Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Pallay Tibor és csapata megkezdte a felkészülést a jövő májusi csopaki Finn-dingi Európa-bajnokságra. És rögtön az első edzésre tervezett héten - ha már ott voltak - elindultak a november 13-án végetért 31. Athéni Nemzetközi Vitorláshéten.
Remekül szerepelt Berecz Zsombor a Lanzarote Olympic Winter Regattán, ahol a finn dingik küzdelme január 24-én ért véget.
Berecz Zsombor óriásit csatázik a spanyol Joan Cardenával, aki hozzá hasonlóan az eddigi nyolc futamban négyszer végzett az első és négyszer a második helyen. A pillanatnyilag utolsó futamban azonban a spanyol finnes futott be elsőnek. Mindkettejüknek tehát 10 pontja van.
A szombati 3 hűvös futamot vasárnap 3 napsütéses követte, így hat futamot sikerült megrendezni a Laurel Kupára nevező Finndingiseknek.
Fantasztikus teljesítményt nyújtva, nagyon kiegyensúlyozottan vitorlázva nyerte meg Berecz Zsombor a Finn dingi Európa-bajnokságot, így a világbajnoki címe mellett immáron Európa legjobbjának is mondhatja magát. Az olimpiai kvótás vitorlázó közvetlenül az utolsó futam után nyilatkozott a Magyar Vitorlás Szövetség oldalának, a hunsail.hu oldalnak.
Igen, ennél találóbb címet is lehetne adni egy vitorlás cikknek, de ilyen ínséges időkben örüljünk, ha egyáltalán van cím, sőt örüljünk, ha alant egy pár sor is vár minket.
A Magyar Vitorlás Szövetség annak érdekében, hogy szorosabbá tegye a hajóosztályokkal kialakított kapcsolatot és aktívabbá váljon a párbeszéd, idén is kíváncsi arra, hogyan látták a versenyzők az elmúlt szezont. Megkértük valamennyi osztály kapitányát, képviselőjét, értékeljék az osztály versenyidőszakát, aktivitását, a versenyeket, és vázolják fel, milyen célokkal vágnak neki a következő időszaknak. Sorozatunkban ismertetjük az osztályok, osztálykapitányok értékeléseit. Ezúttal a finn dinghy osztály titkára, Sipos Péter összegzi a 2019-es szezont.
Berecz Zsombor megtette élete első rendőrségi feljelentését. Horvát versenytársáért beáldozza a szünetét és edzősködni fog, hogy segítse barátját. Egyelőre nem sikerült megtalálni a tartalékárbocot. Motiváltan készül a Trofeo Princesa Sofiára és a világbajnokságra. Alakul a bizalmi kapcsolata az új szakmai tanácsadójával. Nem érdekli különösebben, hogy 3. a világranglistán.
A finnesek számára gyakorlatilag elveszett az olimpia, de még egy - igaz, csak halvány - esély azért van: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). Nagyon úgy fest, hogy távoznak a női és a férfi 470-es flották is. A World Sailing 2020-as éves konferenciájának helyszínéről is szavaztak: Budapesttel szemben Abu Dhabi rendezheti meg.
Nagyon úgy fest, hogy Tokió az utolsó esélye Berecz Zsombornak az olimpiai éremszerzésre finn dinghyben, a Gyapjas testvérek első olimpiája pedig egyben az utolsó is lehet - legalábbis egy hajóban. Az MVSZ nem változtatna az olimpiai programon a 2024-es játékokon sem.
Az idén 20. alkalommal adott otthont a KOLOSKA – MARINA kikötő a hagyományos Burgmann – Atom Kupának az ASE VSC és társegyesülete a VISE szervezésében. A Finn és Kalóz hajóosztályokra meghirdetett versenyre 24 finnes és 14 kalóz egység nevezett. A hét közbeni viharos szél és némi esőzés után a megérkező melegfront nem kedvezett a rendezésnek, hisz nem bővelkedtünk szélben.
Ugyanis az a megtiszteltetés érte az X-TRAME stúdiót, hogy a Nemzetközi Finn Osztályszövetség ismét felkérte Fehér Sándort és csapatát hogy újra nyomon kövesse az angliai Falmouth-ban megrendezett J.P. Morgan Asset Management Finn Gold Cup világbajnokságot és napi beszámolót készítsen az ottani eseményekről.
A hétvégén került megrendezésre az idei évad első kishajós versenye az MVSZ rendezésében, melyen az olimpiai osztályok mellett az F18 és Repülő Hollandi osztályok képviselői is rajthoz álltak.
Az ISAF világkupa sorozatának harmadik állomása a spanyolországi Palma de Mallorcan került megrendezésre április 1-7. között, ahol hazánkat három hajóosztályban, - Laser Standard és Radiál, valamint Finn dinghy – négy versenyző képviselte
Március 16-24. között az olaszországi Scarlinoban került megrendezésre a Finn dinghy osztály Európa-bajnoksága, melyen hazánkat csupán két versenyző, Haidekker Elemér és édesapja Péter képviselte.
Március 7-11. között 19 ország 160 versenyzőjének részvételével került megrendezésre a Split Olympic Sailing Week, melyre népes számú magyar küldöttség utazott el. Több olimpiai osztály válogatott keret tagjai számára ezen verseny jelentette a szezon első megmérettetését a hosszúra nyúlt tél után, így már mindenki lázasan várta az első futamokat.