen. Ember, ember hátán. Hömpölygök az áradattal, rongyos nadrágomra a kutya se figyel. Kezd besötétedni. Egymást érik a mulatók, melyek kevésbé elegánsak, sőt közönségesen hivalkodóak, de legalább veszettül drágák. Mindenesetre divatosak, tele vannak. A kavalkádban stricik figyelik árgus szemekkel az általuk futtatott felhozatalt. Mi tagadás, elég ocsmányul festenek, de úgy látszik így is van kereslet, mert nem csinálnák. Amint közelebb érünk a strand bejáratához, ahol valami techno őrület kezdődik hamarosan, egyre több neppert vélek felfedezni. Van forgalmuk rendesen, teljesen normális kinézetű fiatalok (gyerekek) veszik a cuccost, gyors egymásutánban. Oldalról megszólít valaki: „van anyagom, kértek?” Ránézek. Biciklibelső színű arc, inkább rettegő, mint sunyi szemekkel, nem lehet több tizenhatnál. Mid van tesvír? – kérdezem. Nyitja a táskáját és sorolja, mutatja: Gina, Dzsina, Kati, GHB, GBL, Ecstasy, extasy, eki. Ezeket hagyd, lesz@rom. Valami rendes, valódi? Mire gondolsz – kérdi vissza -. Mondjuk „Mari hónalja (marihuana), vagy kokó”? Já, szóval fű, itt van ni! – vesz elő egy pici nejlonzacskót -. Megszaglom: mint a három hetes döglött kutya a napon. Mi a retek ez a szemét? Há biofű! Viszik. mint az aranyat! - Jön a válasz. Mondtam, hogy csak eredeti érdekel. Á, az igen drága, mi olyát ném kapunk. El se lehetne pászolni! – panaszkodja -. Ettől viszont mind megdöglötök! – szakad ki belőlem búcsúzóul -. A gyerek meg néz utánam, mint a cápa, amelyik vaskályhát nyelt.

Kullogunk vissza a hajóhoz, és beszélgetünk. Siófok szép lett. Öröm számomra, hogy egy poros, koszos, büdös, zajos, zsúfolt városból ilyen kellemes, látnivalókban gazdag, szép üdülőhellyé vált. Nagy kár, hogy a közbiztonság szempontjából az ország első három városa között szerepel. Persze hátulról. Mindenesetre, ha erre vetődtök – amit remélek, mert érdemes -, igen mélyre sülyesszétek pénztárcáitokat és mobiljaitokat. Hamar lába tud kelni.

Vacsorázgatunk, borozgatunk a kokpitben. Két diszkó hajó is kifut, egy kisebb, és a BHZRT nagy katamaránja. Ez utóbbin remek lemezlovas nyomja, igényes, valódi zenéket tol, nem a tucc – tuccot. Eltesszük magunkat holnapra. Éjféltől azonban valami rettenetes karaoke banzáj kerekedik, valahol a közelben. Ennyi repedt fazék hangú bakegeret még életemben nem hallottam üvölteni. Hajnali négyig bírták. Csak azt tudnám, miért kell ezt ilyen hatalmas hangerővel fújni. A fr@nc se kíváncsi rájuk.

Hamar ránk virrad a reggel. A gondviselés még mindig kegyes, most a tiszta északi süvít. Na, nem viharosan, csak úgy jó bőven, harmincöt – negyvennel. Fel a rongyot gyorsan, irány a cső, csak úgy fél szélben. Kifér a gipiszből a tizenkettő és fél, tizenhárom is néha. Szavunk sem lehet. Visszatérünk eredeti útvonalunkhoz, megcélozzuk „Báglárt”!